2013. november 30., szombat

Kitől olvastam a legtöbbet -- kihívás

Melyik írótól van a legtöbb könyv az olvasmánylistádon?
Ez a címe DreamerGirl kihívásának. 345. voltam benne.



Ahogy nézegettem az olvasmánylistámat, megnéztem, hogy kitől hány könyvet olvastam. Legtöbbet Thomas Brezinától, tőle 39 könyvet (régen imádtam a könyveit). Hogy teljesítsd a kihívást:
– Nyomd meg a részt veszek gombot.
– Írd meg hozzászólásban, melyik írótól olvastál legtöbbet, és hány könyvet.
– A kedvencedhez olvasási és értékelési linket!
– Átveheted a plecsnit.
Ha van hasonló kihívás, szóljatok! Ha nem válaszolok 72 órán belül, szintén szóljatok!

Köszönöm.

Én Danielle Steeltől olvastam a legtöbbet, azaz 52 db-ot -- Az Apu címűhöz küldtem értékelést.
De nem hagyhattam megjegyzés nélkül a 2. helyezettet, azaz, hogy Margit Sandemo 47 db-os Jéghegyek népe sorozatát olvastam. Itt részletes értékelést küldtem az egész sorozatról.

Megkaptam a 123. plecsnit.

Fekete kihívás

Fekete könyvek
Arabell_Lunea kihívása, 311.-ként -- azaz jó sokan -- vágtunk bele.


Feltétel: – Legalább 5 db fekete borítójú könyvet hozzál, amit olvasol vagy olvastál.
– Bármilyen nyelvű és témájú lehet.
A könyveket magam teszem polcra: (link).

Öt helyet tízet hoztam, mégpedig nem régi olvasásokból.
1. Sidney Lawrence: A kalóz asszonya
2. P. C. Cast--Kristin Cast: A Préda
3. P. C. Cast--Kristin Cast: Megkísértve
4. P. C. Cast--Kristin Cast: Megperzselve
5. P. C. Cast--Kristin Cast: Ébredés
6. Jeaniene Frost: Félúton a sírhoz
7. Melissa Moretti: Senki asszonya
8. Melissa Moretti: Szólít a szél
9. P. C. Cast--Kristin Cast: Megjelölve
10. P. C. Cast--Kristin Cast: Elárulva 

Érkezett a 122. plecsni.

Éjszaka háza kihívás

Egy újabb kihívás P. C. Cast -- Kristin Cast: Éjszaka Háza! sorozat témájában, melyet
Dombi_Petra indított; 33.-ként vettem részt rajta.


Olvassunk Éjszaka Házát!
Elég egy könyv elolvasása is a sorozatból!
(Van még egy ÉH-s kihívás, de ott minden könyvet el kell olvasni.)
~ A zöldítések és hasonlók lehet lassan mennek majd – kivéve a szünetek, hétvégék alól –, mert kollégista vagyok. :)
Amit tenned kell:
* Részt veszek gomb megnyomása.
* Legalább egy könyv elolvasása (régebbi olvasást is elfogadok).
* Ennek olvasási linkje.
* Kedvenc szereplőd leírása hozzászólásban (ha gondolod, odaírhatod azt is, hogy miért).
Ezek után megy a zöld!


Az általam utolsóként olvasott 8. kötettel vettem részt, tehát az Ébredést vittem.
Stevie Rae és Rephaim kapcsolatára tértem ki pár mondatban, mint legszimpatikusabb elemre.
Hamarosan érkezett a 121. plecsni.

2013. november 29., péntek

Ovis vásár


Szilvi sokáig ragasztgatta a csillagdíszekbe az arany- illetve ezüstfonalakat, melyeket szintén Ildikótól kaptunk.

Másnap tudtam meg, hogy éjjel jutott eszébe, hogy hát hiszen ő rengeteg sima egyszerű gyöngy karkötőt fűzött, igen terjedelmes gyöngykészletből. Kisszeműek-nagyszeműek, vegyesek, egyszínűek, többszínűek -- mindegy, de a legegyszerűbb sorfűzéssel készültek ruganyos damilra, az biztos. Ilyenből legalább 100 db van neki, és felváltva használja is a legtöbbjüket, többet egyszerre, öltözékhez képest...
Gondolt egyet, és úgy felét kiválogatta. Lényeg, hogy azokat is hozzátette a csillagdíszekhez szülői felajánlásként, reggel pedig Bencussal együtt bevitte azokat is az oviba.


Délután olyan fél 4 körül mentünk együtt, maga a vásár kiírás szerint 3-6-ig tartott.
Előtte még beadtunk egy nagy margarinos doboznyi pörköltszaftos tarhonya-főtt tészta-főtt pulyka-csirke-marhaparizer egyveleget az útbaeső gimis cicák telephelyére, aztán egyenest az ovi tornatermes csoportszobáiba mentünk, hogy még Bencus elhozatala előtt szét tudjunk nézni.
Még viszonylag teljes és áttekinthető volt a felhozatal.

 

Az egyik termet lényegében a kaják, sütemények, üdítők-italfélék (még kávé, kakaó is volt kapható!) "foglalták el", de itt volt egy Swarovski-ékszer árusítópultos, ott ücsörgött a beöltözött Mikulás, mellette szaloncukros szakajtóval, valamint nagy műanyag ládákban egy csomó zsákbamacska is kellette magát.
Innen nyílt egy másik terem, ahol volt egy nagy könyvpult, valamint igen komoly, mélyen zsebbe nyúlós festményárusítás, asztali díszek, függődíszek, adventi koszorúk, mécsesek, üveg- és kerámiadíszek, hűtőmágnesek... és ezek között a részek között székeken álltak a szülői felajánlások.

 
 
 

Ennek a vásárnak a bevétele az óvoda javára ment, ami a szülői felajánlásokat tekintve érthető is, de azt már nem tudtuk végiggondolni, hogy az árusok bevétele hogyan és miképpen oszlott el.

Teljesen érthető, hogy árusokat is kellett hívni, a házi készítésű dolgoktól nem tűnt volna fel, hogy ez egy vásár.:) A szülők 90%-a ugyanis sütit, szendvicset, üdítőket hozott, vagy olyan cuccokat, melyekből a zsákbamacskákat állították elő.
A csillagdíszeink darabját 50 Ft-ért árulták, a karkötőkhöz 3 db = 100 Ft volt írva.:)
Láttunk még alakzatba öntött gyertyákat kézi arany- ill. ezüstrajzolattal díszítve, valamint varrt neszesszereket, zsákokat, kartonpapírból készült díszeket, noteszokat díszített fedéllel, üvegfestett bébisüvegeket, szalmadíszeket...

 
 
 

A nézelődés közben természetesen aktívan fotóztunk, ezt most nagy százalékban inkább Szilvire hagytam; hadd örüljön, hisz ő is annyira szeret fotózni. (Én is el akartam hozni a nagyobb gépet, de indulás előtt derült ki, hogy hiába nem mutatta még lemerülés jeleit az utolsó használatkor a gép, s a tartalék akksik is mindig fel vannak töltve -- most mégis cserben hagyott mindkét adag. Valami nem stimmel az egyik adaggal, az biztos... furán reagál vele a gép időnként. Utólag kiderült, jó volt a megérzés, hiszen töltőre téve szinte azonnal töltöttet mutatott... franc se érti ezt. Ha meg berakom a gépbe, ilyenkor úgy tűnik, jó. De ha némi állás után akarom használni, akkor morogtatja és ki-be kapcsolgatja a gépet... Lényeg, hogy csak a kis gépet vittük, és Szilvi egy percre sem tiltakozott, hogy ő fotózzon...
Átmentünk Bencusért, aki, hogy engem is észrevett, szokásos örömömre nekem rontott és átölelt.:) Aztán sürgetett bennünket, hogy már látni akarja a Mikulást!

 

Miután Szilvi mindent elrendezett, Bencussal együtt visszamentünk a vásár színhelyére, így ővele is többször körbekeringőztük mindkét termet. Fotózkodott a Mikulással, de szegény Mikulásnak nem sok sikerélménye volt vele, mert Bencus nem szólalt meg. Úgy nézett félre, mintha ő tulajdonképp nem is lenne ott... De legalább elsőre odament... kapott is szaloncukrokat, hát ugye, a Mikulásnak az a dóga.:)
Sorba álltunk a sütis asztalnál, ahol a legnagyobb tolongás volt, Szilvi is, én is külön-külön összeválogattunk néhány süteményt, el is csomagoltattuk, ami aztán másnap jó célt szolgált egész napra. Bencusnak mondtam, hogy válasszon valamit, amit most meg is eszik, ha gondolja. Közölte, hogy imádja a muffint, úgyhogy olyat választott, amit aztán evett egy jó ideig úgy, hogy fülig csokis lett.

 

Vettem még két, 300 Ft-os (mert 200-asok is voltak) zsákbamacskát, majd csak otthoni magánkinyitásra. (Mint kiderült később, a tartalmuk jó lesz Bencusnak Mikulásra.)


A végén még kérvényt adtunk be a gyermeknek, hogy álljon már oda a Mikulás mellé, hogy egymás mellett, szemből is le lehessen fotózni, de az istennek nem akart, pedig a Mikulás is agitálta, végül aztán csak összejött -- így ráadásul dupla szaloncukor is ütötte markát, pedig Bencusnak esze ágában sem volt erre számítani.:) Talán azért restellte magát a Mikulás előtt, mert előzőleg semmi szín alatt meg nem szólalt előtte...?


Miután már minden jóban részünk volt, Bence lassan úgy döntött, hogy szedelőzködjünk, és eriggyünk hazafelé.:) Szilvi azért elég nehezen tudta abbahagyni a fotózást, ezért mi Bencussal még elücsörögtünk egy darabig a babapadokon...

Megjelölve -- kihívás

P. C. Cast--Kristin Cast: Megjelölve
könyve okán Dombi_Petra indított kihívást, egyelőre 29 résztvevővel.


Olvassuk el P.C. Cast és Kristin Cast Éjszaka Háza sorozatának első könyvét, melynek címe: Megjelölve!:)
* A zöldítések és hasonlók lehet lassan mennek majd – kivéve a szünetek, hétvégék alól –, mert kollégista vagyok :)
Amit tenned kell:
~ Részt veszek gomb megnyomása;
~ Megjelölve (első könyv) elolvasása – újraolvasás, régebbi olvasás ér;
~ Olvasási link;
~ Értékelési link – ez lehet hozzászólásban is (tetszett/nem tetszett a könyv, miért tetszett/nem tetszett).

Hát szerencsére olvastam, ezért gazdája lehetek a 120. plecsninek.

2013. november 28., csütörtök

A kreatív boszinál


Ildikónál tettem egy nem előre megtervezett látogatást, az ő hirtelen ötlete következtében. (Közvetlen az ötlet előtt ilyen naplementét fotóztam az erkélyünkről...)
Ildikót távolról nagyon régen ismerem, ő is nyomdász volt, de nem egy részlegben dolgoztunk. Legutóbb a nyomdásztalin találkoztunk, és azóta ismerősökké avanzsálódtunk neten is, jobban megismertük egymást.
Így történt meg, hogy lassacskán neten cseverészhettünk-levelezgettünk, és találkozni szeretett volna velem. Ő már nyugdíjas, és tök közel lakunk egyébként egymáshoz.
A találkozás persze húzódott pár napig, mert mindig volt valami. De nem sokáig! Ugyanis szóba került, hogy egyik este valószínűleg sokáig karácsonyi díszeket fogunk csinálni Szilvivel, mert karácsonyi vásár lesz az oviban, és szívesen vesznek minden szülői felajánlást. Általában süteményeket szoktak vinni a szülők, de bármi szóba jöhet...
Ildikó, ahogy ezt elmondtam, lecsapott a problémára. Milyen díszek? Menjek már át most azonnal, és nézzek körül, neki van egy csomó dolga, hátha megfelel valami. Ő ugyanis egy kreatív boszi. Nemrég kezdte el, pár éve, de hihetetlen sok kézi alkotása van. Általában hajtogatott dolgok, kusudamák, de egyébként tulipán, rózsa, kála is halomra hever nála, meg aztán kavicsfestéstől kezdve még egy csomó dolgon elámulhattam.
Ez így váratlanul jött, de kapóra is, úgyhogy csak annyi volt a hívástól-elhatározástól kezdve, hogy átöltöztem és léptem.:)


Eredetileg mivel ezen a héten nem úgy tűnt, hogy összejön a dolog, és bár Ildikó azt mondta, bármikor mehetek; én a jövő hétre gondoltam -- mert hogy ugyanis akkor még nem volt szó az óvodai vásárról. Akkor még arról volt szó, hogy ő, megismerve és belelátva a helyzetembe, most egyszeri anyagi segítséget kínált fel... Nyilván meghatódtam, sokat átbeszéltük ezt a témát oda-vissza, ezt nem részletezem... nagyon-nagyon nemes gesztus volt ez tőle.

 

Nagyon sok mindenben egyezünk egyébként, ő is ugyanolyan támogató volt mindig, bárhova, egy csomó helyre, ahogy én is, míg megtehettem. És ő most is azt gondolta a megosztásaim alapján, hogy én valahol valami állatmentős helyen dolgozhatok, és hát mindenképpen támogatott volna valakit... aztán úgy gondolta, hogy a macskáimat támogatná meg... később azt mondta, hogy az az ember is legalább olyan fontos, aki ellátja a macskákat, mint maguk a macskák -- úgyhogy ahogy gondolom. Ő azzal is meg lenne elégedve, ha "csak" jól be tudnék végre vásárolni úgy otthonra... háztartásilag. Azt mondja, én tudom, mi a legfontosabb, abba invesztálom a segítségét, amibe akarom... És higgyem el, nincs semmi hátsó gondolata; ő nem kér ezért semmit. Csak segíteni szeretne, mert át tudja érezni, milyen az, amikor nincs... hogy milyen a szükség. Amikor nem luxusdolgok hiányáról beszélünk, hanem kínzó mindennapos szükségletekről...


No mindegy, most aztán a vásár miatt hamarabb létrejött a találkozás, nem győztünk örvendezni egymásnak. Ildikó egyébként szikrát sem csodálkozott azon se, hogy csak úgy, a pár perce létrejött elhatározás után velem, mit ad isten, véletlenül ott volt a fényképezőgép is! Rá is kérdeztem, hogy nem ájul-e el, hogy egyúttal itt a gép is -- aszongya, egyáltalán nem...:)) Tényleg sok közös és hasonló gondolatunk-dolgunk-felfogásunk van.


Pl. a nagyon nehezen járó, anyámtól idősebb Marika néni is vele egy szinten nyíló lakásban lakik, akihez nagynéném napi szinten járt, mielőtt megbetegedett, jó barátnők voltak -- nos, Ildikó Marika néni istápolója is. Naponta többször is át-átnéz hozzá, segít neki ezt-azt, vásárol, néha elkíséri templomba stb.
Most, miközben Ildikó már a folyosóajtónál állva várt engem, elhaladtunk a Marika néni ajtaja előtt is, és hozzá is beköszöntünk, váltottunk egymással pár szót, hisz annak idején többször is jártam én Marika néni felé. Úgy is, mikor keresztanyám épp nála volt és Marika néni hívására oda mentem fel, amikor keresztanyámmal való infócsere volt megbeszélve. Vagy mikor nagynéném nála hagyta annak idején a kórházba menéshez összekészített cuccát, és mikor tényleg kórházba került, nekem Marika nénihez kellett mennem ezeket elkérni, s postafordultával kibuszoznom ezekkel IS, meg a nagynéném lakásában összeszedett plusz holmikkal IS az Augusztába... Meg aztán az ápolás közben is én vittem Marika nénihez az infókat, majd nagynéném életének utolsó napján is Marika néni telefonált nekem viszonylag korán, hogy aggódik, mert nagynéném még nem húzta fel a redőnyét (ilyen soha nem szokott lenni!), és nem veszi fel a telefont! Neki köszönhetem, hogy nem csak a szokott kora délután mentem át hozzá, hanem rögtön a telefonja után azon voltam... A temetés intézése folytán folyamatosan értesítgettem Marika nénit az időpontokról... gyászmise, temetés, elvittem a gyászjelentést (elmenni ugyan nem tudott, de ezek alatt ő végig a barátnőjéért imádkozott).
Kicsi a világ, mint ezredjére is megállapítottuk most Ildikóval, hogy így összejöttünk.

 

A doboznyi hajtogatott csillagokat átnézegetve Ildikó kiválogatott nekem vagy 30-at, melyet másnap Szilvi vihetett az óvodába, felajánlani a karácsonyi vásárra. És én is kaptam tőle még 4 db-ot emlékbe -- tigrisest, garfieldest, kisvakondost és árvácskásat. De kaptam tőle 5 nagyobb hajtogatott rózsát, kisebb méretű kálaszálakból és 2 rózsa-, 1 tulipánszálból álló csokrot is, meg egy kusudamát és Bencus részére egy méretes pörgettyűt...
Mindezek előtt nem győztem álmélkodni a festett kavicsokon, decoupage-technikán alapuló dolgokon, adventi koszorún, kusudama lógós díszeken, félgömb asztali díszeken...


Szóval nagyon kellemes 1-másfél órát sikerült eltöltenünk. Én -- mivel még 7 db saját verseskönyvem volt -- úgy gondoltam, hogy ha minden kedvességét nem is, de valamennyit csak sikerül viszonoznom, ha viszek neki ajándékba egy könyvemet. Hogy írok, azt ő is tudta a nyomdásztaliról, hiszen ott Lajos személyzeti igazgatónk gondoskodott róla, hogy be legyek mutatva a könyvemmel, illetve egy versemmel együtt. Remélem, örült neki; legalábbis a dedikációnál nagyon úgy nézett ki.:)
Nagyon feldobódva búcsúztunk el egymástól, bízva benne (mint ahogy ő sokszor ujjongva célzott rá, mennyire örül nekem -- s ez olyan hihetetlen... örül nekem!), hogy sokszor össze fogunk még jönni.
Ezek és az előző 1 kép azokat ábrázolja, amiket kaptunk...

 
 

Évi 20000 oldal kihívása

20000:)
címmel Dodesz56 indított kihívást, erre a 207.-ként neveztem.


Láttam már olyan kihívást, ahol egy év alatt 10000 oldalt kell olvasni. De mivel ez nekem már megvan, ezért gondoltam, csinálok egy hasonlót. Csak most 20000 oldalt kell kiolvasni 2013-ban. Az olvasások január elsejétől érnek. Írjátok le, hogy mit olvastatok (szerző, cím) és az hány oldal volt. Vagy csináljatok egy polcot, és megjegyzésként írjátok oda, hány oldal. Sokféle megoldást elfogadok.:))
pl.: http://moly.hu/polcok/2013-88
Ui.: Ha valakit egy hét után se zöldítek, az írjon nyugodtan nekem, mert azt valószínűleg valamiért nem vettem észre.:) Már előfordult, sajnos.


Az előző kihívás teljesítésadminisztrációjával töltött idő nemigen megy kárba, hiszen azt több kihívásra is fel tudom használni. Ami olvasás folyamatban van, természetesen nem számoltam bele, szóval összesen ez évben eddig: 31516 oldal olvasáson estem túl.:)
Megkaptam a 119. plecsnit.

2013. november 27., szerda

Megint anyámnál -- és "ennyit a hűtőről"

Megint anyukámnál voltam. Most nem volt valami jól, a szokásoshoz képest is nehezebben mozgott, fájnak a lábai, szédeleg.
Ettől függetlenül nem lehetett lebeszélni, hogy meg ne kínáljon gulyáslevessel és kétnapos krumplis pogácsával. Mivel kaja után mentem, így a levest inkább elrakta és hazahoztam dobozban.
Az a helyzet, hogy 6 napja voltam itt, akkor hoztam neki 5 könyvet. Ahhoz képest, hogy ismerem anyámat, valahogy mégis arra számítottam, hogy MÉG tart neki ez a mennyiség. De beszélgetésünk közepette, mikor megkávéztunk és ő ledőlt, szerényen megjegyezte, hogy hááháááá, már tegnapra (!) ki is végezte mind az ötöt. Igen?? Mondom elhűlve -- pedig szintén szerényen jegyzem meg, pont tegnap kaptam meg az ez évi 100 könyv olvasásáért járó Moly-plecsnimet (és ebben nincs képregény, gyerekkönyv, sőt a verseseket is le kellett számolni, ha nincs meg legalább 100 oldal) és több száz oldalasak mind; ergo a nagy átlag szempontjából én is a sokat és gyorsan olvasók közé tartozom, annak ellenére, hogy tudom, többet is akarnék-tudnék, csak a hályog miatt nem látok, és ezt hú, de utálom!
De anyámhoz képest rám nem is érvényesek ezek a jelzők. Ő jobban is lát, és egyébként is valami hihetetlen gyorsolvasással falja a könyveket! Pedig napközben ő is tesz-vesz, jönnek-mennek nála, ott van Molly is, főz, tevékenykedik -- csak este olvas. Mondta is, hogy hát persze, hogy kivégezte: 1 este 1 könyv.:)
Úgy sajnálom, hogy nem halmozhatom el könyvekkel ennek a fantasztikus szintnek megfelelően! Régebben ő is szerzett be akciós helyekről könyveket, vagy pláne: keresztanyám (a szintén hatalmas házikönyvtára mellett) járt könyvtárba, s amikor végzett a kihozott könyvekkel, azokat elvitte anyámhoz, egy hét múlva értement és ment újra a könyvtárba -- magyarul keresztanyám ellátta valahogy anyámat is olvasnivalóval). Kénytelen sokadjára is újraolvasni a pedig nem csekély könyvtárát... meg az enyémnek azt a részét, mely neki is megfelel. Ő az életszerű, "normális" regényeket szereti, tehát családi, szerelmes, női életrajz -- tehát semmiféle fantasy, horror, vámpír pláne, katasztrófa, harcos, háborús, politikai/összeesküvéses stb. nem jön be neki.

Az ócska ház fele öcsém lomjait tartalmazza raktárszerűen. Pl. azt a hűtőt is, amit ő elfekvőbe tart ott, mert valakitől kapta és neki nem kell; amire gondoltam, hogy mivel elvileg felkínálta anyám által (mármint hogy felőle vihetem), ha az ajtaját valahogy meg lehetne erősíteni, mivel működőképes, hát talán jó lenne a mi leszakadt ajtajúnk helyébe... De sajnos, öcsémet nem izgatja a dolog. Anyám szerint morózusan kijelentette, hogy nem ért ő hozzá, mittudjaő... de meg se nézte, mihez nem ért. Lepereg róla minden, más baja idegesíti és csak annyit tesz, amennyit káromkodás nélkül kibír vagy muszáj. Empátia vagy segítőkészség ha létezhet is nála, attól mi tutira nem szenvedünk.:))  10 mp alatt bármitől plafonon van, vérnyomásos gyógyszerek ellenére. Ez nyilván nem újdonság, mindig is ilyen volt, nem véletlen, hogy bár egy lépcsőházban lakunk, szinte soha nem beszélgetünk, csak annyit, mint bármelyik szomszéddal, ha véletlenül összefutunk a liftnél, az alatt a 2 perc alatt! De hát mit várhat az ember azon kívül, amit már rég megszokott?
Én annyit próbálkoztam évtizedek alatt... köztünk mindig én voltam, aki ad, segít. Vagy kölcsönöz... amik aztán ott maradtak. Aki a gyerekeiknek segít és jóban van velük. Engem már rég nem köszöntöttek születésnapomon, mikor én őket még mindig. Lassan fogtam fel, hogy hiába emlékezem meg én 4 ember évi 8 alkalmáról akár sms-ben is, még megköszönő sms-ileg sem éri meg nekik... hiszen az pénzbe kerül! Segítség a testvérünknek? Haha. Soha. Mikor 55 évesen kirúgtak, abban az évben, szívem meghasadtával ugyan, de kénytelen voltam előre bejelenteni: sajnos, én most már nem tudok  karácsonyilag ajándékozni, egyedül vagyok... -- szerintem megkönnyebbültek, ugyanis ez nyilván azt jelentette: az ő számukra is egy gonddal kevesebb. Ők 4-en keresnek, 3 autójuk, nagyobb lakásuk, összkomfortos nyaralójuk és örökölt lakás-kert-földjeik vannak, nem szorulnának annyira rá az én havi 22800-ból ki nem telő nagy semmire...
Magamat ismerve: fordított helyzetben én továbbra is ajándékoztam volna nekik, és nem csak karácsonykor! SŐT. Ahogy tizensok helyre évekig havonta feladtam a segítségkérő csekkeket... ahogy havonta virtuálisan örökbe fogadtam állatokat, ahogy adtam (és néha még ma is adok) a koldusnak, etetem a kóbor jószágokat, ahogy örömmel ajándékoztam rászorulóknak ruhákat, könyveket -- a testvéremmel pláne megtettem volna!
Minden szarhoz szerelőt kell hívnom kemény pénzekért, holott... van a lépcsőházban egy villanyszerelő (és amúgy is elég jó ezermester) testvérem... 
Ráadásul pedig... Szilvi az ő keresztlányuk. Ha bármi különbség valaha is volt aközt, ahogy egymás gyerekeivel bántunk vagy azokat segítettük, khm, az nem az én hátrányomról szólt volna.
Regényt lehetne erről írni, de nem szeretem ezt, elkeserítő és nagyon szomorú. Anyám is látott mindig mindent, vágja a szitut -- ő is el van emiatt keseredve.
Nyilván aki évtizedek során át tapasztal valamit, az már csak valami ellenkezőn, valami pozitívumon lepődne meg. Így már csak valami egykedvű, ironikus lemondás van bennem, ha valami testvéri szeretet felmagasztosításáról szóló megosztást látok pl. a neten; vagy valami olyan könyvet olvasok, ahol valami fantasztikus intenzitással van jelen a testvéri összetartás. Legalább tudom, hogy van olyan.
Meg azért tanúja voltam, amikor Dani képes volt kiköltözni a saját szobájából -- albérletbe. Senki nem hibáztatta volna, ha nem teszi meg, sőt, eszünkbe sem juthatott volna! Az ő közös szobájuk volt, amit a tesója 10 éve elhagyott. És ő... nem elég, hogy embereket szerzett és két fuvarral megszervezte, hogy hazaköltöztesse a nővérét, még el is ment albérletbe. A testvére miatt, akinek nem volt hova mennie a gyerekkel, a maga jogáról is lemondott.

Ha kora délután megyek anyámhoz, már nem tudok világosban visszaindulni. Emiatt ideges a drága, míg haza nem érek. Mert ugye, köztünk nincs tömegközlekedés, mindazonáltal egy elég kieső kertvárosi részből (kissé sötét, itt-ott félelmetes, ahol nincsenek boltok és kirakatok, nem tolonganak embertömegek még napközben sem) kell átkutyagolnom a panelházas Tócós közepére. Fele út itt, fele ott - ez nagyjából 20-25 perc az én lépteimmel (ha Bencussal megyünk, akkor 35 perc; mikor anno keresztanyámmal gyalogoltunk haza, az volt 40 is).
Szóval hazaérve bár még bementem a gyógyszertárba a receptjeimet kiváltani, utána bementem a postára befizetni a villanyszámlát, majd még a coopban is bevásároltam -- otthon lepakolás után muszáj felhívni anyámat, hogy megnyugodjék. Mármint hogy hazaértem, és nem ütött le senki.:)

Cél az évi 20000 oldal -- kihívás

Cél: 20000 oldal
Christine kreálta ezt a kihívást, 198.-ként vágtam bele.


Úgy érzem, túl hamar sikerült nekem a 10000 oldal, így gondoltam, legyen egy nagyobb tét: 20000 oldal.
Cél: egy év alatt 20000 oldal elolvasása. (A lényeg az 1 év, nem kötelező naptári év.)
Havonta küldhetitek az oldalszámokat, ha nincs kedvetek polcot készíteni. :)
Csillagozom a hozzászólást, majd kapod a plecsnit/felírást.:)

Beletelt egy időbe, míg átnézve minden egyes olvasást az évben, felírtam és összeszámoltam az oldalakat. 97 könyv általi olvasás mennyisége 31516 oldal.
Megkaptam a 118. plecsnit.

2013. november 26., kedd

Oltás

Tudom, mindig nagy port kavarnak az oltások.
Magam részéről senkit nem akarok sem lebeszélni, sem meggyőzni; mindenki úgy értékeli és dolgozza fel magában a kérdést, ahogy tanulta, ahogy tapasztalta, ahogy gondolja.
Nekem már csaknem két évtizede szívbetegségeim alapján ingyenesen jár, s olyan 16-17 éve el is járok érte.
Nem állítom, hogy akkor is beadatnám, ha nem lenne számomra ingyenes; most meg pláne nem valószínű, mióta napi szintű fontos dolgokra sem telik.
Viszont ismerem az igazi, közel 41 fokos lázas, szinte öntudatlan állapotot, az influenzát, amikor ráadásul megmozdulni sem tudok, úgy fáj mindenem... az influenzát, mely a megfázáshoz, náthához hasonló résztünetek ellenére olyan messze áll attól (mármint a megfázástól, náthától), mint Makótól Jeruzsálem (sokan egy kalap alá veszik őket, illetve kis taknyosságra is azt mondják: influenzásak... na persze); és tudom, hogy mit csinál a láz a szívemmel; már a gondolatára is padlót fogok. Ha erre gondolok, akkor mégis inkább elmegyek és beadatom, pláne, ha már ingyen van...
Úgyhogy ma elmentem délutáni rendelés előtt fél órával -- így tartja helyesnek a háziorvos, hogy ne keveredjünk a betegekkel. Az más kérdés, hogy valóban megkapja az ember az oltást rendelési idő előtt, aláírja hozzá a felelősségvállalási kartonját, DE: meg kell várni a doktornőt, hogy aláírja az oltási könyvet. Aki egy kicsit még késik is. Ha ez, mondjuk, negyedóra; addigra ugyanúgy ott hemzsegnek a betegek, mint az oltáson túllévő vagy receptre váró "egészségesek", akik aláírásokra várnak.
Most én is írattam ráadásul szívgyógyszereket, plusz még elvittem a reumás, dexás, bőrgyógyos leleteket bevezettetés céljából. Mindegy, kivártuk; a doktornőnek még úgy negyvenperces aktív melóra szüksége volt, míg minden "előzetes" páciens dolgával végzett.
Utánanéztem, most milyen oltóanyagot kaptunk, mert ugye, ez minden évben más...

"Tudományos tény, hogy az oltás az influenza elleni védekezés leghatékonyabb eszköze: hatékonysága 60–70 százalékos. Mivel az idén várhatóan más vírusok cirkulálnak majd, mint tavaly, a tavalyi oltás nem véd az idei vírustörzsek ellen. Az idei oltóanyag három vírus (A/California/7/2009 (H1N1)pdm09; A/Texas/50/2012 (H3N2); B/Massachusetts/2/2012) ellen nyújt majd védelmet." (origo.hu)
Most kivételesen nem felejtettem el a "vizes ruhát" -- mert legtöbbször "letojom" és el van felejtve. Aztán csodálkozom, hogy másnap minden karmozdulatom fájdalommal jár, s onnantól még napokig. A vizes ruha megelőzi ezt.
Most nem vizes papír zsebkendővel manipulálgattam, hanem egy régi zokni szárát levágtam, bevizeztem és azt a szárat húztam fel a felkaromra. Így megoldottam a lecsúszási, elmászkálási problémákat is...

Ma kellett először télikabátot vennem... és így sem volt melegem, a kezem fázott, mivel kesztyűt nem vettem. Eddig a kisballon és a farmerdzseki váltogatásával elvoltam (azért november 26-ig ezekben kibírni sem semmi, szóval maga ez a tény meglehetősen jó időről tanúskodik), nos, ez mostantól, úgy tűnik, elfelejthető.

Túl 1000 könyvön kihívás

Túl az 1000 könyvön
latinta kihívása, melyen 39.-ként vettem részt.


Még bő egy év, és túl leszek az ezredik könyvemen. Ha neked is megvan az ezer olvasásod, nem kell mást tenned, mint átküldeni az olvasásaid linkjét, és már zöldülsz is. :)
---
A kihívást 2013. szeptember 8-án átvettem.
A feltételek változatlanok maradtak.
Ha neked is megvan az ezer olvasásod, nem kell mást tenned, mint átküldeni az olvasásaid linkjét, és már zöldülsz is. :)

Hát ez igazán nem okozott gondot, hiszen ez idő tájt 1492 olvasásom volt.
Így meg is jött a 117. plecsnim.

Vonalastelefon-fóbia

Komolyan mondom, a csihari tör ki rajtam a vonalas telefon csörgésénél.
Egyrészt, az enyémen nem látni, ki hív. (Azért mondom, hogy "enyémen", mert nem vagyok hozzáértő, tehát elképzelhető, hogy létezik már olyan vonalas telefon, melyen ki van írva a hívó.) Mondjuk, ha lehetne rajta látni, akkor is előfordulhatna, ugye, Nincs szám vagy Rejtett szám, mint a mobilokon néha szokás. Megmondom őszintén, a mobiloknál is még az első esetben esetleg felveszem, de a Rejtett számnál NEM. Valaki, aki nem vállalja be a számát, az miért csodálkozik, ha nem veszik fel a hívását...?
Másrészt: hacsak nem ülök gép előtt, hiába kicsi a lakás, képtelen vagyok 5 csengetés alatt (max. néha 6, a géphangig) a telefonhoz rohanni, még akkor is, ha nem vagyok benne valamiben nyakig, valamelyik másik helyiségben!
De ez még hagyján, mert harmadrészt: 10 felvett hívásból 9 -- azaz kilenc -- tök felesleges, tukmálós, nyomulós, rábeszélős telefon. Tudom, hogy szerencsétleneknek az a munkájuk, de ez engem egyáltalán nem vigasztal... ettől még ugyanúgy rettegéssel tölt el minden telefoncsörgés.
Már gondolkodom rajta, hogy megfogalmazok valami alanti hasonlót, leírom, és ha felveszem a telefont, azonnal elkezdem gépként beolvasni:

"Üdvözlöm. Mielőtt elkezdené mondandóját, szeretném leszögezni, hogy NEM veszek semmit, NEM megyek sehova, NEM kérek ebédmeghívót, NEM kérem a sorsoláson megnyert jutalmamat, lemondok az állítólag megnyert üdülésről/wellness-hétvégéről, NEM érdekel semmiféle termékbemutató, ingyenes orvosi ilyen-olyan vizsgálat ÉS előadás (ami valamiért félnapos -- ez csak úgy mellesleg), aktív korú munkakereső munkanélküliként NINCS pénzem, emiatt nem tudok, sajnos, betegeket és menhelyeket támogatni, VAN lakásbiztosításom, NEM akarok semmilyen politikai kampánybeszédet hallgatva gombokat nyomogatni és nem akarok bármiféle szokásaimmal kapcsolatos interjúkon válaszokat adni és ezáltal bármit is megnyerni. Ha ezeket és hasonlókat leszámítva mégis kizárólag velem szeretne beszélni, netán ténylegesen ismerősöm, nyomja meg az 1-es gombot..."

Fehér kihívás

Fehér, mint a hó!
Ez a címe Seabois kihívásának, melyen a 140. résztvevő voltam.


„Az észlelés a nézőponton múlik, nem csak azon, amit látsz. A fehér fényben benne van a szivárvány minden színe, de nem látod, hacsak nem változtatsz azon, ahogyan nézed.”
Szeretem a fehér színt, szerintem megnyugtató, és nem utolsósorban nagyon jól néznek ki könyvborítóként is! Így jött az ötlet, hogy csinálok egy kihívást, ahol nekik szentelhetjük az időnket!:)
Mit kell tenned? Kövesd a következőket:
– Nyomd meg a részt veszek gombot.
– Olvass el minimum 2 könyvet, aminek a borítója fehér (fehér alap legyen, azon viszont lehet más színű minta is!)
– Olvasási és értékelési linket kérnék.
– Olvasásokat 2012 decemberétől fogadom el!
– A könyveket tegyétek fel a polcra is!! (Mindenképpen azt a borítós könyvet tegyétek fel, amelyiket olvastatok!) Jó olvasást! :)
A kihívás polca: (link)

A következőket vittem:
     Charlaine Harris: Véres csapda
     Charlaine Harris: Véres leszámolás

A 116. plecsnit kaptam meg érte.

Dani szülinapja

Boldog 28. szülinapot,
minden szépet és jót kívánok
nagyon sok szeretettel!


Isten éltessen!:)


* * *

Ez utóbbival Szilvi köszöntötte tesóját annak FB-oldalán...
az előzőkkel pedig én.:)