2012. november 6., kedd

Gyakrabban kéne

Unokatestvérem volt nálam tegnap, akinek írtam az előkészítő stúdiójáról és többek között netes hirdetéseket adtam fel már augusztustól kezdve majdnem mostanáig, hogy hátha szaporítom a jelentkezők számát.
Személyesen utoljára az édesanyja temetésén találkoztunk, melynek decemberben lesz 3 éve.
Mivel a találkozásunk napszak szempontjából teljesen bizonytalan volt, én igyekeztem hozzá alkalmazkodni, de mire végzett napi teendőivel, a kórházi látogatással, már órák óta sötét volt, így mikor telefonált, úgy találtuk egyszerűbbnek, hogy eljöjjön hozzám. Így nem kell sötétben és hidegben gyalogolnom, miközben neki autón csak pár perccel tart tovább hozzánk az út.

Mindig tele vagyok frásszal, ha hozzám jön valaki, mert egyáltalán nem ütöm meg a reprezentativitás mércéjének alsó szintjét sem. Nem azért, mert nem tudnék ízlésesen, szépen és szellősen berendezni egy lakást, hanem azért, mert egész életemben mindig más dolgok voltak fontosabbak -- így be kellett érnem nagyrészt régi, használt, olcsó bútorokkal --, például egyedüli keresőként lakásom fenntartása és két gyerek felnevelése, iskoláztatása, majd támogatása. Még akkor sem futotta túl sok újításra, míg dolgoztam, nem is keveset -- sőt, ugye, az elmúlt évtizedek szabadságainak és hétvégéinek jórésze is munkával telt --, de egyedül sosem tudtam kivergődni a káoszból és a sok régi bútor közül úgy, hogy valós cserékre gondolhassak. S mióta egy másik teljes háztartás is beköltözött lányomékkal ebbe a kétszobás panelbe, akkora a zsúfoltság, hogy ihaj. Megtetőzve azzal, hogy másfél éve munkanélküli vagyok, esélyem és reményem sincs rá, hogy valamikor is máshogy lesz.
Sok minden helyrehozható és megjavítható lenne egy ügyes, ezermester férfikéz által, de olyannal nem rendelkezünk. És pénzzel sem, ami megmelegedhetne nálam, hiszen a segély meg az adódó segítségek azonnal nyomódnak befele a számlákra -- tehát szakemberek sem hívhatók a dolgok javításához.
Szóval tudom, hogy nem nézünk úgy ki, ahogy elvárás lenne, de egész életem sem volt átlagos, kényelmes és általános. Ezért mindig frusztráló tényező számomra, ha valaki el akar jönni -- esetenként a csilivili lakásából, pazar berendezésű kacsalábon forgó házából --, s ha végképp nem lehet kikerülni, megtéve azt, amit lehet (hogy relatíve rend és tisztaság legyen), akkor bele kell törődni, hogy ez van, és ha valakinek nem tetszik, akkor tegyen róla. Előre meg szoktam mondani, hogy mi várható -- benne a két macskával --, és ha még ezek után is ragaszkodik az illető a hozzám való eljövéshez, akkor vessen magára, ha nem tetszik neki valami.

Éva este negyed 8 körül ért ide, és fél 10 után ment el. Nem éreztem rajta, hogy bármi is egy kicsit meglepné, nem láttam rajta megbotránkozást vagy hüledezést, vagy hogy oly nagy megpróbáltatás lenne neki egy zsúfolt és lelakott panellakást látni.

Teljesen simán és lazán elbeszélgettünk az egész családról, magunkról, hozzátartozóinkról, munkáról, egészségi helyzetekről, munkanélküliségről, kilátástalanságról, kirúgásomról, az esélyekről... meg hát minden egyes családtagról külön-külön, nagynéném elápolásáról, temetéséről; arról, hogy Szilvinek hogyan kellett ideköltöznie; hogy Dani emiatt elment albérletbe, majd megörökölte a nagynéném lakását és most ott lakik... ezzel kapcsolatban a hosszas folyamatot a hagyatéki, lakásfelértékelési, közjegyzői,  földhivatali, illetékhivatali ügyekről, az illetékről magáról, a 15 havi részletfizetés e hótól való megkezdődésétől, és hogy ezáltal ezentúl már Dani sem tud segíteni.
Még a temetőben lévőkről is beszélgettünk, elmagyaráztam neki, hol az apám sírja, mint kiderült, a nagyanyám (egyben az ő nagyanyja is) sírjánál nemrég járt először, mert soha nem találta, és most is csak
véletlenül bukkant rá! Elmagyaráztam, hogy innen már csak a sírral szemben lévő úttesten kell átmenni, és a túloldalon lévő táblában viszonylag elöl ott van az apám (aki az ő nagybátyja). De mondtam én is neki, hogy én sem találom az ő apját-anyját (akik az én nagybátyám és felesége)...
Mondta, hogy nagyon köszöni, most már nem kell reklámoznunk egy időre a stúdióját. Kérdeztem, mennyire volt hatásos a sok hirdetés, hiszen jó sok helyre raktam fel. Mondta, hogy sajnos, soha nem volt még ilyen kevés jelentkező, mint most, de hát ez nem a mi hibánk. A fészbukosokra és az egyéb hirdetésekre is elvétve, alig-alig jelentkeztek. Úgy gondoljuk egyébként, hogy ez is a válság része: több a munkanélküli szülő, ám jóval kevesebb a gyerek. Nincs pénzük az embereknek, bármennyire is méltányosak az árak. Azt mondta Éva, hogy gyakorlatilag feleannyi a jövedelme, mint 5-6 évvel ezelőtt! És mivel vállalkozó, így évi egymilliót kötnek le csak a járulékok, amit fizetnie kell akkor is, ha nincs vagy alig van tanulójuk...
Még sok minden belefért ennyi időbe, többek között érdekes módon a macskáim megérezték, hogy vendégem szereti a macskákat, mert Haramja az első 5 percben odament hozzá, hagyta, hogy simizze meg minden... Honesty meg az asztal alól lesett, neki hosszabb idő kellett ahhoz, hogy előjöjjön. Szerencsére macskáim megkíméltek attól, hogy Éva itt-tartózkodása alatt menjenek alomra...:)), holott a tapintat nem jellemző rájuk. Velem szemben legalábbis; hiszen pl. mindig akkor van a nagydolog, amikor leülök enni, vagy ha indulnék bárhova...
Mint kiderült, neki is voltak macskái, ő nagyon kedveli őket, de mivel kertes házban laknak, minden macskájukat elütötték, úgyhogy azóta úgy döntött, hogy nem kell macska. Kutyájuk viszont van, úgyhogy szőrben állítólag ők sem szenvednek hiányt, ráadásul komplett benti kutya!

Ezek után rátértünk a lényegre: októberre és már novemberre is bejelentett magához olyan alkalmi munkára (egyszerűsített foglalkoztatás), melyet munkaügyi jog szerinti, teljesen szabályszerű elosztással, adminisztratív munkakörben végzek nála. Ez az egyedüli munkavállalási formula, melyet munkanélküli segély vagy szociális segély alatt lehet végezni. Amennyiben az adóév alatt más munkám nincs (és ez itt most nálam konkrétan az évből hátralévő másfél hónap), abban az esetben ez adómentes, bevallásmentes, és csupán bejelentésköteles -- ez utóbbit mindkét hónap elején realizálta. Sajnos és természetes, hogy rendes alkalmazást nem tud kínálni a cégénél, de azt nem is reméltem volna; ez is nagyon nagy segítség számomra. Ugyanis félév múlva, ha még addig sem találok rendes munkát, igazolnom kell az önkormányzat felé a 30 nap egyszerűsített foglalkoztatást, mert ha nem, akkor még a 22 ezret is megvonják. Ő megírta és kiállította a papírokat, én is kitöltöttem mindent, majd mindkét hónapról megkaptam a leigazolást. Majd lemásoltatom, mert megőrzendő. Lehet, hogy nem lesz rá szükség, ha (reménykedni lehet!) legalább áprilisig találok valami alkalmazást. Mert akkor visszamondom magamtól is a segélyt, és annyi. De biztos, ami biztos -- ez az egész erre kell.
Elméletileg úgy böngésztem ki a nyáron, hogy ezt az egyszerűsített foglalkoztatást önkéntes munkával is ki lehet váltani. De hiába kerestem önkéntes munkát, kaptam volna ugyan sok helyen, DE nem a munkaügyi központ elvárásának megfelelő alapokon, vagyis, hogy pl. kapjak mellé egy ilyen, egyszerűsített foglalkoztatást igazoló papírt. Erre sehol nem voltak hajlandóak -- pedig én azért, hogy meglegyen a 30 napról való igazolásom, szívesen végeztem volna önkéntes munkát is. Ezek szerint nyilván rosszul értelmeztem a böngészett szabályzatot...
Hálából és egyébként is, elmenőben megajándékoztam unokatesómat egy könyvemmel.
Jó volt találkozni és beszélgetni, meg is jegyeztük, hogy gyakrabban kéne...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése