2013. szeptember 3., kedd

Túlszárnyalni a tavalyit -- kihívás

Szárnyaljuk túl a 2012-ben olvasott könyvek számát!
című kihívást indított Ilovemycoffee, eddig 141 résztvevővel.

Gondolkodtam rajta, hogy 2013-ra is létrehozok egy kihívást Az ötvenes szám bűvkörében alapján, de arra jutottam, hogy vannak, akik nem tudják elérni ezt a számot, és vannak olyanok is, akik bőven túlszárnyalják még a százat is; így egy olyan kihívásra gondoltam, ahol mindenkinek a saját 2012-es olvasmányainak a számát kell legalább eggyel túllépnie.

Ahhoz, hogy teljesítsd a kihívást, két linket kérek: egyet a 2012-es és egyet a 2013-as olvasmányaidról.
– Csak a 2013-ban elkezdett könyvek érvényesek.
– Beleszámítanak a mangák, képregények, rövidített olvasmányok…
– … és a félbehagyott könyvek is, hiszen azok általában előfordulnak minden évben.

UPDATE: Hogy ne legyen gond év végén a könyvek összeszámolásával (ténylegesen mennyit olvastatok, a 2013-ra áthozott könyv hova számít stb.) azt gondoltam, hogy menjen minden a molyos rendszer szerint, tehát ha valakinek 70 könyv van a 2012-es olvasmányai között, akkor a 2013-as olvasmányok száma legalább 71 kell, hogy legyen, beleszámítva az előző évről áthozott könyve(ke)t is, hiszen azt oda „tette be” a rendszer. A félbehagyottak még mindig ugyanúgy számítanak, mivel azok is megjelennek az éves listákon.

Jó olvasást 2013-ban is!

Jelentkeztem, s minthogy nem kellett várnom december 31-ig ahhoz, hogy többet olvassak a tavalyinál, belinkeltem a tavalyi (63) és az eddigi idei (78) olvasmánylistámat, így hamarosan érkezett is a plecsni (33.):

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése