Személyi igazolvány és reuma

Jó dolog, amikor az ember legalább kétszer jár el egy ügyben. Mikor már sorozatban előfordul, nálam már több mint gyanús, hogy netán én vagyok a béna... aztán átgondolva mégis inkább szerencsétlennek vagy pechesnek nevezném magam.
Így voltam a héten majd' két dologgal is.
Az úgy volt, hogy 15 éve lesz szeptemberben - amikor is  lejár - a régi típusú személyim. Sokan, főleg a fiatalok úgy nézik, mint valami múzeumi darabot, és szinte minden helyen automatice személyit ÉS lakcímkártyát kérnek, majd megnyugszanak, amikor e megkímélt cuccot előhúzom.
Szilvivel igen gyakran járkálunk bármit intézni, többnyire persze nem egyszerre. Így Szilvivel egy városházán járta alkalmából megkérdeztettem az okmányirodás információnál, hogy van-e valami akadálya annak, ha én pár hónappal előbb akarom lecserélni a régi típusú személyimet, mondjuk, drágább-e, mint a lejárt személyi cseréje vagy hasonlók. Nem drágább, mert a régi típusút, ha bárki cseréltetni akarja, cserélik. Szilvi vett is nekem sorszámot, természetesen két hétre - de hát mit nekem, elvégre szeptemberig jó a személyim. Igazából inkább csak túl akartam esni ezen, mert ha esetleg-netán-tán dolgozni kéne, mindenképpen tortúra - egy új helyen pláne - az elkéredzkedés vagy szabadságkérés emiatt. Mondom: most ráérek, megcsinálom az ilyesmit, mert nem hagy nyugton, púp a hátamon. Másrészt mindig ott a rizikó, hogy eljön az ideje és elfelejtem, aztán valami fontos dolgot nem fogok tudni elintézni, mert a sorszámtól kezdve két hét a várakozási idő.
Még emlékszem, mikor fél délután ráment három alkalommal a rendőrségen, majd két különböző kerületi tanácsnál az eddigi néhányszori csere vagy érvényesítés. Hetekkel előtte készültünk rá, sokkérdéses rovatú, fektetett hosszúkás nyomtatvány, nyomtatott betűkkel előre kitöltve, előre trafikban megvéve illetékbélyeg, és persze jó előre fényképcsináltatás beiktatva, melyért pár nap múlva már érte is lehet menni, mikor minden összejött, fogtuk még a születési anyakönyvi kivonatot és a régi igazolványt - emígyen felkészülve (és egyesek némi hideg élelemmel) beálltunk (szerencsésebbje beült) a várakozó tömegbe.
No, most már ez nem így van! Mindent helyben csinálnak, nem kell kitöltögetni semmit, csak jópár helyen aláírni - mindehhez csak a születési anyakönyvi kivonat és a régi személyi kell.
Úgyhogy időpontra vonultam is, de mit ad isten: rendszerösszeomlás volt éppen a városházán... úgyhogy az embertömeg, ki-ki vérmérsékletének megfelelően reagálva csalódottan, némi várakozás után sorbaállt az információn, mégis érdemes-e várni, vagy mifene legyen, hiszen két hétre kapható időpont, most kérjünk újat? Nem, majd jöjjünk holnap vagy bármikor, ugyanezzel a sorszámmal, és foglalkoznak velünk.
Kíváncsi voltam, hogy fogunk beférni a holnapi időpontosok közé - mert ugye, elvileg minden időpontot kiosztanak! -, meg hogyan tolakodunk majd oda az ablakhoz, mikor a kijelzőn nem az én számom van...
Ehhez képest másnap, mikor 11 körül mentem, a sorszám szerint kiszabott ablaknál álló személyt végigvártam, és mikor már az ügyfeles az új sorszámot bimbamozta volna, résen álltam és mondtam, hogy tegnap itt voltam, de rendszerleállás és jöjjek bármikor stb. Azt hittem, majd várakoztatnak, de nem, máris intézték, innentől gyakorlatilag 10 perc múlva kint voltam az utcán... A két iratban minden szükséges megvolt, fizetnem nem kellett, mert mint kiderült, az előző igazolványom hibásan volt kiállítva, így ingyenes a csere! Egy méterrel odébb volt a fényképező-kamera, piff-puff, idő semmi némi elrendezkedésre, mert rám várt a kamerás, úgyhogy olyan pocsék képet magamról, mint amilyen a printre lejött, még nem láttam... Esküszöm, hogy attól a fotótól a szén magától feljönne a bányából.
Na mindegy, fő, hogy a lakcímkártyát már meg is kaptam, a személyit postán küldik majd 2-3 héten belül. De visszakaptam átlyuggatva a régit is és egy igazolópapírt, mely ideiglenes igazolványként szolgál addig is.

Másik ügyem, ami miatt majdnem kétszer jártam, szintén a személyis, sikeresebbik napon volt.
A reumára mentem volna gyógyszert íratni. Tudvalevő, hogy ahhoz, akihez én járok, ha csak gyógyszert íratni megy az ember, nem kell időpont. Lehet, ő az egyedüli ilyen. Már az elején megegyeztünk, hogy amikor az utolsó havinak az utolsó hete filmtablettáját veszem be, azon a héten menjek, és csak sorszámot kell kérni.
No, ezt egyébként nem szeretem, mert ezen mindig vita és győzködés van a parasztelosztónál.
Most meg pláne volt, mert hát miért is ne, aznap az én orvosom épp valamiért nem rendelt, és másnap sem fog! Utána hétvége jön, úgyhogy menjek majd jövő hét hétfőn. Na de akkor nekem 3 nap kimarad a gyóccer! Ők tudják, hogy X. dr.-hoz nem kell időpont, de hát itt van az eredmény - vagy jövök hétfőn, vagy menjek fel és kérdezzem meg a helyettesítő dr.-nőt, hogy fogad-e.
Némi gondolkodás után felmentem. Nem is voltak sokan, gondoltam, előbb-utóbb csak kijön egy fehérköpenyes, akinek elsóhajtozom a bajom. Így is lett, és hát az illető hölgy, aki egyébként a nem rendelő dokim egyik asszisztense volt, előszörre nem állt túl pozitívan az ügyemhez. Tudtam, hogy szerénynek, alázatosnak, csendesnek és megértőnek, de mégis határozottnak kell lennem nyomós érvekkel, csak akkor érhetek el valamit. Nagy pofával és lekezelően ebben az esetben az embernek semmi esélye, mert ellenszenvet vált ki a másikból...
Helytelenítő fejcsóválással, de elértem, hogy beletörődően azt mondta: megkérdezi a dr.-nőt...
Valahogy innentől már - bár a dr.-nőt sosem láttam - úgy gondoltam, sínen van a dolog, és tényleg.:)
Az asszisztensnő behívott egy üres szobába, és kiállította-nyomtatta az ambulánslapot a három havi recepttel együtt, majd megkért, hogy kint várjak, majd szólítanak... hiszen a dr.-nőnek alá kell a cuccokat írni, és nekem aláírni a jelenléti ívet! A végére egész jó hangulatban cseverésztünk, mondta a hölgy, hogy bííííízony, már náluk sem megy olyan egyszerűen a dolog, náluk legalább olyan komolyan kell ezt venni, mint egy apeh-ellenőrzést.
Örültem, hogy a szokott, beletörődő vesztes tulajdonságomtól eltérően nem mentem el az első elutasításra, hanem megkockáztattam a bekéredzkedést, hiszen mit veszthettem volna?
Mindez a két legmelegebb napon volt természetesen, amikor a hozzám hasonlóknak amúgy is minden baja van...