2013. június 17., hétfő

Áldott jó (?) hőség...

Na, ma jött el az idő, hogy be kellett kapcsoljam a ventilátort.
Holott már április végén-május elején volt 2-3 hét, amikor majd' meggebedtem a fülledt melegtől (a fülledten pláne hangsúly van), de valahogy akkor még nem melegedett fel ilyen gyorsan a lakás. Attól függetlenül, hogy a lakásban is dögmeleg volt akkor is, és nemcsak  a levegő volt meleg, hanem szinte belülről égetett a hő, nem éreztem jól magam, nem tudtam aludni sem; valahogy mégis kibírtam még a ventyi nélkül. Kíváncsi voltam, meddig bírom, ám most ez az áldásos, (számomra) igen kellemes időjárás elmúlt. Pedig ezzel kiegyeznék egész nyárra. Már ezért is hálás vagyok, hogy volt egy ilyen hónap, amikor csak 20-24 fok volt nappal -- bár szerintem ez volt a normális, hiszen tudtommal még csak 4 nap múlva kezdődik a nyár elméletileg... De most hirtelen halálos lett. 30,5 fokot mutat (árnyékban) kint is a hőmérő, de bent is annyi van. És ahogy telik a hét, úgy lesz egyre pokolibbá a közeg, ahogy hallottam.
Csak azt nem értem, akik az időjárást előre kitalálják, miért jósoltak és terjesztenek olyanokat, hogy az egész nyárra a hűvös idő lesz a jellemző? Hogy évtizedek óta még ilyet, húha...!, meg hogy húúúú, milyen hideg van és tényleg ilyen is lesz, jézusmária... ésatöbbi. És akkor rémüldöznek az emberek, hogy így vagy úgy, úúúristen, nem lesz nyár, meg ilyenek. Nem a francot... csak nyár lesz, minimum 40 fokkal. Engem nem lepett meg, mindig a számomra legrosszabbra számítok: most itt konkrétan a dögmeleg nyárra és a túlélésre. És ha véletlenül nem úgy lesz, ha legalább néha fellélegezhetünk, kellemesen csalódhatunk (már aki). Én elhiszem, hogy nehéz megjósolni, de akkor nem kell megjósolni, oszt kész. Ismerek munkahelyet, ahol az ilyesmi, sőt ennél jóval enyhébb baki speciel étkezési utalvány megvonásával jár...:DDD
Még szerencse, hogy ha számomra kedvezőt mondanak ("hűvös" nyarat), általában, ösztönös védekezésként nem hiszem el.
Na persze, attól még szenvedhetünk nyugodtan, én meg a hozzám hasonlók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése