2012. november 29., csütörtök

Csak ügyesen... adás és vétel

Ismét elkelt két saját könyvem.
Egyik kedves régi ismerősöm volt, H., akivel réges-rég együtt kezdtünk publikálni az AMF-ben, és sokáig rendszeresen kölcsönösen olvastuk és véleményeztük egymás alkotásait (na meg egy csomó más emberét).
Másik pedig L., aki még a nyomdásztalin kért a könyvemből, és most jutottunk idáig...

Közben eladtam a régen összegyűjtött, kis gyűrűdobozban elférő ifjúkori ezüstöket is, miután Szilvi többféle módszerrel megtisztogatta őket. Utoljára pl. szódabikarbónás vízben főzte át a cuccost...
Hát, nem sokat kaptam értük -- volt 3 lánc medállal, két pár karika fülbevaló és egy középszéles sima karikagyűrű --, 4600 Ft-ot, de nem azért, mert nem a legmagasabb napi áron kelt el, hanem, mert csupán ennyi volt, egy pici doboznyi. Így is visszaadtak egy katicabogarakból álló nyakláncot, amit keresztanyám anno büszkén hozott nekem ajándékba Drezdából olyan 10 éves korom körül, szettben egy ugyanilyen karkötővel (amit már nem leltem sehol), miszerint az nem ezüst...

De fentiekből az alapvető és kellőképpen akciós dolgokra kiterjedt figyelemmel vettem pár elfogyott kozmetikumot és kitelt egy rég óhajtott macskaajtó az FN-ből. Most már csak embert kék tanálni arra a célra, hogy felszerelje a szobám ajtajára, s végre csukhassam néha az ajtómat. Keresgetek neten is, egyelőre nem sok sikerrel. Nem egyszerű, mert valószínűleg az üvegbe kellene vágni üveg körfűrésszel egy 26 cm átmérőjű kört... valamint fúró is kell hozzá -- nekünk meg csak csavarhúzóink vannak max.
Most komolyan, hívjak fel egy asztalost? Egyébként szerintem sok ügyes kezű ezermester ember létezik, aki mondjuk, rendelkezik némi szerszámmal és meg is tudná csinálni, csak sajnos, felénk nem sorakoznak ilyenek.
Kétféle macskaajtót lehetett kapni, egyik "mezei" nagyságú európai rövidszőrűeknek, másik nagytestű macskák és kistestű kutyák számára kapható. Ez utóbbit kellett választanunk.
Mi tagadás, eléggé meguntam, hogy állandó ajtótámasztással élek 9 éve, és belülről is folyton támasztok, hogy az ajtót belökő degek ne tárják állandóan szélesre az ajtót. Itt aztán nem lehet elszigetelődni.
Igazság szerint éjszaka, meg főleg reggelente, ha még alhatnék, mindig is zavart az, hogy olyan érzetem volt, mintha a folyosón aludnék. A lift, a szemétledobó mind szomszédos a lakásunkkal. Az én, bejárattal szembeni szobám meg állandóan nyitott ajtóval... f@sz@...
Na meg, mióta Szilviék itt laknak, ők, bár Szilvi természetesen igyekszik, de Bencus még képtelen csendesebben lenni. Mióta ovis, torkaszakadtából kommentál mindent és folyamatosan. Nem értem tőle a tévét vagy a telefont sem, ha úgy adódik, még akkor sem, ha ő a folyosón, mellékhelyiségekben vagy konyhában követi árnyékként állandóan, egyfolytában kiabálva az anyját. Ráadásul bármikor jön-megy ő is hozzám-tőlem kiszámíthatatlan időpontokban, oly módon, hogy kicsapja az ajtót, macskák örömére (frászt kapnak), hogy ezt mutat meg azt a verset mondja el...

Végezetül az anyukám támogatásából újra vettem 1 havi macskakaját és bérletet... valamint szükséges kajaféleségeket.

2 megjegyzés:

  1. Próbálj benézni az apród.hu szolgáltatás c. oldalára.Esetleg hirdethetsz is ott ingyenesen, hogy a fent leírt szolgáltatást szeretnéd igénybe venni.Kérj ár ajánlatot, és válaszd ki számodra a legkedvezőbbet.

    VálaszTörlés
  2. Köszi, kipróbálom! (Már feltettem a kérdést a neten pár helyre, de még nem érkezett válasz...)

    VálaszTörlés