2013. október 11., péntek

Bencus és a logopédiák

Egyetlen csepergős, sötét, ködös, nyúlós időjárású nap volt a héten: tegnap.
Valahogy mindig akkor, mikor én hozom haza Bencust az oviból.
Tegnap is így volt, mivel Szilvi megint szülői értekezletre ment -- most nem óvodai program, hanem a logopédus tartotta, akihez Bencus jár heti két alkalommal.
Szilvi velem ellentétben "imád" szülőire járni, ki nem hagyna egyet sem. Igaz, ez nem szerelemfüggő, hanem az embert leginkább -- akár szeret, akár nem szülőire járni -- szülői kötelességtudat vezérli. Én is mindig megkockáztattam elkéredzkedni a munkahelyeimről, ha szülői volt, mert a gyerekeim érdekében nem akartam kimaradni fontos információkból. Igaz, szülői előtt már napokkal minden bajom volt, inkább akár túlóráztam volna is; szülői után pedig hatalmas kő zúgott le rólam.
Szilvi esetében 19 éves koráig, Daninál pedig 21 éves koráig kellett szülőire járnom, s ha azt vesszük, hogy mindkettőnél már másfél éves korukban megkezdődött -- hiszen már a bölcsikben is volt! --, akkor ez igen szép teljesítmény. 2007-ban volt az utolsó, s emlékszem, utána legszívesebben pezsgőt bontottam volna.:))

Lényeg, hogy Szilvi szereti ezt a programot, annyit jegyzetel, hogy szerintem a többi szülő összesen sem többet. Ilyenkor én megyek Bencusért. Két hónapja ez a második, amikor pont aznap esik az eső, így nem tudunk olyankor játszóterezni, sétálni stb., csak haza igyekezni.
Otthon ilyenkor Bencus ezerrel igényel, semmi mással nem lehet foglalkozni, csakis vele. Folyamatosan csivitel, percnyi megállás nincs, aktív pörgés az a pár óra, és nem csak fizikailag; hiszen még a gondolataim sem kóborolhatnak el. Még ha mesét néz is, akkor sem hagyhatom magára, árgus szemekkel figyeli, hogy én IS nézem-e, minden tizedmásodpercben lebukásveszély, aztán figyelmeztetés ténye forog fenn, ha másfelé pillantok. Mintha ilyenkor még a mese is csak akkor számítana, akkor realizálódna, ha én is minden pillanatát látom, vele együtt...:)

Elég sokan járnak a csoportból logopédiára, és Bencétől tudom, hogy szeret is járni. Egyszerre két vagy három gyerekkel foglalkozik a logopédus, játékos, változatos formába öntve érdekes feladatokat. Itthon is így kell gyakorolni, de csak napi 10-15 percet, vigyázni, meg ne unja a gyerek, és csak addig forszírozni a dolgot, ameddig koncentrálni tud és jólesik neki.
Ahhoz képest, hogy milyen későn kezdett Bencus -- az érthetőséget nézve relatíve pár százalékban mérve is akár -- beszélni, nem a mennyiséggel volt baj sosem, hanem a minőséggel. Eleinte nagyon nehezen lehetett megérteni, de már több mint 2 éve itt élnek, és ez alatt prímán nyomon követhető, mennyit fejlődött. Érthetőbbek a hangok, a szavak, a szókincse meg szinte meglepő, ahogy gyarapszik. Már egész változatosan, összetett mondatokban képes kifejezni magát; olyan szavakat -- időnként egész választékosakat -- használ, hogy néha el is csodálkozunk rajta, milyen utat tett meg mindenféle erőltetés nélkül.
Ehhez még most jött a logopédia, mert vannak egyedi rossz beidegződések, sajátosságok -- minden gyereknél más és más --, melyeket személyre szabottan kell javítani és várhatóan előbb-utóbb kiküszöbölni.

Volt egy kis kavar a beosztásnál, nyár végén nagyon örültünk, mert ott az oviban szűrte az óvodában a gyerekeket a logopédus, és nagy szerencsének tituláltuk, hogy nem kell elhordani a gyereket, hanem az óvodából fogják átkísérni a gyerekeket a mellette lévő iskolába a logopédushoz, heti két alkalommal.
Utána érthetetlen és számunkra meg nem magyarázott dolgok következtek: Szilvinek fel kellett hívnia egy másik logopédiát (nem tudta, miért), ahol berendelték szűrésre Bencét. Emiatt egy nap óvoda kiesett, hiszen 3 óra utazást plusz az ott eltöltött időt levonva hova vigye már oviba a gyereket; netán a délutáni alvásra?
Érthetetlen volt, miért kellett kétszeri szűrés.
Később, ahogy összeraktuk, az lehetett, hogy az itteni logopédusnak sok gyereke volt, az ottaninak nem annyira, így megkísérelték elosztani őket.
Eléggé kétségbeestünk, mikor az ottani logopédus is beosztotta Bencét heti két alkalomra -- akkor valahogy úgy tűnt, hogy Bence heti 4 (!) alkalommal fog logopédushoz járni; kettőt ide, kettőt oda. Másból sem fog kiállni... És ez gyakorlatilag annyit tett volna, hogy a heti 5 napból kettőt Bence nem jár oviba.
Tekintettel arra, hogy ő eleve később kezdett közösségbe járni, sok mindent később csinált, és amúgy is, tapasztalat szerint az óvodaév felében betegség vagy óvónői továbbképzés/értekezlet, szünetek stb. miatt tutira itthon marad; az, hogy még pluszban heti két napot is elmaradjon, baromira indokolatlannak találtuk. Szilvi is rendesen kiakadt, hogy hogy képzelik ezt, mikor helyben van egy logopédus, akkor majd ő cibálja esőben-hóban busszal plusz gyalogolva a gyereket, s mire odaérnek, a gyerek minden érdeklődését elveszti, nyűgös, fáradt lesz, nem tud, nem akar koncentrálni és együttműködni! Ezt a szűrésen is megtapasztalta: ég és föld volt a két szűrés. Ráadásul Bencének az itteni dolog tényleg hasznos. Ismerős gyerekek, ismerős logopédus, nagyszerűen együttműködik.
Szilvi előadta panaszát az óvodavezetőnek, aki tökéletesen megértette az indokait, s szólt az ottani logopédusnak, így a visszahelyezés sikerült. De amúgy maga az előző eljárás amennyire titokzatos volt, annyira érthetetlen és indokolatlan is. Sok idegesség és álmatlan éjszakák jártak vele.
Mindezek végén Szilvinek kellett telefonon felhívnia mindkét logopédust: a helyinek megköszönni, hogy belátta a helyzet fonákságát, az ő indokait, és visszavette Bencét, a másik városrészbeli számára pedig lemondani és indokolni a döntést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése