2013. március 31., vasárnap

Húsvét


Szilvi festette és díszítette a tojásokat, a nyuszik és a virágvasárnapi barka az enyém, a többi az övéké -- így állt össze a húsvéti asztaldekoráció. Ezt megtetéztem azzal, hogy különböző variációkban lefotóztam a cuccost, hogy aztán legyen nyersanyag, melyen ismerkedem a PhotoScape programmal. Jól elvoltam húsvét délutánján...



Áldott, szép húsvétot kívánok!





* * *

A templomunk húsvéti díszlete:

(H. Lajos fotója)

2013. március 28., csütörtök

Hímeztem macskát

Gyerekkoromban anyám és nagynéném megtanítottak mindenféle kézimunkára. Hímeztem, kötöttem, horgoltam, subáztam, tuniszi horgolást csináltam (egy darab horgas kötőtű az eszköze).
Már ovis koromban volt egy doboz kész kézimunkám, emlékszem, ezeket egyszer valamilyen apropó kapcsán bevittük az oviba, rajtam kívül még egy másik lányéi is bekerültek, és ott egyenként végignézegették őket, nagy örvendezések közepette. Emlékszem, hogy büszkék voltunk a másik lánnyal, hogy mi ilyesmit csinálunk.
Az alatt a felnőtt korszakom alatt, míg úgy dolgoztam, hogy mellette itthon is állandóan kénytelen voltam dolgozni majd' minden hétvégén és szabadságaim alatt is, és volt is mit, ez idő alatt nyilván nem fért bele a napomba, de emlékszem, gyerekeim kiskorában pl. a kötős korszakom volt, amikor dupla számjegyű pulóvert kötöttem a családtagok és magam számára; munka és család mellett is.
Felnőttkoromban rendeltem egy bajai népművésztől postán egy sárközi szettet: drapp színű filcen egy előnyomott díszpárnát, egy faliképet és egy asztalterítőt tartalmazott a hozzávaló 3 színű fonalkészlettel, színmintával és a fonalakkal stimmelő háromféle színű, előremintázott és szabott filcanyaggal, amelyeket a hímzés végeztével kellett keretező szegélyekként rájuk varrni. Már csak a díszpárna fele volt hátra, amikor is annyit költöztünk, hogy a legutóbbi óta nem találom a csomagot. Pedig meg kell hogy legyen valahol... csak olyan zsúfoltan vagyunk, mióta Szilvi komplett háztartással beköltözött (és azelőtt sem laktunk szellősen...), hogy képtelen vagyok megtalálni. Ezeket nem hímeztem folyamatosan, évek is kimaradtak, és nem is hittem volna, hogy nyugdíjas koromig egyszer lesz annyi időm, hogy fogom tudni csinálni (bár még dolgozhattam volna inkább, mondjuk...). Ráadásul a szemem is nagyon vacakol már jó tizenéve, és nem csupán annyira, hogy kell pár dioptria és kész. Épp az, hogy nem csak annyi... hanem idült szemfenékgyulladás... fokozott szemnyomás és szemszárazság, melyeket folyamatos szemcseppezésekkel vagyok kénytelen elviselhetővé tenni. Szemüveg nélkül, mióta 3. éve rádöbbentem, hogy már nem jó a rohadt drága utcai szemüvegem, nélküle is jobban látok... viszont nem tudok miből szemüveget csináltatni. (Már akkor sem tudtam, mikor még dolgoztam, és fogalmam sem volt, hogy nem egészen 1 év múlva le fognak építeni...) Na mindegy, erőltetjük, míg bírjuk, mert látni muszáj. El nem tudom képzelni, mi lesz velem szem nélkül... az írás, az olvasás, a rajz, a képmaceráim, a kézimunka, a számítógép... jaj.

Mióta Margónál jártam, újra rámtört a hímzési vágy, szép gobeline-jeit látva. Elkezdtem keresni a sárközi garnitúrát, de nem találtam, pedig tudom, hogy ott még van egy fél díszpárna!
Elmeséltem ezt Istvánnak, aki az ilyen infókat jól el szokta magának raktározni. És hát jött a karácsony... amikor is, mint már beszámoltam januárban, kaptam tőle egy kisebb és egy nagyobb keresztszemest, a hozzávaló összes tartozékokkal együtt.
Itthon még beszereztem apránként néhány plusz tűt, tűbefűzőt (mert képtelen vagyok anélkül befűzni), és olyan két hete elkezdtem a kisebbik munkát. Napi 2-3 órát tudtam kézimunkázni, de mintha mindig ezt csináltam volna! Nagy lelkesedéssel és vehemenciával vetettem bele magam, nagyon élveztem. Mindennek csak a látásom és a gerincem-hátam fájdalma vetett gátat, különben nem bírtam volna szinte abbahagyni.
Voltak dolgok, amiket még nem csináltam, pl. a kontúrozás, de semmi gondot nem okozott; vagy a francia csomó, ami kissé bonyolult, és böngésztem kicsit a netet is, hogy hogy a fenébe kell azt... de érdekes, józan parasztésszel minden elsőre összejött és sikerült.

Szóval íme, a színminta és a csomag fedőlapja, hogy az ember lássa, mi sül ki a dologból, majd ha végez:


...és íme a kész eredmény a hímzőkeretben, és anélkül:


2013. március 27., szerda

Haramia és Honesty -- 22. rész

Most saját kedvemre folytatom a cicáim történetét. Ha csak pár ember is tetszését találja benne, nekem elegendő pozitívum.:)

* * *


Haramia és Honesty

22. rész


Mániák és rendbontások

Mint már régebben is említettem, két macskám jelleme -- tulajdonságaik, stílusuk, macskaságuk -- annyira eltér, hogy évek múltán is elcsodálkozom e tényen újra és újra.
Abban megegyeznek, hogy nagyrészt mindegyik a nyomomban van. Alig tudok valamit tenni az ellen, hogy bármely helyiségben kísérőim ne legyenek. Ha kivonulok birtokba venni a konyhát, szinte egész biztos, hogy csődül utánam a cicafarm. Ez alól csak a nagyon mély álom adhat egy ideig felmentést; amelyik álom viszont nem annyira mély, azt simán megéri nekik félbeszakítani, hogy aztán kómásan dülöngélve játsszák a zeleméri templomromot a konyhaasztalon.
Honesty viszonylag kiszámítható, relatíve okos és intelligens, hűséges nagy kutya. Ha valami olyat tesz, ami nem tetszik, elég egy felemelt hang, és odébb kocog. Mert azért ő sem ezer százalékos tökéletesség emberi jóságmérővel, hiszen imádja a kábeleket, drótokat, bármilyen tyúkbelet rágicsálni, és bizony, ezt nem mindig lehet azért észrevenni magának a folyamatnak az idejében, gyakran inkább csak az eredmény látható, amikor is már tök mindegy, mennyire emeljük fel a hangunkat.
Próbáltam ez ellen sok mindent: pl. letakarni a mindent elsöprő mennyiségű tyúkbélhalmazt. Igen ám, de mivel? Minden csengetésre nem kapkodhatom fel a szőnyegpadlóról a nem odaillő dolgokat... Csodálkoztak is már néhányan, minő eredeti ötlet és milyen érdekfeszítően néz ki a szőnyegpadlónk a mintegy véletlenszerű lazasággal szétdobált, fekete filcanyagú kalocsai terítőim sokaságától! Ez a fajta praktikus rendetlenség cseppet sem izgat, ha azt a tétet veszem figyelembe, hogy esetleg negyedjére már nem lesz elrágva a telefonzsinór vagy az USB-kábel, netán a szemüvegem szára... hogy a wifi használhatatlanná rágásáról ne is beszéljünk.
Próbálkoztam macskatávoltartó sprayvel is, de elmondanám, hogy ha valami addig esetleg nem érdekelte volna őket, akkor a spray használata után igen! Kínomban már Erős Pistával is végigkentem a főbb kábeleket, mert azért az UPC-t sem riaszthatjuk havonta, ha probléma van... De érdekes módon az sem távolította el Honestyt, mintha még ingerelné is a dolog. Egy idő után, gondolom, megszűnik a kenőcs csípőssége, és még jól is esik nyalogatni a paprikás cuccot. Úgy vettem észre, sajnos, ízlik neki...
Másik mumusunk Honestyvel kapcsolatban: a tapéta kaparófa gyanánt való használata. Hiába van két alig használt kaparófa, ajtónál kaparótábla, kaparóterítő és harminccentis kaparóhalacska fellógatva a legkritikusabb helyeken, hiába van olyan rongyszőnyeg leterítve, amin bátran kaparhat -- mindezek csak alapvető szükségletet jelentenek számára. Az igazi hepiend és elementáris élvezet: a TAPÉTA! Elsősorban az olyan konkrétabb, vastagabb típusú, nem sima felületű részesül előnyben, amelybe simán beleakad a macskakarom. Micsoda élvezet azt újra és újra lekapirgálni! Csak macskaszempontból az a baj, hogy a zsúfolt szobában alig van olyan hely, ahol kilátszik valami a tapétából a berendezés miatt... de azért Honestyt nem kell félteni. Kérlelhetetlen bizonyossággal találja meg azokat az 5-10 centiket is, ahova véletlenül sem pakolható semmi. Pl. a szekrény vége és az erkélyajtó közti keskeny sarokrész, valamint a szekrény másik vége és a szobaajtó közti, szinte alig észlelhető tapétacsík.
Haramia sem kapirgál véletlenül sem az arra szánt helyeken! Ő a puffokat és a foteleket részesíti előnyben. Úgy-ahogy le vannak takargatva az ősrégi ülőalkalmatosságok, ám ez Haramiát sem zavarja a legkevésbé sem. Ha tanúja vagyok a kapirgálás művészetének, akkor Honestyt el lehet riasztani némi emelt hangerővel, de Haramia a füle botját sem mozdítja semmilyen riogatásra egészen addig, míg csak hangoskodásról van szó és nem fizikai manőverről. Mert ha felugrok vagy felé hajítok valami macskajátékot ijesztésül, akkor abbahagyja ugyan, de ez nem zárja ki, hogy mire visszaülök, abszolút pofátlanul azonnal újra ne kezdje. De az is mindennapos, hogy a kapirgálás zaját meghallva, mire feltápászkodok bárhonnan, addigra úgyis jól kikapargatja magát, és szinte szemtelenül vigyorogva bevár, míg odaérek, és még ő az, aki rám nyávog, bökve egyet a fejével.
Már 10 éve lesz nyáron, hogy Haramiával megmacskásodtam, azóta nem igazán aludtam végig egyetlen éjszakát sem. Ehhez még Honesty sem kellett, hogy ez így stagnáljon azóta is, intenzívségét tekintve grafikonszerűen hullámzó minőségben.
Haramia mai napig egy komplett borzasztóság éjszakánként. Úgy fekszem le aludni, hogy magam mellé készítek vízspriccelőt, kisebb macskajátékokat jobbról-balról. Ez utóbbiakat vagyok kénytelen ötpercenként a zaj és a felfordulás irányában hajigálni. Néha elfogy az alkalmatosság, olyan sűrűn adódik csendháborítás; olyankor legényesen fel kell kelni és újra begyűjteni a riasztásra alkalmas tárgyakat... Az éjszaka meg majd csak eltelik! Ha a lefekvésem pillanatáig csend is volt, mert Haramia épp aludt, a villanyoltás számára egy jelzés. Ébresztő! Onnantól fenekestül fel lehet fordítani a világot, lehet száguldozni, ugrándozni több métereseket bútorról bútorra, időnként torokszakadtából nyávogni, egymásra fújni, lehet tárgyakat, papírokat piszkálni, könyveket leügyeskedni barkamancsokkal, megtalálni a legelrejtettebb csörgős marhaságokat, netán egy széken hagyott reklámszatyrot vagy bármit, és feltétlen tanácsos közben órákig kaparva almozni is! Lehet provokálni az egyébként őnélküle ideális éjszakai partnerként működő Honestyt, aki néha bele is megy egy-egy 10-20 perces kergetőzésbe és egy ezt követő aktív almozásba, de ez rá azért nem jellemző. Honesty csak annyiban szól bele az éjszakáimba, hogy iszonyú korán és mérhetetlenül szenved az éhségtől, és hogy fel tudjon kelteni párórás, több szakaszos alvási próbálkozásaimból, mindenfélét elkövet. Ezeket sorban teszi, ki nem fogy az ötletekből! Rám hasal. Elkezd mosdatni, ahol csak ér. Ül a fejem mellett, szuggerálva engem, és közben úgy dorombol, hogy a hang az álmomban szerepet játszik. Ha semmi eredmény, puha, meleg mancsát finoman az arcomra teszi. Ha háttal fekszem neki, két kézzel elkezdi gyengéden dagasztani a tarkómat. De van, hogy egyszerűen csak halkan, elegánsan nyávog, ám annál gyakoribb előfordulással, mintsem kettő között vissza lehetne aludni. Tehát megtanultam, ahhoz, hogy minél hamarabb esély legyen visszaalvásra, célszerű az első jeleknél pattanni és kómában tálalni a reggelijét. Minek utána ő reggelizik, én pedig épp félálomban lennék már, hatalmas elánnal természetesen almozás következik. Szagos. Amiben pedig megint csak nem lehet elaludni, úgyhogy káromkodva kimászok és almozok. Addigra már jó esetben csak egy félóra maradt az ötórás mobilcsörgésig, mikor munkába jártam. Tehát végképp képtelenség volt visszaaludni úgy, hogy nálam az minimum 20 percet venne igénybe...
Van egy éjszakai általános alapjárat Haramiánál, mely a fent leírtakat tartalmazza. De vannak éjszakák, amikor minden hatványozottan felpörög (holott az alapjáratba is majd' bele lehet rokkanni!); Haramia egymaga jár boszorkánytáncot, borzasztó rongy, egy ííííííígedelem! Egy ilyen alkalommal kötött ki pl. a lapmonitor a padlón, úgy, hogy előtte van a taszterrel összesen legalább 35 cm-es asztalrész! Ilyenkor zuhan csattogva össze és hal hamvába a ruhákkal megrakott ruhaszárító... vagy dől fel a működő ventilátor.
Eleinte nem hittem a tényeknek meg a szememnek, de most már régi megfigyelésen alapszik a következő: ez a szende viselkedés telehold idején nyer létjogosultságot. Haramia akkor egyszerűen brutális. És szerintem nőiesen és finoman fogalmaztam!
Úgyhogy telehold előtt 1 héttel már előre szívom a fogam, hogy kezdődik három, átlagosnál is kibírhatatlanabb éjszaka, és jobb, ha előre edzem magam a gondolattal, hogy nem egészséges a nyolc-tíz részletbeli 4-5-6 órás alvás, célszerűbb végig fent maradni...


2013. március 24., vasárnap

Húsvét előtt egy héttel


Virágvasárnap a húsvét előtti utolsó vasárnap, mely a nagyhetet vezeti be. A hamvazószerdához illetve húsvéthoz illeszkedve természetesen mozgó keresztény ünnep, március 15. és április 18. között bármelyik vasárnapra eshet.
Ekkor emlékezünk Jézus Jeruzsálembe való bevonulására, mely úton az evangéliumok szerint a Jézust éljenző emberek gallyakat és pálmaágakat terítettek elé az útra.
A bevonulást jelképezi a virágvasárnapi körmenet, ez a templomon kívülről indul. A bevonulás ünneplése után szentmise keretében Jézus szenvedéstörténete hangzik el, évenként meghatározott evangélista szerinti passió.
Nálunk a régi kápolnánktól halad a menet a templomig énekszóval, élen kereszttel, zászlóval és pálmaágakkal, előtte azonban barkaszentelés is zajlik.
(Mielőtt a lakótelepen felépült volna a templom, sok éven át egy panelház földszintjén berendezett kápolnába járt a közösség, melyet rövid időn belül abszolút kinőttünk, de a helyiséget továbbra is fenntartják adományosztási és egyéb célokra, mint pl. a virágvasárnapi előkészületek.)


(A fotókat H. Lajos készítette, PhotoSript-feldolgozás sk.)

Bencus 5 éves


Isten éltessen, Bencus!
Nagyon boldog szülinapot! :))


Ma volt 5 éve -- s akkor húsvét másnapja volt éppen --, amikor megszületett Bencus. Emlékszem arra is, mikor másnap, 25-én gyógytorna után a Dorottyáról átmentem a Kenézybe, a szülészetre meglátogatni őket, havazott, s ennek a havazásnak is még 1-2 napig nyoma maradt... (Mindez csak azért jutott eszembe, mert hajlamosak elfelejteni az emberek, hogy régebben is volt még március végén havazás! Sőt, áprilisira is emlékszem, nem is egyre.)
E jeles ünnepet most előző nap tartottuk itthon, szombat délután; ám Bencus ünneplése zajlott nemcsak 23-án, de 24-én és 25-én is. 24-én apja és családja körében, 25-én pedig az oviban kerül köszöntésre.
Most nem egy-egy nagyobb dolgot kapott, hanem sok kisebb ajándékot bontogathatott Bencus. Voltak ebben hasznos és praktikus dolgok -- ruhaneműk, sapka -- és apró játékok, puzzlék, memóriajátékok, kis legók, könyv, kedvenc édességek; Dani által pedig némi pénz -- majd az anyja megveszi, ami épp óhajt a gyermek vagy szükséges.


Szilvi szépen meg szokta adni a módját a körítésnek-terítésnek-díszítésnek, órákig készül elő a nagy eseményre, holott lényegében abszolút magunk között vagyunk: két gyermekem és egy unokám jómagammal. Kész. Anyukám már rég nem tud eljönni az ilyenekre, mivel nincs kocsija egyikünknek sem, amivel elhozhatnánk; de tőle is megérkezik Bencus köszöntése gyanánt az ajándékra szánt összeg, amiből majd megkaphatja, amit szeretne vagy szükséges -- ezeket Szilvi tudja a legjobban.


Két nagy tálca szendvics volt az étek és cukrászdából rendelt, reggel házhoz hozott Sacher-torta a fénypont. A tortára Scooby Doo került ostyaképként, melynek lábait kissé idétlenül takarta a felállított és kelleténél kissé nagyobb névtábla, de hát kicsire nem adunk... finom volt nagyon, és kész.:)


Bencus egyelőre szendvicsevés helyett kirakott gyorsan egy 48 darabos puzzlét, némi kezdeti zavarban Danitól. (Érdekes, hogy Dani iránt milyen szégyenlősséggel vegyes felnézéssel viseltetik; ha Dani idejön, mindig sokkal jobb kisfiú, mint egyébként...)
Viszonylag jó alany a fényképezéshez is, hiszen megszokhatta születése óta az állandó fotózást. Bár sokszor belébújik a kisördög, és szándékosan akadályoz bennünket exponálás környéki hirtelen és direkt fintorokkal, mozgásokkal stb.

2013. március 23., szombat

Főhajtás a Tehetség előtt

Legalább 10-szer megnéztem idáig ezt a lenyűgöző tehetségkutató táncot, de mindannyiszor futkározott hátamon a hideg. Csodálatos, hihetetlenül, egyedien zseniális, végtelenül kifejező... jelzőket nem találni rá.
Érdemes megnézni...


2013. március 22., péntek

Gépes dolgok

A legbiztosabbnak, 100%-osnak tűnő tények sem biztosak -- ezt most 8 napig ismét átélhettem.
Konkrétan azok után, hogy most 3,5 hónapja életemben először magaménak mondhattam egy tökéletes és gyors gépet, mely István jóvoltából ennyi ideig hiba nélkül és precízen dolgozott, egyszer csak fogta magát és összeomlott. Hitetlenkedéssel vegyes érdeklődéssel figyeltem a vészjósló panelek sokaságát, melyek egymás után adták tudtomra, mi minden méltó sajnálatra és mennyi mindent kellene jelentenem a Microsoftnak a hiba rendbehozása érdekében -- merthogy látszólag összefüggéstelenül, de ez is, az is összeomlott.
A baj az volt, hogy mindezek után hiába próbálkoztam visszamenni a programba, nem hagyta, vagy újra és újra besokallt. Sőt, az ember inkább hagyta a francba, mert egy idő után kétpercenként egyszerűen kikapcsolt és önállóan újraindított! Egek... Ezek voltak XP alatt. Átmentem Linuxba, ott tartósabban el lehetett lenni, tulajdonképpen e 8 nap alatt ott tudtam elvégezni vagy megnézni a fontos dolgokat -- de tény, hogy időnként ott is összeomlott, csak kevesebb porveréssel. Tehát csinnadratta és vészjósló átkok nélkül 90%-ban sikerült 2 perc múlva visszamenni a MF-ba vagy akármibe, és lájtosan végignézni vagy megtenni, amit kellett. A maradék 10% az utolsó 1-2 napban volt, amikor már a Linuxban sem lehetett megmaradni, mert folyamatosan kérte a bocsánatot... bár legalább nem kapcsolt ki és nem indított automatice újra, ez is valami.
Rengeteget próbálkoztam, majd próbálkoztunk Istvánnal táveléréses alapon. A vírust kizárta, valamint egyelőre a hardveri gondot is. A gép melegedni nem melegedett, az alkatrészek biztosnak tűntek működésileg, legalábbis egyelőre, amíg más szempontokat is kellett nézni. Átnézte többször, hálózaton át apróra hardverileg a gép összes adatait, újrarakta a MF-ot, a Chrome-ot (mert természetesen az is lazán összeomlott) és számtalan programot, futtatta a lemezkarbantartót, én lefuttattam teljes vírusellenőrzést (nem talált semmit); de mégis hibádzott, nem lehetett uralni a gépet. Az mindenképp mégis hardveri okra utalt, hogy egyrészt bárminemű operációs rendszerben és a legkülönbözőbb programokban képes felborulni a rendszer, akkor is, ha történetesen egyedül a csevegő van nyitva, vagy mondjuk, az XnView. Nethez sem kapcsolódik a gond. És azért István mégsem a szomszédban lakik, csak az általam elmondottakból tud következtetni, nincsenek a szeme előtt a dolgok, nem ő a szemtanúja a gép viselkedésének.
Teljesen elkeseredtem, hogy csak 3,5 hónap volt, amíg volt egy jó masinám. Mondom, egyetlen kapcsolat a külvilággal, emberekkel... Mi a fene lehet a probléma, nem bírtunk rájönni. Dani is átjött a 7. napon, hogy megmozgassa a memóriákat, átnézze az érintkezéseket fizikálisan, meg kitakarítsa a gépet, amennyiben szükséges. Ez még egy reménysugár volt, hogy hátha nem érintkezik valami, és ez a tény produkálja a tüneteket. De Dani elment, és miután szűk 1 órát volt bekapcsolva a Windows, a szokott módon megsemmisült, kikapcsolt, újraindított... Akkor átmentem Linuxba, és innentől kezdve már ott sem lehetett pár percnél tovább biztonságban lenni, ahogy fent írtam.
Legszívesebben be sem kapcsoltam, minek kínlódjak vele, ha úgysem tudok mit kezdeni rajta. Már tervezgetni voltunk kénytelenek, hogy a legközelebbi találkozásunk megint a gépről fog szólni... hogy nincs más hátra, újra kell esetleg húzni az egészet... na nem mintha ettől megállna a hülyéskedés, amennyiben mégis hardveri a dolog.
Így jutottunk odáig, hogy István azt javasolta, hogy mivel 2x2 G memóriám van, de ennek tulajdonképpen a felével is elmenne a gépem, meg kellene nézni, hátha valamelyik memória meghibásodásáról van szó (melyeket pedig újonnan vett). Ezt pedig úgy tudjuk meg, ha ÉN fogom, és kiveszem az egyik memóriát, s a maradékkal elkezdem próbálni a gépet. Ha továbbra is hibádzik, akkor ezt visszateszem és a másikat veszem ki. Ha épp a hibásat veszem ki, akkor meg kell javulnia! Nyilván pánikolok minden hasonló műszaki manővertől, nagyon nem fűlött hozzá a fogam, ráadásul roppant szűk helyre van beszorítva a gép, bujkálni kell, a millió tyúkbél... jááj, szűzanyám... de most mit csináljak, megint hívjam Danit, mikor ő éjszakás meg délutános; mikor elvileg 1 perc alatt elvégezhető?
Biztosra vettem, hogy ha jó irányban is gondolkozunk, de a magam szerencséjét ismerve tutira azt a memóriát veszem ki -- ha mondjuk, ki tudom egyáltalán venni --, amelyiket nem kéne. Tehát meg kell majd ismételni, csak ráadásul akkor amit kivettem, vissza is kell rakni, ami számomra sokkal nehezebb, mint egy hozzáértőnek.
És lőn, ezt megúsztam. Amit elsőre kivettem, az volt a hunyó! A bent maradt 2 G memóriával remekül és hiba nélkül (kopp-kopp-kopp!) megy a Windows és az összes egyéb, lőn mindez a 8. napon este.
Persze ez sem ment simán: elsőre nem úgy tűnt, mert az első bekapcsoláshoz képest 10 perc múlva fogta magát a gép és kikapcsolt! Nem indított újra, csak kiment, és vissza sem lehetett kapcsolni! Azt hittem, hogy na, itt a vége. Lehet, hogy végleg meghótt... Aztán elkezdtem bogarászni a tyúkbeleket, nem húzódott-e ki valami attól, hogy a gépet megpróbáltam kissé előrehúzni a manőver miatt. Nem. Valamint megnéztem, jól dugtam-e vissza a gép csatlakozóját a konnektorba, ugyanis ezt még Dani is két kézzel tudja kihúzni az elosztóból, annyira szorul; nekem is minden végtagomra szükség volt csak a kihúzáshoz is...
Most rátehénkedtem két kézzel a dugóra, hogy biztos legyen. A gép bekapcsolható volt! És innentől kezdve már a 3. napja megy napközben folyamatosan, hálisten, semmi probléma vele. Az tény, hogy nekem ez a 8 nap sokkal hosszabb időnek tűnt ebben a bizonytalanságban, borzasztóan elkeserített és megijesztett a dolog, hiszen többek között ilyenkor az is felmerül, hogy mi van, ha netalán tán pont most kapnék valami munkát a gépre, és még csak kilátásom sincs, hogy valaha is megjavul-e -- ergo nem tudom elvállalni, ez pedig iszonyat... És hát ugye, az sem mellékes, hogy nem kell a következő találkozásunkat a gépre áldozni időben és pénzben egyaránt.

2013. március 15., péntek

Publikálás, ajándékba

Egy szívmelengető gesztus a Macitól, amit érdemes megemlíteni.
Mióta munkanélküli vagyok, egy Poet antológiás beválasztottságon kívül nem vállaltam egyéb antológiabeli szereplést. Tudvalevő, hogy nem elég a felkérés, invitálás, beválasztottság, azért ennek némi anyagi vonzata is van: a szerzők állják a nyomdai költséget, s a változóan átlag 1-4 oldalú terjedelemmel kapcsolatosan általában 4 jegyű számot takaró összegért cserébe tiszteletpéldányokat kapunk. Leginkább oldalszámtarifa van. Az összeg tehát nem csupán nevezési díj, hiszen ezért több tiszteletpéldány is markunkat üti, lényegében egyfajta vásárlási kötelezettségnek is fogható fel, ami kell is! De hát a hozzám hasonló helyzetűeknek már nem igazán telik effajta dolgokra. Ebbe bele is nyugodtam, egy gonddal kevesebb.
Ám István felajánlotta, hogy fogadjak el egy lehetőséget, hogy lehessen antológiám, mégpedig a Valentin-nap és nőnap ajándékaként, ezen időszakban pár hónapig nemigen találkozunk.
Ezeken a napokon is természetesen kaptam tőle képeslapos köszöntést és minden egyéb kommunikációs módokon is megtörténtek ezek a kedvességek, és természetesen ez a lényeg, ez is elég lett volna, hisz amúgy is annyit segít mindenben. Úgyhogy teljesen odavoltam, hogy még ez is eszébe jutott!
Szóval így történt, hogy jelentkeztem az idei Poet antológiába is 4 versemmel, melyeket nyomban regisztráltak is, utaltam a részvételit, és István utalta nekem. Előreláthatólag nyár elején fog megjelenni az évkönyv. Hálásan köszönöm a lehetőséget, a gáláns gesztust.:)

2013. március 11., hétfő

Él, míg emlékezünk


 Bódi László (Cipő)
1965. 05. 03. -- 2013. 03. 11.

Azok közé tartozom, akik jóval korábban kedvelték és számon tartották őt és zenéjét, mint ahogy szívroham utáni 3 hetes kómája megkezdődött. Két koncertjükön is részt vettem, egyiknek még a dátumára is határozottan emlékszem: 2003. 12. 28. Főnix-csarnok; s még a magnós korszakban agyonhallgattam néhány Republic-kazettát. A koncerteken hatalmas hangulat volt, egyszerűen imádtuk. Emlékszem, mindig úgy jöttünk el, olyan érzéssel, hogy mennyire megdolgozott Cipő a koncerteken, ha lehet így mondanom. Nem volt különösebb késés, nem voltak indokolatlan és hosszas szünetek, időhúzás sem. A sokadik visszatapsolásra is előjöttek, és ugyanazzal az aktivitással, fáradhatatlanul adtak elő, mintha nem is órák óta tartana a koncert. Tetszett tiszta, határozott rockzenéjük, Cipő éneke, stílusa, egyénisége, egyedisége, egyszerű, természetes szövegei.
Bár a háromhetes kóma alatt rengeteg ember drukkolt neki és szuggerálta feléje a visszatérést, azért benne volt a pakliban, hogy számára, sajnos, nem lesz újrakezdés.
Így 47 éves korában, 2013. március 11-én hajnalban elhunyt Bódi László Cipő, a Republic együttes énekese, rendszerváltás utáni hazánk egyik legsikeresebb zenésze, dalszerzője.
Több mint 22 éves, végig aktív zenei pályája alatt évi 80-100 koncertet adtak, és 30-nál több lemezük került kiadásra.

Bár az előzmények miatt várható volt a történés, mégis rendkívül döbbenetes, megrendítő volt, mikor először olvastam róla. Egész nap nem került ki a gondolataimból, és gyertyát gyújtottam a gyertyaláng oldalon...
Nyugodjon békében; emlékét megőrizzük mind, kik szerettük.

* * *

Cipő emlékére

Gyújtottam gyertyát
komor ég alatt,
szívekben tompa
nyilallás fakadt.
Tiszta, zengő hangok
felhők mögül szólnak,
tűz fényei lettek
messze távoloknak.
A kismadár elszállt,
a zászló ám tovább leng,
ember áldoz a lét
törékenységének.
Süvíthetnek szelek
a 67-esen,
emléked tovább él
tömegek szívében.

2013. március 8., péntek

A Jéghegyek népe -- kihívás teljesítve


Ilyen plecsnit kaptam kitüntetésként azért, mert teljesítettem egy bizonyos kihívást.
Ez az első teljesített kihívásom, mióta a Molyon vagyok, és úgy örültem neki, hogy még!:)

A Moly kihívására tavaly november végén jelentkeztem, melynek értelmében 2014 végéig el kell olvasni Margit Sandemo norvég--svéd írónő 47 kötetes, A Jéghegyek népe című sorozatát. Kötetenként olyan 225 oldal körül.
István ajánlotta az olvasását, és meg is szerezte nekem e-könyvek formájában. Miután feltöltöttem az olvasómra (mely, mint említettem régebben, szintén tőle ered múlt év szeptembere óta, és ennek a sorozatnak az olvasásával avattam fel), november 28-án kezdtem olvasni, és március 7-én este fejeztem be. Gyakorlatilag 3 hónap 9 nap volt, úgy, hogy közben az év elejét 2 egyéb könyv olvasásával kezdtem...
Hát nem volt semmi!
Őszintén szólva míg István nem említette, nem ismertem ezt a sorozatot, bár a 80-as években íródott 8,5 évig, és nálunk 93-ban kezdődött a kiadása. Mikor elkezdtem, kétségek nélkül tudtam, hogy el fogom tudni olvasni, ugyanis a történet mozgalmas, egyedien érdekes, pörgősen cselekményes, természethűen tartozik össze a történelem, a sci-fi és fantasy, a szerelem, érzékiség és misztikum.
A történet az 1500-as évek elején kezdődik, amikor is korhű betekintést nyerünk az akkori norvég parasztok életvitelébe, szokásaikba és hiedelmeikbe amellett, hogy maga a cselekmény izgalmas és magával ragadó. A felnőttmese vége, a végső küzdelem a Gonosz ellen 1960-ra esik, tehát ha azt vesszük, hogy a Jéghegyek népének 1200-as évekbeli ősei is szerepelnek szellemek, démonok, angyalok, boszorkányok, manók stb. formájában, gyakorlatilag nagyjából 700 évet ölel fel a monumentális történet. Néhány kötet akár egyedi könyvnek is megfelel, hiszen páratlanul izgalmas és epizódszerű, de a kötetben szereplők földi életének fordulatait személyenként változóan úgy 2--10 kötet tartalmazza, párhuzamosan a közben született fiatalabb családtagok sorsának taglalásával.
A családfa megrajzolásával nem mernék kísérletezni. A 20. kötet körül már kezdtem nagyon elveszteni a fonalat, hogy ki kicsoda is, de az írónő erre is gondolt: gyakran ad rövid áttekintést, ki honnan is származik, és a 40. kötetben kompletten összegzést is nyújt a nép élő és holt tagjait illetően, mintegy ismétlésszerűen, amivel helyére kerülnek a dolgok a végső leszámolás előtt.
Maga az írónő is írt a végén róla, hogy időnként bizony ő is elvesztette a fonalat, és bár a sorozat írása közben végig szakadatlan íráskényszert érzett, melybe időnként bele is betegedett, az összegző 40. kötet önmagában 6 hónapjába került, ami egyébként nem lenne csodálnivaló vagy lassúnak nevezhető, csakis önmagához képest. Mivel a többi kötet átlag másfél-két hónap alatt készült el.
Szóval mindenkinek ajánlom a történet olvasását, aki szereti az izgalmas fordulatokkal bővelkedő kalandsorozatokat egy tőlünk idegen, varázslatos kultúrában, misztikus fantáziavilágban -- nem fogja megbánni.


2013. március 2., szombat

A macska, H & H 21.


Milyen érdekes, szombati nap találtam bedobva A macskát, pénteken még nem volt ott. Rosszul hittem, hogy szombaton nincs posta? De ez mellékes, fő, hogy megkaptam, ha már a "macskás lányoktól" (többek között) egész éves előfizetést is kaptam.:)
És valóban benne van két macskám megjelenésileg utolsó története, és még a (Folyt. köv.)-öt is kivették szerencsére.



 Haramia és Honesty

21. rész

Bújócska

Haramiára mindig jellemző volt, hogy imád bebújni valahová, és fikarcnyit sem érdekli, hogy rázáródik az ajtó, vagy az ágy teteje az ágyneműtartóra, ahova éppen beslisszolt. Valahogy nem erőssége a következményekre való gondolás. Cseppet nem izgatja, hogy az ember nem tud róla, és esetleg úgy maradhat egész napra. Akkor is történt már ilyen, mikor egyedül volt macskaként; sokat kellett gyakorolnom, míg belém rögződött az automatikus figyelem pl. szekrénynyitásoknál, ágyazásoknál. Lehet mondani, hogy ez minden macskánál így van, de nálunk nem lehet általánosítani: Honesty soha nem maradt még bezárva sehol.
Honesty is kíváncsi természet, nagyon is! De ő, ha be is csusszan valahova, résen van, és abban a percben, ahogy szabadsága veszélyeztetve lenne, már ugrik is kifele. A behajtódó szekrényajtónál azonnal észlelhető az ajtó mögül toluló macska.
Szinte minden cica rajong a dobozokért, zacskókért, ez nálunk is így van. De ha különbséget kell tenni, míg Honestynél ez olyan normál fokozaton működik, Haramia szinte rögeszmésen megszállott ebben. Nincs olyan reklámszatyor, táska, hátizsák, cipősdoboz, bármilyen nagyságú vagy mélységű doboz, ajándékzacskó, amibe az első pár másodpercek alatt, végtelenül izgatottan ne próbálna bemászni. Bemászás után meg kényelembe helyezni magát és jót aludni! Egy-egy ilyen felfedezés után ki is használjuk a dolgot, hiszen milyen mulatságos tud lenni egy reklámszatyorban hordozott macskusz, aki olyankor már tágra nyílt szemekkel konstatálja, hogy elindult vele a reklámszatyor. Természetesen nem szeretek reklámszatyrot őrizetlenül vagy ok nélkül kint hagyni, mert történhet, bizony, baleset is; beszorulhat és megfulladhat a cica. Csak akkor szatyrozhat, ha ott vagyok.
Előfordult, hogy karácsonyi ajándékokat szortíroztam 12 különböző ajándéktasakba. Haramia természetesen bejárta az összest, így biztosan örültek az érintettek az esetlegesen belülragadt sok macskaszőrnek. Nagyon nem tudtam ellene tenni, mert ha 5-ször kivettem, 6-szor visszamászott bármibe. Időnként fel-felborult egyikkel-másikkal, de nem törődött vele, olyan volt számára a 12 tasak, mint maga a Kánaán. Persze aztán a kevésbé strapabíró tasakok harmadát dobhattam ki, mert míg valamiért kint voltam, meg is rágcsálta azok sarkait. Áldott jó kismacska!
Honesty gazdag önismerettel bírva a tasakokkal nem próbálkozik. Szerintem tudja, hogy ő azokba túl méretes jószág. Ellenben, amikor az ajándékokat egyenként díszpapírokba csomagolnám, s mindezt az ágyamon, mert ott a legalkalmasabb és legkényelmesebb, akkor szinte mindig rájön a gazdi iránti szeretetroham. Mondanom sem kell, felugrik a csomagolópapírokkal és ajándékokkal beterített ágyra, és ezek után már annyi is bőségesen elég, ha kecsesen végigsétál rajtuk. Riccs-reccs, pár másodperc alatt tele lesz lyukkal és szanaszét hasad a csomagolópapír.
Haramiának még van egy sajátos bújási szokása: mikor nagyon nem akar szem előtt lenni és nem szeretné, ha bármi is zavarná a nyugalmát pihenés közben, beoson a fürdőszobába (melynek ajtaját mindig csak behajtjuk, ha nem használjuk, hogy szellőzzön), és imád a mosógépen aludni. Nem ám akárhogy: a törölközőtartóhoz mongúzként két lábra áll, és két kezének sűrű kapirgálásával lehúz egy törölközőt. Ha nem elég neki, ezt a műveletet addig végzi, míg mind a négy törölköző a mosógépre kerül. Utána addig helyezkedik, motoszkál, kapirgál, míg a törölközők fele alatta van, a fele törölközőt pedig magára húzza. Ha bemegy az ember, van, hogy semmi nem látszik ki a macskából, a mosógépen csak egy nagy halom törülközőt lát! Egyik alkalommal Honesty is így járt. Mikor belépett a fürdőszobába, a padlóról szintén csak ennyit látott: egy törölköződombot. Bőszen fel is ugrott rá, hiszen neki se esett volna rosszul azokon aludni! Ám szinte ugyanazzal a lendülettel ugrott is hanyatt-homlok lefelé, mert a törölközők alól a felriasztott és megrémült Haramia próbált nagy fújásokkal és nyávogással hasztalan kievickélni. Nem tudnám megmondani, melyik cica ijedt meg jobban!
Ugyanennek még rejtettebb és bensőségesebb eredményű változata az, hogy Haramia nem a mosógépre szedegeti rá a törölközőket, hanem beugrik a kádba, és onnan is eléri őket. Ugyanúgy elfészkeli magát köztük, mint a mosógépen, s aztán irány Álomország. Ez nyugalom szempontjából biztosabb megoldás Haramia számára, hiszen ha Honesty erre jár, ő a mosógépre szokott ugyan ugrani és ott aludni, de a kádba nagyon ritkán ugrik bele. Akkor is csak a mosógépről, belelátva a kádba; tehát tutira megy: nem ugrik macskára. Leginkább a nyári hőségben történik ez, amikor melege van a nagy bundában, de akkor pontosan a kád hűsítő szerepére van szüksége, nem pedig törölközőkre.




2013. március 1., péntek

Európai Év Fája: az egri platán!


"Az egri termálfürdő platánja megnyerte a 2013-as Európai Év Fája versenyt. Összesen 14 205 voks jutott a 250 éves egri platánfára. Második egy lengyelországi platán, harmadik pedig egy írországi kocsányos tölgy lett.
Csütörtökön este hirdettek eredményt Brüsszelben, és a tavalyi győzelem után ismét egy magyar fa nyerte a versenyt.

A verseny eredménye:
• Egri platánfa, Magyarország – 14 205 szavazat
• Kozy platánfája, Lengyelország – 13 898 szavazat
• Tölgykirály, Írország – 5785 szavazat
• A Nové Hrady fasor hársfája– 4636 szavazat
• Komjaticei platán, Szlovákia – 3876 szavazat
• Glushniki eper és diófák, Bulgária – 2737 szavazat
Összes szavazat: 45 137


 Tavaly hét öreg európai fa közül a Somogy megyei Felsőmocsolád 400 éves hársfája lett az első helyezett. Az idei versengésre hat ország – Bulgária, Csehország, Írország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – nevezett be egy-egy legendás történetű vagy szűkebb környezetében közösségteremtő hatású fát, illetve facsoportot.

Híres történelmi eseményhez kapcsolódó, ámde kitalált történet fűződik az egri termálfürdő területén élő platánhoz. A szájhagyomány szerint az egri vár török ostroma alatt, 1552-ben Ali budai pasa és Ahmed nagyvezír ennek a fának az árnyékából irányította a török sereget. A 250 évesre becsült fát valószínűleg az Eszterházy Károly püspöksége idején telepített platánokkal együtt ültették.

A lengyel Kozy falu platánfája, a szlovákiai Komjatice platánja és a csehországi Nové Hrady hársfája pedig igazi közösségteremtő hatással bír. A helyi óvodások és iskolások játszanak lombkoronájuk alatt, és pihennek meg a lakosok árnyékában.

A legenda szerint az írországi Tullamore város Tölgykirálya misztikus erővel kötődik a Hutton-Bury családhoz, amelynek földjén a kocsányos tölgy áll: ha a fa egy ága letörik, a család egyik tagja meghal."

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu, evfaja.okotars.hu; fotó: Ökotárs)