2012. december 9., vasárnap

Cicás puzzlék gépen

Anno Pamcsikától ered Tibbe Gogó cicájának puzzléja, mely most eljutott hozzánk, s én, mint egyfajta puzzlemániás, nyilván azonnal ki kellett rakjam.


Alig kezdtem el örülni annak, hogy milyen jó számítógépen puzzlézni, István is hirtelen elküldte a saját két macskámról őáltala készített puzzlékat.
Aztán délután meg is mutatta ezt a programot, hogyan lehet bármilyen képből, bármilyen alakú alkotókból, bármennyi darabszámú puzzlét készíteni... Tök jó.
Kár, hogy az embernek a gépi puzzlézásra csak a monitornyi terület adott, tehát több százas, netán több ezres nem igazán célszerű.:)


Anno Szilvi igen kicsi korától kezdve puzzlézott, egészen addig, míg Bencus nem lett. Még huszonéves korában is előfordult, hogy 4-5 ezer darabos puzzlénak örült leginkább egy-egy karácsonykor. Kente-vágta, és gondolom, nyilván még mindig tudná, ha az embernek lehetne annyi fetrengeni való ideje. Azonban ezeknek a több ezer darabos puzzléknak a kirakásához nemcsak sok szabadidő, hanem rengeteg hely is kell, mi anno is csak azokon a helyeken tudtuk kirakni, ahol a padlón, a szoba közepén volt annyi hely, hogy előreláthatólag kiférjen az aktuális óriási táblányi puzzlekép. Ráadásul nyilvánvaló, ezek nem mentek pár óra alatt, és nem is lehetett vele még tizenévesen sem, csak legfeljebb szünidők alatt félnapokat foglalkozni vele a földön zsibbadva, és emlékszem, hogy volt olyan puzzle, ami 2 hónapig készült Szilvi által apránként, de biztosan. ADDIG viszont ott volt leterítve a MI szobánk konkrét össz-szabadterületén a cucc - súlyos könyvekkel, nyújtódeszkával stb., hogy járni is lehessen azért...
Rebi idejében, ha akár csak kis időre is otthagyódott a félbemaradt puzzle, le kellett könyvekkel súlyozni, így azon mászkáltunk által... Miért? Hát mert Rebi imádott felcsippenteni 1-1 puzzledarabot és felrepülni vele a szekrény tetejébe. Sőt, esetleg "el is fogyasztani" a darabot. Úgyhogy nagyon résen kellett ám lenni!
Rebi után jöttek a cicák, de ekkor már Szilvi elköltözött, és nem nálunk végezte a kisszobányi puzzléi összerakását...
Nekem a 250, max. 500 darabos konkrétan és egészen elegendő, még így is az utóbbi egy hosszított munkaidőnyi program volt, úgy emlékszem, a 250 darabos is vagy 3 óra... Merthogy már ilyesmit nem csinálok, max. Bencussal a 25--50 nagyobb darabos puzzlék kirakásának segítésében veszek részt a konyhaasztalon.
Egyrészt a szemem, másrészt ezer más elfoglaltságom és hobbim, de leginkább: a cicák ugyanannyira akadályozzák a földön való puzzlerakást, mint anno Rebi. Addig paskolja a kiskezével, hogy karma segítségével ki tud bármelyik kész részletből kapirgálni egy-egy darabot, akár szét is szed egy komplett összerakott részt... és Haramia bizony, Rebihez hasonlóan simán szét is cincálhatná. Ezt láttuk párszor: Haramia adrenalinszintje látványosan emelkedik, ha puzzle van a padlón...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése