2014. május 31., szombat

Évzáró az oviban


Szombaton relatíve korán kelés és készülődés volt, hiszen 10-től évzárója volt Bencusnak, de célszerű volt háromnegyedre odavinni. Mi képtelenek vagyunk egy esemény előtt csupán 1 órával kelni, úgyhogy ez is munkanap gyanánt kelődött.:)



Bencusnál még természetesen megjegyzendő, hogy bár betöltötte a 6 évet, de (hálisten!!!) nem lesz iskolás szeptembertől. Mint ahogy a csoportbeli 29 gyerekből összesen 27 sem! Tehát hiába nagycsoportról van szó, itt csupán 2, azaz kettő gyermek fog elballagni...
Bonyolult dolog ez, mert egyezni kell pedagógusi és szülői érveknek, érdekeknek és indokoknak. Nem ideális semmilyen ellentét.



Mi tisztában voltunk vele, hogy Bencus a mozgási fejlődésfolyamatok kivételével mindenben sokkal lassabban érett az átlagnál, így nyilván azon drukkoltunk, hogy NE menjen még iskolába. Marhára ráfér még egy év.
Eleve nem volt bölcsis, nem volt kiscsoportos óvodás. Az én gyerekeim mindketten halasztottak, egyik augusztus 20-i, másik novemberi, tehát hálisten, náluk igazolt volt a dolog, minden vitalehetőség nélkül. Ők 1,5-2 évig jártak bölcsibe, és 4-ig oviba! Mégis abszolút örültem annak, hogy kapnak még egy évet halasztásuk révén az iskola előtt.



Bencus meg hiába márciusi, nem volt se bölcsis, és óvodába -- egyáltalán közösségbe -- is csak 2 évet járt. Rohadt későn kezdett érthetően beszélni, mai napig logopédiára jár, borzasztó sokára lett szobatiszta, és amúgy egyáltalán: későn érő típus. Amúgy okos, jó felfogású, közösségben alkalmazkodni képes, jó gyermek, de kizárt, hogy napi 4-szer 45 percet koncentrálni tudjon.
Szerencsére egyezett a szülői és óvodai vélemény és igény: Bence marad még egy évet.
Ezt egy ideje tudjuk. De azt nem, hogy 29 gyerekből csak 2 ballag! Ezáltal meg is nyugodtunk, hogy nem akkora kuriózum ez...



El nem tudtam képzelni, hogy fogunk beférni a csoportterembe. Ha minden gyerekhez csak 2-3 hozzátartozót számolunk (ehhez képest voltak, akikhez 6-an jöttek!), akkor is képtelenségnek tartottam az elférést. De ha szűken és zsúfoltan is, mégis elfértünk. A bútorokat minimalizálták - egy részüket máshova vitték, másik részüket kizárólag a falak mellett helyeztek el. Így lényegében a terem egyharmada volt a színpad, kétharmada viszont tele volt székekkel! Az eleje kicsi székekkel, a nézőtér másik fele rendes székekkel.



Nálunk Bencus másik nagyanyja nyújtotta be az igényt az évzáró okvetlen megtekintésére.:)
Úgyhogy jött is Cica szegény, jóval korábban, mint ahogy Szilvi képes volt elkészülni...
Utána együtt vonultunk az oviba. Szilvi elvonult a gyerekkel oda, ahol előkészülnek, én pedig leültettem Cicát egy, még kivételesen üresen maradt rendes székre, ahonnan jól láthatott; s bementem a terembe a fal mellé állni, hiszen fotózni akartam. Egy idő múlva Szilvi is megjelent és meghúzódott a hátam mögött.



Jó egyórás műsort adtak a gyerekek, azért ez nem semmi! Háromszor vonultak be; a nagyobb első részben maga az évzáró volt versekkel, körjátékokkal, énekekkel -- Bencus is mondott önállóan verset! --, a második, rövidebb rész leginkább a két ballagó gyerekről szólt, akik megkapták a tarisznyájukat és oda-vissza elbúcsúztak óvodájuktól, a gyerekektől, s azok viszont. A harmadik, még rövidebb részben pedig újra bejöttek egy végső búcsúzásra.:)



Szóval jó volt, tetszett. Bencus versmondásánál annyira figyeltem arra, hogy tudjak fotózni, hogy a versből semmire sem emlékszem... Bencus a végén mondta, hogy látta, hogy "anya sírt"... nahát, olyan messziről?? Nem semmi a gyerek szeme...
Nagyon ügyes volt egyébként Bencus; mindenben aktívan részt vett, mondta, énekelte a szerepeket folyamatosan.



Időnként az ülő Cicára is rátekintve, ő is elérzékenyedett itt-ott, de azért lelkesen fotózott, ha Bencus olyan helyzetbe került elé, hogy megtehette.



A műsor végén megvendégelték a gyerekeket. Nagyon gusztusosan meg volt terítve a szomszédos csoportszobában, ahol még arra is figyeltek, hogy a fiúk verdás, a lányok meg valami tündéres papírtányért kapjanak a kiadós szelet csokis tortájukhoz. Hatalmas tortát vágtak szét az összes gyereknek, és kaptak dobozos őszibaracklevet is. Mint utólag megtudtam, elvileg a szülőknek is szántak a terem végén egy asztalt, ahol voltak aprósütik és kancsókban különböző üdítőféleségek... De tartok tőle, én akkor sem használtam volna ezt ki, ha előre tudom.


A megvendégelés végén a gyerekek a szülőkkel megköszönték az óvónők és dajka egész éves munkáját, miután a csoport nevében is megtették ezt az illetékes szülők.



A ceremónia után Cicát kikísértük a 24-eshez, természetesen nem sokkal előttünk ment el, így tehát majd' félórát ott kellett rostokolnunk a buszmegállóban, de legalább beszélgethettünk. Mi Cicával 3 éve nem tettük... tehát épp ideje volt, már amennyiben Bence egyáltalán békén hagyott bennünket.



Ezután vettünk a pékboltban némi aprósüti-féleségeket, felvágottat, majd Bencus kívánságára bementünk a templomkerti játszótérre, és ott töltöttünk egy jó fél órát, mi meg fotózgattunk; s aztán megérdemelten hazamentünk a fáradalmakat kipihenni.:))


2014. május 29., csütörtök

Névnap I.

Nem ismétlem magam, már írtam erről -- bár "egy újszülöttnek minden vicc új" (ez nem vicc, csak tény) --, hogy ha az embernek kétszer van névnapja egy évben, akkor úgyis hiába írom én ezt meg bármennyi illetőnek, senki nem jegyzi meg, ráadásul rossz szájíze maradhat utána. Minek legyen neki az?
Így természetesen köszöntenek ekkor is, meg júliusban is. És már rég nem csinálok belőle problémát gondolatban sem, hogy lelkiismeretesen visszautasítsam, mondván, ez nekem még nem jár.
Tök mindegy, nem? Jó szándéknak ne vegyük élét. A jó szándék pozitív. Ha valaki ránk gondol, ha valaki csupán addig a fél percig velünk foglalkozik, míg ír egy pár szó köszöntést vagy felrak egy képet, akkor örüljünk mi is, legyünk hálásak és köszönjük meg. Én így vagyok vele...
Köszönet az egész nap érkező köszöntéseknek, s a képeket fel is rakom:





És akkor még kaptam egy verset is:

Szuhanics Albert:
Magdolna-napi köszöntő

Magdi, Magda, Magdaléna,
névnapotok mai téma,
köszöntelek benneteket,
eszem a kis szíveteket!

Virág helyett ezt a verset,
fogadja a felnőtt, s gyermek!
Aki Léna, aki Magdus,
jár itt neki illő taktus...

A Magdusok nagyon szépek,
mégis szorgosak, szerények,
boldog lehet, kinek párja
ilyen névvel van megáldva!

Okosak ők és huncutok,
hűségesek, de szabadok,
mindig tudják, hol a mérték,
minden Magdi mesés érték!

Éljetek sok Magda-napot,
legyetek mindig boldogok,
a betegség elkerüljön,
mire vágytok, teljesüljön!

E köszöntőm kedves Magdik,
most átadom tinektek itt,
szeressétek az életet,
s megáld az ég benneteket!

2014. május 28., szerda

Természetfotózás anyám felé


Szerdán elsétáltam anyámhoz. A szokásos útközbeni szépségek természetesen arra ösztönöztek, hogy akárhány cuccom van is, azokat a földre hajítsam, ha fotózni támad kedvem. Mert megint egy csomó olyasmi virít, ami pár hete még nem.


Szegénykém nagyon kivolt, mert kora reggeltől pár órát derékszögben dolgozik a kertben, és csak utána veszi észre, hogy bizony, úgy maradnak az ízületei. Alapból fáj a lába folyamatosan, és ez még minden részéhez hozzájön pluszban. Ezt én már teljes mértékben megértem a köztünk lévő negyedszázad ellenére is... én sem tudok leguggolni és utána felállni. Még ha van mibe kapaszkodni, akkor is nehézkes... Nincs hozzá már csontom és valahogy izmom-ízületem se...


Csak 14 voltam, mikor apai nagyanyám meghalt, de máig jól emlékszem rá, mennyire fel nem fogtuk és nem értettük, mi az, hogy nem tud valaki guggolni! Aztán 20-30 év múlva azt sem értettem, hogy nem tud valaki a kádból ki-be közlekedni? Azt tudtam, hogy igazat szólnak, hiszen semmi értelme nem volt, hogy ilyesmiben ne állítsanak igazat. Csak éppen el sem tudtam képzelni.
Minden kétkedőt biztosíthatok: mindez igaz! Eljő az a kor, amikor az ember saját magán tapasztalhatja... kinek előbb, kinek később.


Fel voltam háborodva, hogy mindenek ellenére képes volt pogácsát és meggyes piskótát sütni, meg éppen kacsaszárnytőből főtt a húsleves! Amiből én persze nem ettem, mert tudja, hogy nekem főúri lakoma a húslevesben főtt krumpli, sárgarépa sóval és némi leveszsírral lelocsolva... ááááááááááá, mindig is imádtam. Úgyhogy mikor pár óra múlva eljöttem, még le sem szűrte tulajdonképpen a levest, de 2 krumplival és répával jóllaktam. Persze a sütikből hoztam haza, a kistepsinyi meggyes piskóta 2 napot sem ért meg nálunk. A pogiból meg hétvégén Dani is bőven el lett látva...


Kibeszéltük egügyi helyzeteinket, eszmecseréltünk epekőműtétek tapasztalataiból.
Igazság szerint már csak sóhajtozni lehet ezen az egészen... valahogy annyira nem akaródzik sikerülnie semminek...
Mindenesetre megint fotóztam egy csomó ezt-azt, útközben és kertben.