2014. március 31., hétfő

Kihívás betűs-számos játék alapján

Játsszunk a betűkkel, számokkal!
címmel egyedi a kihívása ReaKovatsnak; ezen 402.(!) érdeklődő voltam.


A kihívás teljesítéséhez nincs másra szükséged, mint a felhasználónevedre és sok-sok jó könyvre. :)
Elmondom, mi a feladat: 
1. Társíts a nickneved betűihez számokat az alábbiak alapján: 
1 – A, I, J, Q, Y 
2 – B, K, R 
3 – C, G, L, S 
4 – D, M, T 
5 – E, H, N 
6 – U, V, W, X 
7 – O, Z 
8 – F, P 
Ha ékezetes betű van a nevedben, az ékezet nélküli változathoz tartozó számot használd! (pl. Ö helyett O.) 
2. Add össze a számokat! 
3. A kapott értéket oszd el azzal a számmal, amelyik hónapban születtél (ha nem egész szám, kerekíts)! 
4. Olvass el ennyi könyvet!

Mutatok egy példát, hogy érthető legyen:
Az én nevem ReaKovats, tehát az én számaim a következők: 2+5+1+2+7+6+1+4+3.
Ezeket összeadva 31-et kapunk, ha jól számoltam.
Januárban születtem, így eggyel kell elosztanom ezt a számot. Vagyis nekem 31 könyvet kell elolvasnom a plecsniért.
Kommentben kérem az olvasási-értékelési linket és a kapott végeredményt! Egy hozzászólásban! 
(Akár polcot is hozhatsz létre.)
Jó olvasást mindenkinek! Bárminemű nemértemség esetén nyugodtan kérdezzetek, nem harapok! ;)
(Nem fogok mindenkinek egyenként visszajelezni, de a plecsnivel együtt fogadjátok gratulációmat is. :))

UPDATE 2013. 04. 13. 
Hogy egy kicsit könnyítsek a résztvevők dolgán, 2013. január 1-jétől fogadom el az olvasásokat. :)

UPDATE 2013. 06. 14. 
2013. június 13-án 20 óra 28 perckor jelentkezett a kihívásra a 200. (ismétlem, KÉTSZÁZADIK!!!) moly, aki nem más, mint Berindea_Petra! Álmomban sem hittem volna, hogy ennyien leszünk, köszönöm szépen!

UPDATE 2013. 10. 11.
300-an lettünk. Gratulálok, ggizi :)

UPDATE 2014. 03. 29. 
Sinope-pal elérkeztünk a 400-hoz. Egyik kihívásomnál sem értünk még el ekkora létszámot. :D

Nekem felfele kerekítve csupán négyet kellett olvasnom és értékelnem, így hoztam is mindet, idei olvasásokból.
      1. Böszörményi Gyula: 3… 2… 1 
      2. Charlaine Harris: Véres végzet 
      3. Robert James Waller: Madison megye hídjai 
      4. James Bowen: Bob, az utcamacska
Megkaptam érte a 173. plecsnit.

2014. március 30., vasárnap

Rekviem egy fülbevalóért

Ma, a boltban a hentespult előtt állva tűnt fel, hogy nincs meg a bal fülbevalóm.
Egy kiscsaj beszélgetett az anyjával fülbevalóról, és én ösztönösen a fülemhez kaptam. Pont ahhoz, amelyikből eltűnt... Vajon mióta nincs meg?
Mi tagadás, nem esik jól... Ragaszkodó típus vagyok, nálam nem törvényszerű, hogy elhagyogatok dolgokat, sőt. Dupla számjegyű éveket bírtak ki még az ernyőim is, pedig az esernyő az a dolog, amelyet a lehető legtöbbször elhagyogatnak emberek; fogyóeszközként kezelve könnyedén akár évente többnek is tulajdonosai.
Próbáltam erős koncentrálással kitalálni, mikor láttam utoljára, de egyáltalán nem bírtam rájönni, semmiféle nyomot nem találtam. Nem túl sokszor készül rólam kép, de utoljára a Bencus szülinapján nyilván készült, így azokat nézegetve rájöttem, hogy te jóisten, már akkor sem volt meg... Újév környékén viszont még megvolt, ezt meg István fotóiból állapítottam meg. Ergo valamikor a kettő között szabadulhattam meg tőle?! Eszméletlen...
Olyan, mintha valami hozzám tartozótól, akár testrésztől fosztódtam volna meg. Sokszor vágtak már le 20-30 cm-es copfokat tőlem, na, valami hasonló érzés... csak még valami más is.
Áldozok akkor egy pár szót rá.
25 éves koromig nem volt kifúrva a fülem. Nem voltunk egy ékszerező család, soha nem kaptam hasonlót semmilyen ballagásra vagy szalagavatóra... A mi családunk ilyen téren sem dúskált, ékszerként a családban anyámék vékony kis karikagyűrűjét láttam, a világon semmi mást. Gyűrűm sem volt soha, 17 éves koromban kaptam az első kis aranygyűrűt -- nem szülőktől. Nyakláncom, karkötőm se, ez magától értetődik.
De fülbevalót mindig szerettem volna.
25 éves voltam, mikor keresztanyám nekem ajándékozta az ő nagymamája (tehát az én dédanyám) egy patinás kis fülbevalóját, melyet megtisztítottam és sokáig csak alkoholban ázott. Aztán 1981-ben a 3 hónapos Szilvinek kifúrta a fülét a gyerekorvos, akitől megkérdeztem, nem fúrná-e ki az enyémet is, merhogy van itten egy fülbevaló, és hát izé. Legalább érezni fogom, mitől ordít ennyire ez a gyermek...
Hát meg is éreztem. Házilag semmiféle érzéstelenítést nem kaptam hozzá, és baromira szégyelltem volna hangot adni, ezért csak levegőt nem kaptam és cserébe folytak a könnyeim. De megvoltak a likak! És a fülbevalók már bele is kerültek, tehát utána már csak a büszkeség számított amiatt, hogy úristen, végre nekem is van fülbevalóm!
Aztán persze sajnos, kiesett az egyikből a kő, mely már maga is körbe volt kopva, és nem vállalták a megjavítását. Na, ezentúl próbálkoztam sok mindennel, ha már lyuk van, be ne forrjon! Baromi hamar kiderült, hogy semmiféle bizsut nem tűr a fülem. Begyullad. Az ezüstök akkor még lájtos árban voltak, tehát volt nekem kis karika, nagyobb karika, közepes karika -- egy darabig mindig tolerálta a fülem, majd egyszer csak azoktól is begyulladt... Sok kínlódás volt vele, fájt, kenegettem... aztán kénytelen voltam belehúzni egy kis cérnát. Szevasz, én nem t'ok most csak azért venni egy arany fülbevalót, mert ilyen macerás a fülem.
Negyedszázados volt ez a kis karika fülbevaló, amit most vesztettem el. Egy karácsonyra kaptam 1989-ben, az akkori páromtól; tökéletesen ideális volt és soha nem volt vele semmi gond, sem a fülemmel. Nem nyílogatott ki, nem szúrt alvásnál, mint a csavaros fülbevalók (ezüsttel anno kipróbáltam azt is), nem akadt bele fésű; szóval soha ki nem vettem, csak műtétnél volt muszáj. Abszolút megoldottnak éreztem életem végéig a fülbevalóhordás égbekiáltó problémáját.:) Ezt a fajtát nekem találták ki, s mivel hiába kapható millió divatos bizsu, gyönyörű ezüst -- én mást úgysem tudok hordani.
És bár voltam/vagyok az utóbbi években olyan helyzetben, hogy nem volt egy vasam sem sok-sok hétszámra, ehhez mégis ragaszkodtam. Ha eszembe is jutott, hogy mit adhatnék el, hogy tudjak számlát befizetni-enni-némi ajándékot venni valami fontos ünnepre stb., stb., ez a fülbevaló soha nem volt veszélyeztetve.
Aztán hát mégis elhagyott... hogy hogyan tudott kiszabadulni észrevétlenül a fülemből, hogy mégis, hol lehet, mikor gyakorlatilag alig járok el itthonról, hol tűnhetett el -- fogalmam sincs. Nyilván átnéztem itthon minden szóba jöhető helyet, de miért is találnék meg egy ilyen pici dolgot? Utcán meg szerintem csak észrevettem volna tán! Gyűrűt is rántottam már le kesztyűvel a kezemről, és a pengésre kapcsoltam... igaz, hogy egy fülbevaló azért csak más. Könnyebb és nem peng úgy, mint egy erővel lerántott gyűrű.
A párja a fülemben van. Így is marad. Amíg ő is meg nem lép.:)

2014. március 29., szombat

True Blood-kihívás

True Blood (újra)olvasás
címmel kikisz96 indított kihívást, melyre 121.-ként haraptam rá.


Figyelem! Figyelem! 
Körözzük az olyan molyokat, akik még nem olvasták ezt a sorozatot, mert veszélyesek az egész világra. 
Növeljük a könyv népszerűségét! Aki már olvasta, annak kötelező újra. Eseményfüggőknek szintén kötelező. Őrüljünk meg kicsit, és vessük bele magunkat Charlaine Harris könyveibe! 
Lehet angolul, magyarul, ülve, állva, ezredszerre újraolvasva, vagy esetleg újként megismerve. Kár lenne kihagyni ezt az alkalmat. 
És ne feledjétek… ha nem olvasod, akkor megtudják, hol laksz! ;) 
Itt az esemény polca: (link)
Ha már régebbi értékelésed van, de újraolvastad, viszont nem változott a véleményed, akkor azt is linkelheted nyugodtan. :) 
FIGYELEM! VÁLTOZÁS TÖRTÉNT! 
A kihívás teljesítéséhez minimum 5 könyvet kell újra/elolvasni ÉS! csak értékelés társításával tudom elfogadni az olvasásokat.

Nos, én végigolvastam az utóbbi években mind a 13 részt, de nyilván volt egy dátum (utóbbi 1-2 év), amikortól számítanak az olvasások. Ha valaki régebben olvasta és teljesíteni akarja a kihívást, újra kell olvasnia. Nekem szerencsére pont az utolsó 5 könyv a megjelölt intervallumba esik!:)
Ezek:
       Vörös telihold
       Véres tavasz
       Véres leszámolás
       Véres csapda
       Véres végzet
Így hát a 172. plecsni tulajdonosa lehettem.

2014. március 28., péntek

Bob cicás kihívás

Ismerjük meg Bobot, az utcamacskát!
Elhaym kihívása, 33.-ként jelentkeztem.


Bob egy imádnivaló cica. Okos és nagyon tud szeretni. Ismerjük meg őt minél többen!:)
Értékelést kérek.:)

Hát, nagyon szívesen tettem.
Megkaptam érte a 171. plecsnit.

2014. március 27., csütörtök

Anyámnál -- és tavaszfotózás

Anyámnál töltöttem megint egy fél napot, melyhez szorosan kapcsolódik egy újabb tavaszfotózás lehetősége. Útközben ugyanis újfent áldozhattam a természet szépségeinek idei megörökítésében, hiszen majd' egy félórás útról van szó, melynek több mint fele a kertvárosban történik.
Odafelé két olyan fát is megörökítettem rengeteg fotón, melyet eddig az idén még nem fotóztam. Ez talán japán birs, mely minden évben elkápráztat, annyira gyönyörűséges!

 
Ez a másik szintén dekoratív, eddig az idén nem sokat láttam még ebből sem:


Persze anyám kertjében is volt mit fotózni! Csodálatosak a virágzó fák ott is; de amúgy is olyan szemnyugtató szétnézni az egész kertben; néhol ibolyatenger üdíti a szemet, de vannak jácintok, nárciszok, és virágzanak a primulák is. Hamarosan tulipántenger lesz! Jó így tavasszal látni a rendbe hozott kertet -- anyám segítője metszegetett, kisebbik unokahúgom pedig múlt héten hatalmas lelkesedéssel felásta a kert ásandó részeit.


Sokat beszélgettünk; most nem volt túl jól anyám, nagyon nehezen ment, szédült is. Nem győztem korholni, hogy ha rosszul érzi magát, minek kezd el sütögetni... mert természetesen 6 tepsi krumplis pogácsát sütött ki, hogy aztán majd szétosztogassa a család minden tagjának...


Egyhavi száraz kenyeret-kenyérhéjat vittem kosárban és egy nagy szatyorban; hogy ne menjen kárba, folyamatosan megszárítottuk otthon. Anyám ebből több alkalommal tud a szomszéd kutyáknak kaját csinálni. Most is rettenetesen várták már...


A kosarakat természetesen nem üresen vittem haza. Pogácsán kívül pár üveg befőttel is gazdagabb lettem, de anyám még sokkal többet rám sózna, ha nem gyalog kellene cepelnem... Hát igen, többek között ilyenkor is rengeteget számíthatna egy jármű, de ez már ebben az életemben nem igazán fog változni.

2014. március 25., kedd

Újabb hírek a mentett cicáinkról

Ma Som maminak lett egy újabb csemetéje.
Kicsivel -- talán 1-1,5 hét -- fiatalabb lehet, mint a sajátjai.
Ez a meglepetés ért, mikor olvastam az oldalukat:

"Reggel csörgött a telefon, a Napkelet Állatklinika volt, akik együttműködő partnereink, sok cicánkat meggyógyították már. Tegnap délután bevittek hozzájuk egy kb. kéthetes cicát, akit vagy kitettek, vagy a mamája hagyott el valamiképpen. A szinte teljesen kihűlt, csipogó kis szőrcsomót felmelegítették és megetették. Éjszakára vállalta a gondozását az egyik asszisztens, de bármennyire is cuki a pici cica, tisztában voltak vele, hogy mama kell neki. Így jöttünk mi a képbe.
Elvittük a picit Som mamához, aki azonnal befogadta, szerencsére a cica is megtalálta a számára fenntartott cicit, úgyhogy gondozásunkba vettük és elneveztük Tormának. Torma kéthetes kisfiú, 1-2 napja nyílt ki a szeme, örökbefogadásáig még néhány hetet várni kell, azonban jelentkezni rá már most is lehet." (Forrás: az illetékes állatmentők oldala)

Torma, kéthetes kisfiú

Büszke vagyok Som mamira, hogy ilyen rendes kismama, hogy minden további nélkül elfogadta és szoptatja a kis jövevényt... Mert bizony, ez nem feltétlenül természetes. Van, akit a saját anyja sem szoptat...
A többi cicáról is gyűjtögetem a fotókat, már kinyílt szemmel csodálkoznak a világra!:)

Utolsó kötet kihívása

Olvassuk el a True Blood utolsó részét -- Véres végzet
a címe emeserab kihívásának. 17. résztvevője voltam.


Sziasztok!
Megjelent nálunk is a True Blood-sorozat utolsó része, és gondoltam, csinálok gyorsan hozzá egy kihívást. 
Tehát a feladat, hogy olvassátok el és értékeljétek a Véres végzet c. könyvet. 
Plecsniért: 
1. Kattints a Részt veszek gombra. 
2. Másold be nekem a könyv olvasási és értékelési linkjét. 
3. Megy a plecsni.:)

Tök jó, hogy észrevettem, hiszen nemrég olvastam, így eleget tehettem a kihívásnak.
A boldogító plecsni a 170.

2014. március 24., hétfő

Hatéves lett! :)

Bencusom 6 éves lett.:)
Isten éltesse, nagyon boldog szülinapot!


Hétköznapra, hétfőre esett e jeles nap, mikor is az ünnepelt a nap java részét az oviban töltötte. De legalább volt idő némi kis ünnepi előkészületekre, melyet, valljuk be, hatékonyabban megcsinál az ember "csecsemő" nélkül.:))
Bencust már előző napokon, apás hétvégén is ünnepelték, ott is volt tortája és ajándékok garmadájával tért haza (pl. a most menő, divatos mérges plüssmadarak -- merhogy míregdrága!:) -- széria néhány darabja).


A tetthely feldíszítése nem volt szokványos. Mivel Bence 6 éves, ezért 6 darab vidám szmájli-léggömb igyekezett fokozni a hangulatot, csak ki kellett találni, hogy hogyan állnak meg a lábukon. Volt egy pár szelet több napos kenyér, és konnektorvédő műanyag bizgentyű töltött be kontaktszerepet a lufi és a tartóként szolgáló kenyerek között. Házilagos megoldás, kizárólag bensőségesen sajátságos alkalomra. Sosem találtam volna ki! :))))
De felhasználtuk az Ildikótól kapott hajtogatott papírvirágokat is, sőt a vázába is került vidám lufi.


A kis 10 szeletes Sacher-tortát természetesen Ben10 és társulata díszítette, az egészet Szilvi a szokott, jól bevált netes helyről, kiszállítással rendelte. Még alig ért vissza az oviból és a bolti vásárlásból, mikor már itt is volt a torta.
Az ünnep nálunk most már tényleg nagyon szűkkörű, családi és bensőséges, így csak Dani jön -- már nincs keresztanyám és anyukám sem járkál (neki másnap Dani vitt kóstolót szendvicsből és tortából is).
Mindenesetre ipari mennyiségű szendvicset csináltunk, melyre most a társaság különösen fente a fogát; Bence hármat is legyűrt, ami nagy szó!, pláne így ovis uzsonnázás után; Dániel is igencsak éhgyomorra jött...:)

Bencust felköszöntöttük szépen becsomagolt ajándékokkal, mert a bontogatás nagyon fontos mo(nu)mentum! Nekünk nem telik drága ajándékokra, inkább apróságokat veszünk és azokból többet; valamint hasznos dolgokat, amikre nagy szükség van.


Szóval jól éreztük magunkat, Bencus is, és az volt a lényeg.
A tortázás természetesen mindig fénypont, a tűzijáték méltóképpen megkoronázza az egészet, és hát több forrásból ment a hiperaktív fotózás, anélkül mi tapodtat se mozdulnánk még kevésbé jeles események során sem.:)