2012. február 22., szerda

Interjú egy emberi helyen

Nagyon izgultam tegnap, egy barátom - volt osztálytársam - megszervezett egy interjút, mert bár az illető cégnél nincs felvétel természetesen, de ő azt akarta, hogy mivel rokonai a vezetők, meg kell hogy ismerjenek és szükség esetén tudjanak rólam. Oda ugyanis soha nem hirdetés útján szerzik a szakembereket. Én sem láttam még sehol hirdetést tőlük. A barátom autóval ki is vitt oda.
Hihetetlen, de egy csomó régi kollégával találkoztam, még anno a nyomdából! Állítom, a fele nép az Alföldiből ered! Beszélgettem is néhánnyal, hú, nagyon örültem. Szép, tiszta, modern, nagy hely, nem is gondoltam volna, mennyien dolgoznak itt. Az emeletről üvegfalon le lehet látni a gépterembe, magára a nyomdára.
A beszélgetés a vezetővel nagyon jó volt. Holott nem rajongok ezekért a dolgokért, és tényleg csak muszájból kényszerül rá az ember. Én legalábbis...
De már vannak összehasonlítási tapasztalataim, és tudom, hogy ez egy remek jó beszélgetés volt. Az önéletrajzom egyelőre talonban maradt náluk, mert ők megbecsülik a dolgozókat és nem szoktak rég bevált, jó munkaerőket még elengedni sem (inkább megpróbálják orvosolni a problémákat!), nemhogy kirúgni vétlenül, jól dolgozókat... és persze ez fantasztikus, hatalmas pozitívum!
Itt jegyzem meg, nem tudnék tükörbe nézni reggelenként, ha miattam rúgnának ki valakit, isten ments! Mert bizony, ismerek ilyen helyet is...
Érzékeltem a figyelmet, a tiszteletet, az érdeklődést. Határozottan felismertem a számomra már szinte rég elfeledett vezetői törődést, a sajnálatot, az együttérzést is, jobb sorsra érdemességem miatt. A töprengést, hogy hogy lehetne...! Már ezért is érdemes volt elmenni. Azokat az érzéseket kaptam meg, melyek egyébként alapból járnának minden becsületes, jól dolgozó embernek. S ez ajándék volt...

Egyben meg is értettem valamit: elvileg ilyennek kellene lennie minden cégnek. Ahonnan eljöttem és ez... szentséges istenem; mérföldekre van egymástól! Emberség--embertelenség. Megbecsülés--semmibe sem nézés. Megértés--kihasználás... és még hosszan folytathatnám a különbségeket! Mindazok az emberek, akiket ismerek és őáltaluk ha sejtelmem van munkahelyeikről, azok dolgozói megbecsülés és emberség szempontjából a most megismert munkahely milyensége felé tendálnak, de legalábbis az említett mérföldek felső részében szerencséltetik dolgozóikat.
Szóval hát ezért nem értettek engem sehol, hisz máshol dolgoznak... olyan helyeken, ahol az ezerszer kisebb probléma is nagyobbnak számít. Természetesen hallomásból mindenki ismer kizsákmányolást, ismer dolgokat, hogy felvétel után két héttel, vagy gyes után szárazon, érzések nélkül rúgnak ki embereket, vagy netán azért, hogy nehogy több legyen az illető végkielégítése, ha ezt védett kor után teszik meg... hallomásból mindenki ismer terrort, megalázást, lelki rugdosást, kihasználást, fizetéscsökkentést, fizetetlen munkaidő-hosszabbítást... De a hallomás nem ugyanaz! Nagyon nem! Hogy érthetné meg az, akire még a napi 8 óra sem vonatkozik és szabadon jöhet-mehet sokkal jobb fizetésekért, pénteken korán eljöhet - azt, akinél az előzőek vannak? Ahol mi sem természetesebb, hogy betegen is (nem náthára gondolok) bejár az ember dolgozni, mert büntetnek, ha jogosan járó táppénzre mész? Ha meg végképp muszáj és elmész, tudatában vagy a büntetésnek, levonásnak, egész évi megvonásoknak, sőt retteghetsz a kirúgástól. Ahol soha nem tudod reggel, hogy este biztosan eljöhetsz-e, mert mindig benne van a pakliban, hogy akár az utolsó buszlehetőség miatt is könyörögni kell - s mindezt munkaidő vége előtt fél órával megtudva! Vagy amikor péntek délután utasítanak - nem, nem megkérnek! - szombati vagy vasárnapi elfoglaltságra! Hogyan is érthetnék meg mások, hogyan is tudnának látványos empátiát kimutatni? Amikor évtizedek elteltével emberileg annyit sem tud rólad a főnök, mint a sarki koldusról - egyszerűen, mert nem érdekli semmi, amiből nincs haszon... vagy az ember maga csak annyira, mint anno a rabszolgaság idején...
Ezért bagatellizálódtak jelzéseim, melyekkel - el lehet hinni, hogy a lehető legdiszkrétebben, és nem teljes valóságában! - megpróbáltam szinte segélykiáltásokat hallatni és némi részvétet begyűjteni a lelki rugdosások gyógyítására. Nem jött össze; nem értettek, nem érthettek. Kész. Mindezt most már felfogtam...
Hiszen ez is olyan, mint bármi más, az ember csak akkor érthet meg igazán bármilyen szituációt, bajt, betegséget, ha maga is belekerül...

Még annyit az interjúról, hogy bár eleinte féltem tőle, előjönnek a komplexusaim, mindenféle fóbiám és gátlásom, hogy lebénulok egy ilyennél (jelzem, voltak ilyenek előző helyem "megbeszélésein", tehát nem a levegőbe beszélek, csupán tapasztalatból) - semmi ilyesmi nem volt. Nagyon rendben voltak a mondataim, nem vert ki a víz, nem éreztem vécére rohanási tüneteket... mert érezhettem az igazi érdeklődést, empátiát és figyelmet.
Előzőleg azt gondoltam, hogy most még, mivel mindig tartanak a hivatalos intéznivalók nagynéném temetése után, és magamnak is vannak intézendő ügyeim; hogyan tudok dolgozni majd; hiszen milyen az, hogy máris kéredzkedni folyton majd ezek miatt?
A beszélgetés után viszont azt gondolom, hogy ha azt mondták volna, hogy hétfőn kezdjek; örömmel mentem volna. Nemcsak azért, mert muszáj és mert létfontosság...

6 megjegyzés:

  1. Nagyszerű még a tudat is hogy ilyen helyek is vannak! Kívánom, hogy ilyen helyet sikerüljön találnod magadnak!

    VálaszTörlés
  2. minden munkahelynek ilyennek kellene lenni! Lattam egyszer egy dokumentum filmet Japanrol. Ott ilyen. Ott felismertek, hogy a munkaerot meg kell becsulni. Meg a takaritoet is, hisz az is fontos. Na meg ami nagyon tetszett, ebed utan kotelezo piheno ido van. Nalunk sajnos nem igy van. Azt sem veszik emberszamba, aki minden idejet, erejet tudasat beleoli a munkaba. en is kivanom, hogy ilyen munkahelyet talalj magadnak!

    VálaszTörlés
  3. Meoi: igen, örülök, hogy láttam végre már én is egy ilyet, és én is megismerhettem ezt a tudatot... Csak lassan már mindegy lenne, milyen lenne.

    VálaszTörlés
  4. Sunlight: igen, én is arról írtam, hogy ilyennek kellene lennie minden helynek. Aki nem tudja, milyen bánásmód és szankcionálás mellett dolgoztam, fogalma sincs, max. elméletben.
    Az már más kérdés, hogy az éhendöglés kilátása mellett már bánná a fene...
    Köszi, hogy ezt kívánjátok, nekem speciel most elérhetetlen, úgy tűnik. Meg a másféle is...

    VálaszTörlés
  5. Nagyon drukkolok, hogy valahogy sikerüljön pont ide bejutni!!

    Flami

    VálaszTörlés