2010. február 4., csütörtök

Egy nap a sok közül



Mi tagadás, jólesett végre a hajnali 5-ös kelés után, 3/4 7-es indulással este 19.15-re hazaérni.
Kissé elfáradtam, a hátam majd beszakad, a szememet a buszon alig bírtam nyitva tartani, holott én nem vagyok egy bárhol elbóbiskolni tudó típus. A fájó szemnél problémásabb az, ha pluszban még nem is látok, vagy ha minden pislogást tripláznom kell fókuszálás miatt, már csak amiatt is, hogy ebben a csúszkálásban nem mindegy, hova és hogyan lépek.
A munka szokásosan "már tegnap is késő lett volna" tempójú és erősen koncentrált volt, délután már majd megfeszültem, hogy hatékony legyen a figyelmem. Végre letelt, így frappáns kis várakozás után felmásztam busszal a városba, s még egy másikkal az állomásra. Ott sorba álltam vonatjegyekért - már arcizmom sem rezdült, hogy immáron 7800 helyett 8800-ba kerül Pestre egy menettérti IC-jegy.
Aztán persze meg kellett venni a helyi tömegközlekedési bérletet, mert 6-án jár le a mostani, amikor én elvileg Pesten leszek, tehát hazajönni vele 7-én már nem lehetne. Mindez úgy, hogy hétfőn kapok majd csak fizetést - háromszoros hurrá!

Hazafelé egy villamos, egy busz. "Itthon" még épp befértem a 7-ig nyitva tartó postára, ahol felvettem az ajánlott levelemet, melyben egy adóigazolás érkezett, s aztán még a Coopban is csaptam egy gyors kört, 2 szatyorral nehezebben és párezerrel ismét könnyebben.
Így ez elég könnyed leírva, de tekintettel a nagy hóra, csúszósságra nem volt éppen egyszerű. Mindig azon veszem észre, hogy fájnak és hótra bemerevednek a végtagjaim, nyakam, hátam a folyamatos megfeszítettségtől és a levegő-visszatartástól; nem tudom, miért kell ez - ha megfeszítve vagyok és nem lélegzem, talán nem terülhetek el nagyalföld gyanánt?
Sosem a hideggel van bajom, jobban viselem, mint a dögmeleget. Ébredés után első gondolatommal viszont már rögtön azon kezdek parázni mindig, hogy vajon mennyire csúszik, esett-e kedvenc ónos eső nevű csapadékom és egyebek. És fele királyságom odaadnám így hétvége felé egy normális alvásért.
Amúgy minden oké...

4 megjegyzés:

  1. Hát a mai sem volt egyszerű napod...
    De remélhetőleg a hétvége kárpótolni fog majd!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszett a mai klip :) Nem csak a zene (ami természetesden nagyszerű), hanem különösen, hogy az egyik kedvenc játéksorozatom (Final Fantasy, ki gondolná?) videoiból állították össze hozzá a filmet!

    VálaszTörlés
  3. Találtam még egy nagyon szép Loreena számot amihez szintén a Final Fantasy X videóiból komponálták a klipet.
    http://www.youtube.com/watch?v=9bhJBYbIL_g&NR=1

    VálaszTörlés
  4. Igen, gondoltam, hogy neked mindkettő tetszeni fog. Én végül is Loreena-számot kerestem, alkalmazkodva a hangulathoz, és bár több videó is van ezzel a számmal, ez volt a legjobb.

    VálaszTörlés