2015. június 9., kedd

Kedd, főleg orvos jegyében

Érdekes: jött az fht, de nem jött a határozat. Már ilyenkor majd 2 hónapja meg szoktam kapni.
Lényegében ez elégnek kéne, hogy legyen, pusztán annyi a hátrányom, hogy nincs vele járó nyögdíjas bérletem. Ezt sajnos, meg kell szoknom, hogy ezentúl gondoljak a buszjegyvételre buszozás előtt...

Most már lista nélkül nem megyek háziorvoshoz gyógyszeríratásra. Még szerencse, hogy elvileg 3 hónapra felírt gyógyszereket írathatok, de nyilván soha nem egy időpontra esik a "végük". Tehát elég, ha 1-2 fontos gyógyszer kifújt, akkor nekem máris indulnom kell. A Sedron (csontritkulás miatti) főgyógyszer meghatároz mindent, annyira szinte percre pontos a szedésénél minden kritérium, és egy dobozban 4 szem, azaz 4 heti adag van. 28 napos. Na, ebből írnak 3 dobozzal, az lényegében 3x28 nap. Még ami pont 3x30napos, az is visítós, szóval ezek az igen meghatározóak. Így aztán időnként vannak, amik felgyűlnek.
Így mentem el ma is, listával, melyen volt két fajta szívgyógyszer, amelyből viszont 1-2 havi is elég volt. De kívülről már nem vagyok benne biztos, hogy hirtelen jött blokk miatt fel tudnám mindet sorolni, így leírom, és bemenve is odaadom az orvosnak, pluszban még kommentálok.
Más panaszkodásom nem igazán szokott lenni, ráadásul szerencsére nem volt az orvosnál épp senki (míg a szomszéd rendelőnél tömegek várakoztak...). Nálunk is van ilyen, ezért nem szabad bizonyos időpontokban menni, én mindig a rendelés közepe tájt szoktam menni, akkor elég jó esély van, hogy kevesen vannak.
Úgyhogy elég könnyen szabadultam, miután a kisregény-vastagságú receptcsomót megkaptam. Pluszban még egy laborvizsgálat-beutalót is, amit nem gondolok ebben a dögmelegben megcsináltatni. Mert nem elég a gyógyszerezésemet átrendezni és étlen-szomjan mindenről megfelelően gondoskodni a labor előtt, hanem arra is számítani kell, hogy két nap múlva megint háziorvos, mivel akkorára küldik át a leletet; s hogy lássuk az eredményt.
Utána a gyógyszertári bejárat előtt leülök egy székre és sorba veszem a kisregényt, s amelyek a legfontosabbak, aláírom -- a drágákból egyhavit, az olcsóbbakból kiváltom mindhárom havit. Így is van mit kipakolni a gyógyszerésznek, mindig elismerő fejbiccentéssel kíséri a kis szatyor gyógyszert (pláne ha mindent kiváltottam volna a drágákat is, az ekcémakenőcsökkel és a recept nélküliekkel együtt...).
Ha már itt vagyok, átmentem a gyógynövényes boltba, ott szoktam az aloés fogkrémemet venni -- múltkor nem volt épp, úgyhogy nagyon takarékoskodom az otthoni fogyandóval --, és most volt is, egy darab. Ráadásul a dobozt úgy alakították ki, hogy még fogkefe is van melléépítve...
Erről a boltról még keresztanyámtól szereztem tudomást, ő sokat járt ide. Én 15 évvel ezelőtt kezdtem az aloés fogkrémet használni, igen nehéz volt akkoriban beszerezni, és minden bajom volt, mikor pár év múlva elapadt a beszerzési forrási lehetőség. Hiányomban kipróbáltam én minden drágább, kapható fogkrémet, de egyik sem tudta pótolni az aloésat; sajnos, meg sem közelítik. Az ínysorvadásom miatt számomra szinte kötelező ilyet használni, és főleg a csontritkulásos gyógyszerek miatt meg pláne. Nem véletlen, hogy az Actonel Trio, Sedron, Trabecan-Teva stb. több oldalas használati utasításában többek között ilyen mellékhatások is állnak, hogy állkapocselhalás. Ami igen riasztó azért... és pl. tilos fogat húzatni meg ilyenek. Ráadásul a véralvadásgátló ASA protectemmel is mindig baj van több gyógyszerrel kapcsolatban is, úgyhogy sokszor vagyok bajban, mikor mit szabad -- ez utóbbival több esetben le kell állni, pedig nem én találtam ki, hogy az angina pectoris esetén annak szedése is szükséges. De így pl. a tavalyi epeműtét előtt 5 nappal is le kellett állni vele, valamint ha foghúzásra kerülne a sor, hát az nem tudom, hogy lehetne hirtelen; vagy az ember 5 napig beledöglik a fogfájásba, míg nem szedi a véralvadásgátlót? Ugyanis nem áll el a foghely vérzése... Egyszer, régen már volt ilyenem, és bizony annyira nem állt el, hogy órákon keresztül tele volt a pofám vérrel, minden tampon ellenére... Vissza kellett menni, ahol összevarrták a foghelyet. Ótán osztán meg x nap múlva varratszedésre... mindemellett természetesen dolgoztam.
Na mindegy, fő, hogy a legjobb nekem az aloés fogkrém, ez az egy, ami úgy-ahogy szinten tudja tartani a fogaim és az ínyem. Ez nem azt jelenti, hogy nem vérzik minden fogmosásnál, de sokat számít az íny leépülése ellen; fizikailag érzem a különbséget más fogkrémek használata esetén is.
Ezután bementem az ottani 100-as boltba, mert még olcsóbb, mint ami hozzánk van közel. Ott rögtön lecsaptam a 399-es Nescafé 3 in 1-re, mert a mienkben 490 (és az is ócsónak számít minden egyéb más boltokhoz képest is!). Kár, hogy csak 2 tízes csomag volt.
Ezután postára mentem két csekkel (miután már hármat befizettem 1 hete, de még mindig hátravan három) -- és mindezekkel úgy elment egy csomó pénz, hogy leshetek... egyben rá is jöttem, hogy semmi luxuscikk nem volt, ami miatt lelkifurdalást kellene éreznem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése