2015. április 1., szerda

Macskák és virágok


A nárcisz viszont kinyílott, így Niklas ide vagy oda, anyám leszedte, és jácinttal összekötve csinált 21 kis csokrot a temetőbe való kivitelre.
Mindezt nekem öcsém hozta el autón, beadta, de természetesen anyám is mondta, hogy ma már nehogy nekiinduljak, majd holnap; bár holnapra sem mondanak ennél sokkal jobb időt.
Mindegy, reménykedni lehet! De innentől nekem, akármilyen sz@r lesz az idő, mindenképpen ki kell mennem ennyi virággal!





Volt olyan illatáradat a lakásban ettől a virághalmaztól, hogy az hihetetlen!
Két fazékba raktam át őket, vízbe, hogy ne hervadjanak el holnapig; s így kivittem az előszobába.
Ott még a postás is meglepődött, mikor váratlanul (1-jén SOHA nem szokták hozni, inkább 7-10-e között) felhangzott a jellegzetes postáscsengetés, és hozta a fht.-mat. Azt mondta, most valamiért ez a szabály, hogy 1-jéig ki kell nekik hozniuk mindenféle pótlékot, segélyt, akármit.
Már az ajtón kívül érződik a hatalmas virágillat...:)))























A macskák is remekül érezték magukat, pedig ennek azért nem annyira örültem.
Nem értek hozzá, milyen zöldséget falhatnak büntetlenül és milyet nem. Pl. hogy a nárcisz levele mit jelenthet számukra... Lényeg, hogy a lakásnak nincs olyan része (talán csak az erkély, ahova egyébként is túl nehéz és fáradságos kimenni a macskák miatt; másrészt most emiatt a porvihar miatt), ahol macskamentesen tudnánk tárolni holnap délelőttig két fazék virágot.
Először Haramia vette ostrom alá -- mikor egy órás buzulás után belefáradt, taccsolt is egyet. (De lényegében a fűtől is ezt szokta...)
Kicsit később, már a bejárati ajtó előtt elhelyezve Honestynek jutott eszébe némi flórabarátkozás...
Örültem. Kicsit később ő is taccsolt egyet.
Sőt, reggelre kelve majdnem beleléptem egy taccsba a fehér rongyszőnyeg optikai közepére helyezve azt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése