2017. július 18., kedd

Haramia fogkőleszedése, foghúzása

Ma tényleg elérkeztünk a döntéshez; azt hiszem, ha Dani nem délelőttös vagy nem ajánlja fel, ma mindenképp elvittem volna akár egyedül is, mert szívfacsaró volt hallgatni a cica panaszkodását.
Néha elaludt, akkor volt csönd. Szívem majd' megszakadt...
Dani idejött 4-re, 4-től 7-ig van rendelés...
Addigra én elkészültem, Haramia pedig már előzőleg bevette magát a konyhában a tűzhely és a kosarak mögé...
Danival levetettem a hordozót a szekrény tetejéről, letisztogattam, bele friss törülköző, ő meg félig fekve kihámozta Haramiát a barikádja mögül. A hordozóban és a lift elején még nyavíkolt, utána csend volt végig.
Elindultunk a dögmelegben a rendelőbe. Jó, hogy relatíve korán, az első fél órában ideértünk, mert másodikok voltunk egy szintén nem fiatal cica után, aki már egy hete nem eszik. Később beérkezett jó néhány kutyás és még egy macskás. A váró csepp, mindössze 3 szék van benne, ráadásul nyugati ablakkal, melyen tűzött befelé a nap.
Kijött a váróba a doktornő és az asszisztens, ott kérdezték, mi baja a cicáknak. Elmondtam az egész dolgot múlt hét szerda óta, majd behívták a első cicát. Ő még bent volt, mikor minket is behívtak. Meglepődtem, mert két vizsgálóasztal is lett, az egyiknél a doktornő a másik cicát ultrahangozta. Míg bent voltunk, végig. Ezen túlmenőleg volt egy gyakornok lány, aki segédkezett ebben-abban, valamint egy 50 körüli férfi, aki egész du. ott volt és figyelt hátratett kézzel -- erre nem tudtunk rájönni, hogy ki az és miért...
Velünk az asszisztens foglalkozott, aki, ha nem tudná az ember, hogy nem orvos, azt is hihetné a felkészültsége és beszéde, alapossága, gyakorlottsága okán. Mivel ismertem már, percig nem kételkedtem benne. Valószínűleg egyébként konkrétan megbeszélték a doktornővel előre, mi a teendő, mert gördülékeny elhatározottsággal ment az egész. Kivette Haramiát és megmérte: 2,75 kg... hát bizony, hiába eszik, jól láttuk: egy deka nem marad meg rajta. Volt ő anno 3,5 kg is!
Utána két perc alatt bekapott Haramia két injekciót.
Attila elmondta, mi fog történni -- nem is akartam hinni a fülemnek. Meg fogják csinálni az ultrahangos fogkőtisztítást, szájfertőtlenítést, plusz kihúzzák, amit ki kell, valamint nyilván az arcsebtisztítás lesz. Rákérdeztem, hogy nem úgy volt, hogy nem tanácsos altatni? Azt válaszolta, hogy erősebb bódítás lesz inkább... Csak reménylettem és bíztam benne, hogy tényleg nem fog érezni semmit a makka. Ezután kiküldtek bennünket, hogy a váróban foglaljunk helyet. Egy ideig ketten ücsörögtünk, beszélgettünk, majd jöttek kistestű kutyákkal, velük jobban telt az idő.
Akik nagyobb kutyákkal vagy cicával jöttek, inkább kint maradtak, de mindenki mondta, hogy szinte mindegy, hogy kint várnak vagy ide zsúfolódunk: mindenhol dögmeleg van.
Biztos várakoztunk vagy másfél órát. Az utolsó harmadában bekapcsolták a patikában a kondit, és kinyitották a váró felé az ajtót, így sokkal kellemesebb lett a hőmérséklet. Kb. egy óra után Attila kiszólt, hogy minden rendben, cica túlvan, ébresztgetik -- még egy kis türelmet.
Fél 7 után hívtak be bennünket, közben elment az első cica, és a másik asztalon egy kis 5 hónapos fekete cicát vizsgáltak. Ők szintén ott várakoztak már egy ideje: egy apa és két kislány kísérte a kis feketét. Ő is rongybabaként roskadt össze, úgy le volt már gyengülve: hasmenése van napok óta.
Láttuk Haramia pici testét az asztalon, remélve, hogy életben van. Branül volt a kis kezében, kicsit meg is ijedtem, hogy nehogy azt higgyék már, hogy Haramia azt ott fogja hagyni, ha azzal kell hazamenni! Vagy vajon gallért adnak rá? Hiszen az arcsebet is újra elkezdheti dörzsölni... Ilyen gondolatokkal voltam tele, majd Attila elmagyarázta nekünk, hogy megtörtént a fogkőleszedés, nagyon csúnya cuccok voltak. Foga már szinte alig volt Haramiának, mind letörve, sőt, az ínyéből is előszedtek egy randa darabot! Egy papírdarabon meg is mutatta, amiket kiszedtek. Mondta, hogy alaposan kitakarították a száját, és letisztították az arcsebet is. Mikor aggodalmaskodtam, hogy újra kaparni kezdi, mondta, hogy nem fogja, mert úgy ápolták le, hogy nem lesz vakarásra késztető érzése.
A branült pedig kiszedte és leragasztotta arra az időre, amíg még ott vagyunk, valamint hogy Danival beszélgettem arról, hogy még soha nem volt Haramia karma levágva és mivel jó ideje nem használ kaparófát, nagyon meg van nőve -- Attila fogta és seperc alatt levágta azokat. Később a branül helyén a ragasztót is levette, tehát elméletileg a szabad arcseben kívül nem lesz macerálandó dolog, reméljük, hogy az arcseb tényleg nem fog viszketni.
Mondta, hogy éjfélkor ihat, reggel ehet. Ha felébred, egy kicsit maceráljuk, hogy legyen fent is, ne aludjon egyből vissza. Kapott antibiotikumot, fájdalomcsillapítót -- az elején a két szuri izomlazítós nyugtató és valami morfin volt. Holnap, holnapután még hozni kell injekcióra -- ezt Dani egyedül bevállalta nagy örömömre.
A papírokat Attila töltötte ki, fizetni a doktornőnél kellett. Az "ambulánslapon" és a számlán fel van sorolva az előzetes vizsgálat, na, ez 6000 Ft...
Az ultrahangos fogkőeltávolítás 12000, foghúzás 1500, vénakanül ára behelyezéssel 1600 -- ezek voltak a nagyobb tételek. Ezenkívül volt egy infúzió és 5 db injekció -- összesen 22560 Ft-ot tejeltem. Még így sem számolta fel a karomvágást, sebtisztítást, az injekciók kézi beadását, mifene. Viszont a holnapi és holnaputáni injekciókat majd pénteken kell fizetni, az még hozzáadódik az összeghez.
Mi tagadás, jó, hogy felvettem 22 évi nyugdíjpénztár hozamát (elsősorban a sírkő miatt) -- mert különben ez egyhavi jövedelmem...
Szerencsésen otthagytuk az oltási könyvet, de Dani úgyis viszi holnap megint a makkát.
Ezek után hazabattyogtunk, bizony, negyed 8 lett eddigre.
Daninak adtunk Mamu-féle kaját, plusz Szilvi is adott egy doboz rakott zöldbabot, mert állítólag 15 adaggal többet szállítottak az iskolai ételosztáshoz, és Szilvi két pitlijét is telepakolták vele.
Ezen felül Daninak adtam pénzt alomra, meg adtam egy névnapi kvótát:)), hogy használja fel egészséggel -- majd elbúcsúztunk. Mindkét napon negyed 5-re kapott időpontot az injekciókra. Második nap el ne felejtsek pénzt is adni Haramia mellé.
Bevittem a szobába a hordozót, nem nyitottam még ki az ajtaját. Élénken él még bennem, bármilyen régen is volt, hogy altatás után hogyan cikázott, szinte röpült százzal a levegőben, a bútorok felső szintjein -- levegőt sem kaptunk ijedtünkben, azt hittük, kész, annyi a varratnak... szóval altatás/bódítás után kissé kiszámíthatatlan a páciens viselkedése.
Haramia az első felébredés után hamarosan visszaaludt még egy órácskára. Azóta fent bóklászik. Hosszan ücsörög egy-egy helyen. Éjfélkor kínáltam vízzel, de elszaladt előle. Csendben van, nyugodt; biztos, hogy nincs fájdalma.
István felhívott fél órával a hazatértünk után, érdeklődni.
Mindenesetre hatalmas megkönnyebbülés, hogy nem vártunk tovább a megváltásra, hanem elvittük; még nagyobb, hogy tudtak rajta segíteni!
Azért szívós kis öregasszony ez a Haramia, egyem meg a drága kis szívét...

2017. július 17., hétfő

Haramia beteg

Tök jó ez az orrspray, most már merem befújva használni is, nemcsak befújt fültisztító pálcikával kenegetni. Nagyon zavart már az orrkiszáradás, valamint hogy reggelre teljesen be van dugulva az orrom. Nyilván ez az egész tünet a csökkent immunitás miatt van, az erősítette fel az allergiámat ennyire. Napközben, főleg mozgás közben folytonosan vízszerű orrcsepegésem van, sokszor a pzs-t sincs időm előkapni. Sorstársaim közül már mondták néhányan, hogy kisebesedett az orruk. Na, ezt nem akartam megvárni.

Este átjött Dani, hozott nekem egy jó darab dinnyét. Ezenkívül a szennyesét hozta, minek utána letette az előszobai cipősszekrényre, onnantól kezdve Haramia nem óhajtott ott feküdni, pedig hónapok óta az a kedvenc helye.

Haramiáról.
Mint tudni lehet, április 1-jén múlt 14 éves, nem mai gyerek már.
Érzékelhető is a mozgásán, azon, hogy nem mindig találja már el az ugrásokat, valamint hogy nem a régi égedelem macska, le van lassulva. Rengeteget alszik, volt, hogy egész nap enni, inni, almozni kelt fel. Nem is nyugtalankodtam, míg ezek megvoltak.
Most is megvannak, de sajnos, egyebek is.
Azt is tudjuk, már 5 éve is mondták, hogy fogköves a macska, 3 éve pedig, hogy rizikós az altatása, de valószínűleg az eléggé szétterjedt fogkövesedés miatt van állandó ínygyulladása, amely időnként a szervezetében, az emésztőrendszerében, fejében gyulladásokat okoz. Mikor nagyon konkrétak voltak ezek, akkor kapott néhány szurit, vagy Normaflore tablettát, és ezáltal újabb hónapokig vegetálunk. Na meg az sem mindegy, hogy mindent megkap, amiről tudom, hogy szereti, mindent úgy adok, hogy meg tudja enni, helyébe viszem szükség esetén a kaját, vizet, azonnal tisztítom az almát, hogy nehogy problémája legyen a használttal -- egyszóval mindent megteszek, hogy problémamentes legyen.
Ettől függetlenül mindig tudatomban van, hogy a gond nem szűnt meg. Fogköves és több rossz foga van.
Múlt héten szerdán, mikor még cefet rosszul voltam én is, úgy láttam, kicsit feldagadt a jobb pofija. De evett, ivott, almozott. Mostanában még jobban is eszik, mint évekkel ezelőtt!
Másnap, csütörtökön, amikor én fél napot a kórházban voltam, estére már sokkal jobban fel volt dagadva. Uramisten, mit csináljak; még nem voltam olyan állapotban, hogy kapjam és vigyem...
Pénteken megint kórház, és hétvégén pedig nincs rendelés -- hétvégére kifakadt a gennyes fog. Evés-ivás változatlanul oké, almozás is. Nem tudtam, mi várható, tény, hogy tudtam, ettől még nincs rendben, hiszen ez bármikor újrakezdődhet, és az egyik legborzalmasabb dolog a fogfájás.
Rosszul éreztem magam, nem is tudom, mire vártam -- talán segítségre, talán arra, hogy megszűnik a probléma? Nem lehetett róla tudomást nem venni, hiszen panaszkodott annak ellenére, hogy rendesen eszik-iszik, almozik. Ráadásul kikezdte az arcát, mert gondolom, ott, ahol belül a foga fájt, ott kívülről addig kapargatta, dörzsölgette az arcát, hogy előbb szőrhiányos, majd sebes lett.
Hétfőn, hogy itt volt Dani, már sík ideg voltam. Elkezdte simizni Haramiát, mondtam neki, hogy beteg, nem tudom, mi legyen. Igazság szerint az volt a fejemben, hogy ha három éve rizikósnak tartották az altatást, akkor most mennyivel lenne könnyebb rajta segíteni? Fájós foggal hogy lehet élni? Bármennyire imádom a macskát, nem szeretném, ha feleslegesen fájdalommal éljen. Bárhogyan is, csak el kell vinni, ez magától nem fog megoldódni.
Dani is nagyon sajnálta, és Istennek hála, délelőttös lévén felajánlotta, hogy segít nekem elvinni Haramiát dokihoz. Merthogy gyalog szoktam őket cipelni másfél buszmegállón keresztül -- most lehet, hogy ez nekem elég húzós lenne ebben a dögmelegben.
Lényeg, hogy megbeszéltük most este, hogy másnap állatorvosi rendelő. Nincs mire várni, bármilyen eredményre jutunk majd. Nem hagyhatjuk szenvedni, ha optimális esetben csak a rizikós altatásos beavatkozás van -- vagy ha nincs megoldás, akkor sem...
Jövő héten újabb kemó, utána rosszullét, addig semmiképp sem szabad várni, még akkor sem, ha eszik a macska. A fájdalom, a gyulladás tönkrevágja.
Így aztán ezen az éjszakán is alig aludtam valamit.

2017. július 16., vasárnap

Anyámnál szülinap, névnap

Kelés után kényelmesen elkezdtem készülődni, pakolni, rendezgetni -- mit is viszek anyámhoz.
Hallottam, hogy Szilvi is felkelt, nem alszik délig (nincs itthon Bencus, nem kell menni sehova, ha sokáig tévézett, alhat sokáig) -- ő is pakolászott, készült.
Anyám még felhívott 11-kor, hogy minden rendben van-e, megyünk-e stb.
Összeraktam a lehető leggazdaságosabban a göngyöleget, két nagy zacskó száraz kenyeret; s ezeken túl olyan dolgokat, amelyek még jók, de nem tudtam megenni, és biztosabb az elfogyása, ha anyámnál van.
Három felsőt és két csokit vittem neki.
Szilvi a nagyanyja külön születésnapjára és külön névnapjára csomagolt -- rengeteg szükséges dolgot, amiket így időközben elejtegetett anyám, hogy mi minden kéne, lényegében hasznos használati cikkek. De volt édesség is, sőt, ő rendezte a tortajelenséget is. Külön kis hűtőtáskát szerzett be, és jégakksik közé rakott egy csokis vienettát, semmiféle tartozékot nem hagyott itthon -- mindent vitt hozzá.
Fél 1 után indultunk, jól felmálházva.
Útközben most csak a kedvenc bokromat fotóztam, mert mikor utoljára erre jártam, "megesküdtem", hogy ha legközelebb jövök, tutira lefotózom a piros bokrot, akármennyire is tele leszek cuccal.






































Először lezajlott a köszöntés, bár még nem érkezett anyám az ajándékok megnézéséhez.
Amúgy, á, szikrát sem készült, pedig megígértetjük vele mindig.
Volt házi termésű zöldborsóból és zöldséggel leves, csirkehússal, nokedlivel. Aztán fasírt, gombóc és tojásos is, petrezselymes krumplival és tartárral, majd túrós levelet csinált.

 


Csaptunk pár kört a kertben, találtunk néhány szem málnát is, jólesett. Ettem pár szem faepret is.


 
Késő délután kaptuk elő Szilvivel a jégkrémtortát, gyorsan előkészítette, mert hát itt nem érünk rá, mint a rendes tortánál. Ez, ugye, olvad...


Azután szegény anyám tette, amit mondunk, bár egyébként tudom, hogy nem szereti ő sem az ilyen középpontúságot, de nyilván kibírja a kedvünkért.:) Nem szeret meghatódni sem...
Aztán nem maradt más hátra, mint ettünk 1-1 szeletet a jégkrémből, a többit pedig gyorsan elpakoltuk neki, hogy tessék megenni majd.:)














Jól elidőztünk, anyám természetesen pakolt nekünk kaját, de most sikerült a múltkorinál hamarabb hazaindulnunk. 
Az idő kedvezett, nem volt meleg, sőt, Szilvinek ez már kardigános idő volt.

Kicsit elfáradtam hazagyalogolva. Érezhető azért, hogy nem vagyok topon. Most a cipelés miatt beleállt a fejsze a hátamba, és eléggé kapkodni kellett a levegőt. Szilvi is cipelt eleget, egy ember ezt nem bírta volna haza.
Otthon elpakoltunk, jól megbeszéltük a mai napot, majd Szilvi ajánlott egy Démonok között c. filmet nézésre, mely 11 után kezdődött, és jó negyed 2-kor ért véget. Mindenesetre jó volt, és majd' berosáltunk...

2017. július 15., szombat

Végre egy kis fellélegzés

Ma szándékosan jóóól ki akartam magam aludni, de a hajnali etetéses után visszaaludva nagy nehezen, 9-kor így is sikerült felébredni, pedig kimerítő volt a mögöttem álló időszak.
Láttam, hogy a gép még mindig dolgozik.
István jó sokáig fent volt, míg alaposan ellenőrzött mindent. Láttam, hogy mikor elérte a 100%-ot az ellenőrzés, mozog a kurzor, tehát István is résen állt, és még jó 1-2 órán át vizslatta a gépet, jó sokat beszéltünk telefonon is közben. Jó lenne, ha kicsit tovább tartana a problémamentes időszak.

Ma főztem csirkepörköltet tarhonyával, és még enni is sikerült, bár Haramia miatt majdnem éhen haltam.

Bencust estefelé elvitték.
Szilvivel jó sokat beszélgettünk.
Anyám is telefonált, megbeszéltük akkor, hogy holnap megyünk, utólagos szülinapra és névnapra is már egyúttal... Mert eddig is beszéltük, csak még nem volt biztos.  Ezt jól kiböjtöltük.

Este megnéztem A mi kis falunk ismétlését, majd egy Cserbenhagyás című thrillert. Jó volt.

Plüssök

Még talán nem írtam róla, de az idén is van pennys plüssőrület. Megy a harc a pontokért, a plüssökért. Tényleg nagyon cukik, még én is "megkívánom", nem szükséges hozzá gyereknek lenni.
Szilvinek príma jó rutinja van benne, mit mikor és honnan kell venni, ilyenkor a Pennyt részesíti előnyben, ráadásul öcsém is gyűjti, bár nekik nem kell, de mióta meghallotta, hogy Bencusnak kell, ő is elhozza. Múltkor olyan szerencséje volt, hogy az előtte lévő pasi vásárolt egy rahedlit, és nem kérte az érte járó 10 pontot. A pénztáros azt mondta, hogy neki azt oda kell adni. Öcsém a pasi mögött megszólalt, hogy ő viszont gyűjti -- úgyhogy meg lett oldva a dolog. Úgy nem működik, hogy az eladótól kéri el az előző vevő által nem kért pontot -- akkor nem kapja meg. De ha a vevő már elvitte, akkor annak adja, akinek akarja.
Már 3 plüsse van Bencusnak: retek, ananász, szilva.




2017. július 14., péntek

2. infúzió

A beállított ébresztőnél is jóval korábban ébresztettek a macskák. Nem örültem, mert majdnem pitymallatkor aludtam el, olyan idegben voltam, hogy menni kell, újra infúzió, meg a karomban meg ne "sértődjön" a branül.
Nehézkesen másfél karral elkészültem, lerendeztem a dolgaimat, kekszet, lét raktam el (ami végül is nem különösebben kellett), iratok stb., majd mentem a buszhoz. Kenézy, onkológiai ambulancia, jelentkezés a sebtiben rohangáló asszisztensnőnél, bár a péntek kicsit kevesebb beteggel jár itt legalábbis. Doktornő elég jó időben behívott, kérdezte, hogy hogy vagyok, alakult-e valami -- mondtam, hogy a hányinger még megvan, nincs evés és nagyon kevés ivás, de már két fontos szívgyógyszerem ma be tudtam venni és stabilabb is vagyok, mint tegnap. Mondta, hogy nem írja ki külön az infúzió összetételét, reméli, megvan az osztályon, mondjam, hogy ugyanaz, mint a tegnapi. Megkaptam az ambulánslapot is.
Hihetetlen, de ugyanaz a szék volt megint üres, ahol tegnap is ültem, meg már jó néhányszor.
Csak lecsavarták a branülöm kupakját, és már ment is az infúzió...
A két kicsi hamar lemegy, de a nagynál kirügyezek, míg lejön. A második nagy mintha már hamarabb lejönne. Alig vártam, hogy vége legyen.
Közben a fali laptévén sportcsatornát néztünk, hol Forma-1., hol vizes sport. Még mindig jobb, mintha néma csend van. Annál is inkább, mert úgy félidőben elkezdett zenélni a gyomrom. Hát ennek nem nagyon örültem, bár kutya sem hallotta. Én azért kitapogattam a háztartási kekszemet, és egy kekszet benyomva elhallgattattam a korgást.
Olyan boldog voltam, mikor vége lett, mintha díjat nyertem volna. Ráadásul ki lehetett szedetni a branült, felszabadult a karom! Halleluja!
Vettem a büfében egy csomagolt szalámis szendvicset.
Mentem a buszmegállóhoz, úgy döntöttem, hogy veszek valami kaját, mert már azt sem tudom, milyen az a főtt kaja. Úgyhogy egy megálló után bementem a Tecsóba. Először meg akartam nézni, hogy kapható-e 48 színű színes ceruza, de az írószerállomány egy nagy nulla volt. Szilvi mondta, hogy készülnek a tanévhez elő, és még vagy két hét, mire kezdődik a dömping. Kár.
Fél grillcsirkét meg most már nem lehet vinni. Lassan leépült ez a belső kajálda, ahonnan olcsón lehetett vinni kaját. A dobozos elvitel már rég megszűnt, most meg már a fél grillcsirke is. Csak egész van. Azt meg túlzásnak tartottam, Haramia majd' egy hétig eszi a felet is.
Úgyhogy belül két keret nélküli A5 képtartón kívül nem vettem semmit. A kinti kajáldában vettem egy hawaii csirkemellet rizzsel elvitelre, valamint igen, úgy éreztem, megérdemelt és végre megkívánt jutalmam egy kétgombócos fagyi! Annyira jólesett, hogy csuda. Direkt gyümölcsfagyikat vettem, az esik jól.
Aztán buszhoz, némi várakozás után 2 megálló, majd haza.

A fagyi miatt nem voltam még éhes, a kajának a felét majd csak késő du. tudtam megenni. De legalább meg tudtam!

Szilvinek ma kikészítettem a bankos válaszborítékos levelet, hogy dobja már be kajahordása előtt, mert valamiért benne volt a levélben félkövérrel kiemelve, hogy az Önhöz legközelebb lévő postán adja fel. Ez megtörtént, sőt, már túl voltak a kajahozáson is.

Felhívtam és megnyugtattam anyámat, aki sokat izgult értem, hogy éhen pusztulok vagy járóképtelen leszek a gyengeségtől. Mondtam, hogy egyelőre megmaradok. Örült.:)
Később beszéltünk Istvánnal is, ő is örvendett. Plusz még küldte a Szultánát is.

Sokat kínlódik mostanában a gép, nem tudni, miért; elég sűrűn kis, közepes, nagy vizsgálatokat kell rajta lefolytatni, bejön elég sűrűn nem kívánt vírus -- szóval István elég sűrűn végigfuttat ezt-azt távránézéssel, és beállít, frissíti a programokat, vírustalanít, egyebek. Nekem bele is fagyott mostanában többször, bármibe.
Ma is megcsinált egy csomó mindent, míg közben telefonon beszélgettünk. Mondta, hogy éjjel, ha már nem ülök vissza, ne kapcsoljam ki, és lefuttatja a reggelig tartó nagy gépátnézést.
Úgyhogy megnéztem a Szultánát, csináltam rajta a dolgaimat, mert az előzetes géptakarítások után nem volt gond. Éjfél után valamivel pedig szóltam neki, hogy indíthatja azt az átnézést...

Mai naplemente:

2017. július 13., csütörtök

Hasi UH és infúzió

Annyira örültem volna, ha ma arra ébredek, hogy elmúlt a keserű pokol! De nem! Már 11. napja kínlódok. Pedig úgy megúszható lett volna a mai szenvedés egy része.
Reggel busszal mentem a Kenézybe, meglehetős gyengén és labilisan, jó néhány hasmars után.
9-kor jelentkeztem az 1. emeleti felvánszorgás után az UH-rtg.-s ablaknál. Beültem a várakozós folyosóra, ahol szerencsére nem várt rajtam kívül senki az UH-vizsgálóknál. Be is hívtak igen hamar.
Fiatal, alapos, igen profi doktornő volt a vizsgáló, más személy, mint aki a műtét előtti hasi UH-t végezte.
Tény, hogy szinte mindent rendben talált, külön sorolva a szerveket -- miután el kellett mesélni, hogy milyen cuccok hiányoznak a hasamból:), kivéve -- amitől majdnem szörnyet haltam! -- a májamat. Ott ugyanis talált egy kétcentis képletet két lebeny között! Én már holttá nyilvánítottam magam, de ugyanakkor nem értettem, hogy az utolsón, márciusban nem találtak semmit, és pont a kemoterápia alatt meg... csak úgy lesz egy áttét?? Nagyon betojtam.
Persze diktálta azt is, hogy a májban talált eltérés valószínűleg haemangioma, de mit tudtam én, mi az. Itthon utánanéztem: jóindulatú, éreredetű szövetburjánzás (daganat végül is ez is, még ha jó is, könnyen válhat rosszá). Állítólag nagyon sok embernek van, néha nem is 1-2, és nem is derül ki, kizárólag akkor, ha valami miatt UH-ra kell menjen az ember.
Teljesen magam alatt voltam. Ha jól vagyok, mehettem volna haza, mert nem volt a papírjaimon, hogy ezzel be kell mennem egyből az onkológiára, hiszen felkerül a gépre, én ott nem is kaptam leletet.
DE nem voltam jól, úgyhogy ennek véget kell már vetni, a szívem is kivan, hogy lassan két hete nem kapja meg a legfontosabb gyógyszereit, s ettől IS rosszul vagyok, nemcsak a hányingertől és keserűségtől. Úgyhogy, bár mint tudjuk, csütörtök a bolondokháza-nap, de bejelentkeztem, amikor kirohant az egyik asszisztensnő, mivel a kartonozó most is zárva volt -- a váró viszont tömve. Mondtam az asszisztensnőnek, hogy mára nem lettem híva, azaz csak hasi UH-ra, de idejöttem, mert 11 napja rosszul vagyok, és ez már nem állapot... úgyhogy "felvett" (így mondják itt az ambuláns jelenést is, ha panasszal jövök). Beültem egy behívott nő helyére, a ventilátor elé, és most már rábíztam magam a sorsra.
Mivel mondta a nő a doktornőnek, hogy rosszulléttel jöttem, a doktornő viszonylag hamar behívott.
Elmondtam, hogy mi a bajom, hogy a múlt csütörtök óta is változatlan, és egyre gyengébb, labilisabb vagyok, a szívgyógyszereimet sem tudom szedni a hányás miatt, emiatt a szívpanaszaim is erősödtek, és hogy hát tudom, hogy a doktornő múlt csütörtökön is javasolta az infúziót és én nem fogadtam el... de már tudom, hogy helytelen volt. Mondta a doktornő, hogy igen, emlékszik.
Kapásból írta ki nekem az infúziót, és mondta, hogy jöjjek holnap is, ha a múltkor egy nem segített. Most nem tiltakoztam... Ja, és előtte elrendelt egy sürgős vérvételt! Én azt hittem, mennem kell a laborba, még jó, hogy rákérdeztem, mert mondta, hogy nem, ezt az osztályon leveszik az infúzió előtt! És mivel sürgősségi, mire végzek az infúzióval, készen lesz az eredmény. Valamint, hogy holnap reggel, ha a mai után úgy döntök, hogy nem vagyok még jól és jövök, akkor branüllel fogok hazamenni, és holnap reggel itt jelentkezem nála, hogy rám tudjon nézni.
Odacsúsztattam egy kis fehér borítékot, még soha nem adtam itt, nem is tudtam, hogy szoktak-e, de tájékozódtam előzőleg a sorstársaimtól a múlt hetekben. Igen, szoktak, nem minden alkalommal, de időnként. 5-10 ezret a hasonló kaliberűek, de van, aki iszonyat nagyságrendű pénzeket osztogat. Mivel én már jó ideje idejárok, a doktornő tényleg rendes, és még soha nem adtam, így egy tízest tettem el erre a célra. Megköszönte és mondta, hogy nagyon kedves vagyok.:)
Tényleg szívesen.
Ezek után (megkönnyebbülve, hogy ezen is túlvagyok), felmásztam az "Osztályra".
Ott jeleztem, hogy infúzióra jöttem, előtte egy sürgős labor, és odaadtam a "rendelést".
Beültem a "szokott" székembe (ebben ültem már a legtöbbször), és mivel személyzetileg itt is elég kevesen voltak, vártam türelmesen, míg sort tudnak rám keríteni. Mint kiderült, a beszúrt branülből előzőleg levették a vért, majd ugyanoda bekötötték az infúziót. Frappáns megoldás! Én meg még meg akartam magam kétszer is szúratni azzal, hogy előtte megyek a laborba...
Tudtam, hogy most ártalmatlan anyagokat kapok (hányinger ellenit, gyomorvédőt, illetve 2 palack sima sós vizet), de azért ezek itt négyen, míg lejönnek, az is 2,5 óra. A szokásos belső idegesség most is ott toporzékolt bennem: alig vártam, hogy vége legyen!
Közben telefon a doktornőtől a pulthoz, s az ottani nővér bejött tolmácsolni: hogy érzem magam, és ha nem jól, akkor jövök-e holnap, mert akkor úgy írja az ambulánslapot. Eldöntöttem, hogy igen, jövök holnap. Egy ízemnek nem hiányzott, de nehogy ugyanígy folytatódjon minden!
Egy kis idő múlva fel is jött a doktornő, kész ambulánslappal, kinyomtatott hasi UH lelettel, valamint egy beutalóval MRI-re. Mondta, hogy ez a cucc a májamon haemangioma valószínűséggel és mint ilyen, nem jelent teendőt, ám azért kell MRI-re menni mégis, merthogy a múltkori leleten ez nem volt ott! Hát igen...:( És még jelezte, hogy most, ha ennek vége, menjek át az MRI-re időpont-egyeztetés miatt; és azt is közölte, hogy egyébként a laborom teljesen rendben van! Na legalább...!
Mikor lefolyt az infúzió, a kedvenc nővérem intézte a branült: benyomott valami beszáradásgátlós fecskendőt, rácsavarta a kupakot, majd befáslizta a karomat. Közben megérdeklődtem tőle, amit nem értettem a beutalón, ott ugyanis mai dátum szerepelt, hát mára nem tudok időpontot kérni már... de a nővér élesebb aggyal meglátta a kézírást is az oldalán, hogy a nap már egyeztetve van: 25-e. Tehát ez rendben van. Gyorsan megkérdeztem még, hogy hol van az MRI. A nővér mondta, hogy ki kell menni az épület hátulján, és nem messze van egy kis alacsony épület, ki lesz írva, hogy MRI.
Még jó, hogy megkérdeztem, mert különben bóklászhattam volna itt a "nagykórházban", míg ez kiderül!
Kicsit kellemetlen volt a branül, mert elég rossz helyen volt. Nem pont a könyök feletti vénában, hanem attól magamfelé, egy kis oldalvénában. Nem esett jól, ráadásul meg hogy ne hajlítsam! Hát a legtöbb dolgot nem lehet egy kézzel megcsinálni úgy, hogy a jobb karom egyenesen marad...
Mindenesetre igyekeztem, de lépten-nyomon minimum 90 fokban hajlítottam, vagy csak vegyük a fogmosást, hát egészen hegyesszögben kell tartani az embernek a karját.
Miután nagy keservesen kitaláltam az épületből az udvar felé, tényleg hamar megtaláltam az alacsony MRI-épületet. Látszik, hogy új építmény, mert ez is modern, klímás, tágas váróval.
Időpont-egyeztetésre jöttem, mondom. Először is kérdezgettek, van-e valami fém bennem akárhol, mert akkor nem lehet megcsinálni a vizsgálatot; valamint sorolták, hogy minden ékszert le kell tenni, és hogy a vizsgálat mennyi ideig tart, zajos, sötét, akinek klausztrofóbiája van, előre jelezze stb. Alá kellett írnom egy papírt, hogy bevállalom. Mondták, hogy rögtön kapom az időpontot, és hogy majd minden hasi műtétemről hozzam a papírjaimat. Tehát 25-ére megkaptam 12.50-re az időpontot, fél órával előbb meg kell jelenni. Ugyanaznap reggel 8-kor sürgős laborbeutalóm is volt. Ez már a kemó előtti lesz, és gondolom, azért sürgős, hogy ha mondjuk, MRI-re 9-re kaptam volna itt időpontot, akkor odaérjek. Így ez nem lesz probléma, esetleg az, hogy mit fogok 3-4 óra hosszat csinálni a kettő között! Lehetett volna legalább 10-11 óra...

No, ez jó hosszadalmas nap volt idáig! Nem éreztem, hogy a keserűség elmúlt volna, vagy hogy étvágyam lenne az éhség ellenére sem, ellenben erősített rajtam, ez biztos. Már nem vánszorogtam úgy, mint a tetű, bár megbillentem néha...
Elkóvályogtam, amerre sejtettem a Dorottya utcai kijáratot (naná, hogy nem az volt, amelyiken végül is kijöttem a kórházból!) -- és kissé felszabadultabban a nem hajlítható karom ellenére csináltam pár életmentő fotót kissé szokatlanabb civil épületek mellett a kórházudvaron, majd kikeveredve a járda mellett, a kórház előtt.








Kint, ha már nem a Dorottyára bukkantam ki, gondoltam, nem megyek akkor visszafelé, hanem megyek a buszmegállóhoz inkább. Szokásos "éberségemmel" vaksizva kutyagoltam, mikor régi kolléganőm, Éva oldotta ki éppen a biciklijét, és rám köszönt.
Biciklijét tolva elkísért a Pesti utcai megállóhoz, ahol megvárta velem a buszomat, közben sokat beszélgettünk, majd minden jót kívánva elköszöntünk egymástól.

Otthon némi vízszintes volt, de nem alvás, csak lazulás.
Nehezen fürödtem a befáslizott branülöm miatt, aztán pedig éjjel alig aludtam valamit, folyton bennem volt, hogy a karomra vigyázzak, meg hogy mindjárt megint kelnem kell... Pedig nagyon nem jó, ha infúzió vagy pláne kemó előtt az ember nem alussza ki magát!

Ma esti részlet a naplementéből: