2013. május 21., kedd

Bárányhimlő

Bárányhimlős Bencus.
Ugyan már 2 hete olvassuk az óvodai csoport üzenőtábláján, hogy a csoportban (és óvodában) bárányhimlőjárvány van, az ember mindaddig távolinak gondolja, míg nem érinti.
Péntek este az örökmozgó, élénk Bencus hazatérve az oviból nem volt különösebben életvidám, ez bár szokatlan volt, de még ekkor sem esett le a tantusz. Fürdetésnél viszont már olyan jelzővel kellett illetni Bencét, ami enyhén szólva mosolygásra ingerelné azt, aki őt ismeri. Letört volt és fáradt... fejfájásra panaszkodott, ami kicsi gyereknél szintén szokatlan. Korán el is aludt. Akkor jutott eszembe, s mondtam is az anyjának: tán csak nem a bárányhimlő...?
Másnapra kiderült, hogy ördögöm volt. Merhogy az hát... Szombat révén imádkoztunk, hogy közeli gyógyszertár legyen nyitva, így, mivel én könnyebben elkészülök, elszaladtam a közelibe, hiszen nagy a lakótelep, és bíztunk benne, hogy ez szombatonként is nyitva tart. Úgy is volt, így megvettem a mentolos hintőport. Rázót nem javasoltak...
Saját, több mint két évtizeddel ezelőtti visszaemlékezéseimből már nem tudom, Daninál hogyan kezdődött a dolog; tény, hogy két hét táppénzt jelentett a munkából, amit nem én, hanem az orvos szabott meg (akkor ugyanis olyan világ volt, hogy másfél éves korukban zökkenőmentesen visszatérhettem dolgozni a munkahelyemre, kopp nélkül volt bölcsőde, tiszteletben tartották a szoktatást és tárt karokkal várták az embert vissza dolgozni, ergo minden gyerekbetegség táppénzen létet igényelt -- aki anya, az tudja, aki pedig nem, az talán azt hiszi, hogy ezek örömteli szabadságot és lógást jelentenek [hát egyébként rohadtul nem, de ez több külön fejezet lenne!] --, ami akkoriban természetes volt és nem rúgták ki az embert emiatt).
Az van előttem, ahogy az 5 éves Dani a nagyágyon feküdt egész nap lepedőben meztelenül, és én időről időre rázóval kentem egész testét. Most a rázó nem divat, pedig nem volt azzal semmi baj. Még akkor sem, ha kimagasló és megdönthetetlen érvekkel hozsannáznak a mentolos hintőpor mellett, a rázó tartósabban rátapadt és hűsített, mentolossága elég hosszan megszüntette a viszketést, 10 percnél mindenesetre tartósabban.
Jelen tapasztalatok után azt mondanám, hogy hatékonyabb volt a rázó, a gyerekre ritkábban jött rá valahogy a kibírhatatlan viszketegség. A hintőpor nem tapad meg annyira, a gyerek bármely mozdulatára már le is törlődik, s Bencus nem az a fajta, aki ezt azonnal nem teszi szóvá. Üvöltve esdi, hogy viszket. S akár 10 perc sem telik el, már hintőporozhatjuk újra és újra!
Dani anno relatíve nyugodtan feküdt lepedőbe burkolva, azon a takaró, s úgy nézte a mesevideókat vagy aludt. Időnként megpróbáltam beleimádkozni a gyerekbe némi kedveltebb kaját vagy sűrűbben folyadékot. Dani bárányhimlőjével egyidejűleg Szilvi sem mehetett iskolába, s nem is bántuk volna, ha túlesik rajta és elkapja. Ezért hagytuk egy szobában játszani őket, de Szilvi az istennek nem kapta el a betegséget! Most aztán Bencus anyjaként izgulhat, hogy mire az "befejezi", a 2 hét lappangási idő elteltével ő fogja megnyerni a kórt, s egyáltalán hogy tud majd akkor eljönni a közelgő óvodai évzáróra? Melyre Bencus optimális esetben már elmehet, épp már járhat oviba...
Nem szerencsés az időpont, hiszen a gyerekek már hetek-hónapok óta az évzáróra készülnek. A csoport fele már két hét hiányzás után túlesve a bárányhimlőn, újra jár óvodába, a másik fele pedig most kezdte el a tortúrát... vagy tudnak majd évzárni ők is, vagy sem...
Most egy ideje azt találtuk ki, hogy a 10 percenkénti hintőporozás előtt befújjuk az ominózus viszkető helyeket aloe vera sprayvel, és mikor megszárad, akkor használjuk a hintőport. Így akár fél óráig is kibírja a gyerek látványos szenvedés nélkül...
Három kiütéssel kezdődött, de pár órán belül olyan rohamosan folytatódott a kiütések száma, hogy számlálni sem bírjuk. Bár Szilvi megpróbálta, s csak az egyik lábán 63 kiütésig jutott el... Egyik-másik helyen szinte egybefolynak a különböző stádiumban lévő bibik. Így, a 4-5. napon már látunk pörkösödött sebeket, vannak gennyesek, vannak még ki nem durrant hólyagok, és folyton keletkeznek az újak, pirosak...
Járni nem tud, mindkét talpa egy merő vörös hólyag vagy seb... de bőségben található minden testrészen, a hajas fejbőrön, fülben, orrban, lábujjak közt... ahol csak el lehet képzelni.
És Bencus igencsak tud szenvedni. Volt láz és hányás is. Ez utóbbi, Murphy törvényei alapján olyan volt, hogy minél kevesebb, annál több helyet szerencséltet... egyszerre a párnát, ruhát, gyereket, távirányítót, 2-3 játékot, plüssállatokat, puzzle 64 darabjából legalább 38-at, anyja papucsát, szőnyeget... hogy ne folytassam.
Ma én vigyáztam rá vagy bő 3 órát, míg az anyja körbejárta a gyermekorvost, az óvodát bejelentés miatt, valamint a saját orvosát is kiböjtölte, mert miért ne épp most fogyott volna el a havonként íratandó allergiás gyógyszere... Holnap pedig délután vár rám pár óra gyermekistápolás, mert az anyjának épp szülői értekezlet lesz az oviban. Hiszen fontos dolgok lesznek: évzáró, kirándulás...
Én szerencsére voltam bárányhimlős, nem probléma ilyen szempontból. És Bencus valahogy rám jobban hallgat, ha egyedül vagyok vele, szóval egész jól elvagyunk -- míg az anyjánál egy kissé túlzásba viszi annak fején való "ugrálást" és a sír szélén állóak kiszolgáltatottságának bemutatóit.:)
Azért persze nagyon sajnálom őt, de túl kell rajta esni, és ez csak egy gyerekbetegség a sok közül...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése