2014. augusztus 11., hétfő

Kiegyenlítődve

Miután egyik e-könyvem készítési díját 5-én sikerült átutalnom a kiadónak -- bár ő tényleg nagyon rendes és nem sürgetett egy szóval sem, de nagyon nem szeretek tartozni! --, tudtam, hogy a másik árát csak valami plusszal tudom abszolválni. Még így is hálás lehetek a szakmámért, hogy készítési-kiadási áruk kétharmadát annak köszönhetően "természetben" tudtam fizetni.:)
Tehát hétfőn bementem a Tecsó területén lévő egyik nagy éxerboltba, ahol állandóan foglalkoznak felvásárlással, és eladtam a fél fülbevalómat (talán direkt azért hagytam el a felét, hogy...?), és szegény keresztanyám utolsó darabját, egy szép kis kerek lapkamedált. Az árból kijött a másik könyvem kiadási ára, sőt vettem egy almot és elvitelre egy donpepés kaját is magamnak.
Mindennap eszembe jut, hogy tán kéne a fülembe valami cérnát rakni... de aztán itt mindig el is felejtődik aznapra a dolog. Lehet, hogy egyébként sem forrna be. Na meg, ha beforr? Úgyse lesz belevalóm sosem, köszönhetően a kényes fülemnek, hogy nemhogy a bizsut, de még az ezüstöt sem bírja.
Csak hát akkor feleslegesen szenvedtem anno, persze mit számít az, tényleg... Szilvi három hónapos volt, mikor a gyerekorvossal kifúrattam az ő fülét is, rá egy hét múlva is jött valamiért, és akkor az enyémet is. Lévén, hogy anyáméknál laktunk még, ahol gyakorlatilag a környéken akkortájt is csak egyetlen kisbolt volt és semmi más, mindenért fel kellett busszal menni, és én nem igazán tudtam szinte soha gyerek nélkül bárhová elszabadulni. Szóval egyidős a fülfúrásom Szilvivel, '81-es...:))
És talán már írtam erről, de abszolút mindennemű érzéstelenítés nélkül, natúr egy steril tűvel történt a dolog... olyannyira hős voltam, hogy hangom sem volt, mert mit nekem, ha a gyerekem is kibírta, csakhogy ő 3 hónaposan nyugodtan üvölthetett, úgyis már akkor ordított folyton, mikor bármilyen fehér köpenyest meglátott (pl. boltost), de én, a komoly 25 éves felnőtt már csak nem pityog tán? Magamnak tudtam parancsolni, kibírtam egy nyikk nélkül, de a szememből kicsordult a könny. A doki meg nem csinált ebből problémát, kapott egy kis zsebpénzt, én meg örültem, hogy megoldódott a dolog. De emlékezetes marad örökre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése