Május 19.

Május 19.
Erről a napról konkrétan 3 dolog ugrik be. Időrendi sorrendben:
1. Valakinek, aki elég meghatározó volt sokáig az életemben, a születésnapja.

2. 2005-ben ezen a napon, a délután kései részében, már munkaidő után a lakótelepünkön járva irgalmatlan sötét, vészjósló felleg közeledett... Én még heverésztem egy kis ideig a 2 lépcsőházzal arrébb lévő szoláriumban (már nincs meg), s emlékszem, mikor öltöztem utána, elszörnyedve láttam a hirtelen bekövetkező változást: a 6 körül egyébként még fényes nappali időszak egyszeriben esti sötétséggé változott, valamint félelmetes szél kerekedett. Kint alig bírtam a lábamon megállni és hazaérni, az egész lakótelepen a tízemeletesek középmagasságában szálltak a tescós szatyrok és bármi más, amiket az erkélyekről felkapott az orkán. Az égen A függetlenség napja c. filmhez hasonlóan egybefüggő, vaskos fekete felhőréteg állt... ezt láttam hazafelé jövet távolban, s már úgy is hihetetlen látvány volt.
Azt hiszem, életem legnagyobb és legfélelmetesebb viharát éltem át, lenyűgözve hüledeztem a konyhaablak elé ragadva, ahogy előbb karnyi, majd deréknyi ágak, majd szinte teljes fák repülnek-zúdulnak több méternyire a föld felett, őrült sebességgel... Néha már azt hittem, berepül egy egész fa a hetedik emeleti ablakot áttörve, s most nem viccelek. Attól féltem, betörnek az ablakok, olyan istentelen robajjal zajlott a vihar. Autók százainak üvöltött a riasztója, de a vihar tombolása szinte teljesen elnyomta azt.
Szemem láttára repültek a kispiac asztalai, vasállványos műanyag tetői, nem maradt állva egy sem! Kukák, kosarak, esernyők, kartondobozok száguldoztak a levegőben...
Leállt az áramszolgáltatás, telefon egy időre, mert rádőltek a fák a vezetékekre. A városban és környékén utak lettek járhatatlanokká, néhol napokra.
Másnap, ahogy dolgozni mentem, a 19-es városnéző körútján láttam az irgalmatlan pusztítást. A tőlünk keletre levő lakótelep még sokkal nagyobb csapást kapott, mint mi. Hatalmas fák is egyszerűen derékba voltak törve, a kisebbek vízszintbe hajolva a föld felett... a buszon a szokott idő többszörösét töltöttem, mert mindannyiszor meg kellett állni, mert az úttesteket végig keresztben kitört fák torlaszolták el... s meg kellett várni, míg a tűzoltóság és a közterületi dolgozók valamennyire megtisztítják az utakat...
Ez a jeles nap nem véletlen, hogy megragadt emlékeimben, sosem fogom elfeledni a dátumát.

3. Tavaly volt pont ma 1 éve, pontosan 16 óra előtt pár perccel, hogy közel 36 év folyamatos munkaviszony után megkaptam a szóbeli felmondást, másnap pedig a délelőtti órákban az írásbelit.
Hogy valami poénféle is legyen benne: ez utóbbira emlékezzünk felállva, egyperces néma főhajtással...