2015. június 1., hétfő

Késik a határozat

Várnám már a másfél hónapja esedékes, fht. lejárásáról szóló határozatot és kitöltendő igénylőlapot, amennyiben megvan hozzá mindenünk.
Ugye, ez évtől vannak ezek a változások, máshová is kerültek ezek az ügyek -- most már nem a városházára kell menni ez ügyben sem, hanem máshova, ún. kormányablakokhoz.
Küldtek is februárban ajánlott levelet, hogy hivatalosan át lettünk pakolva egyik helyről a másikra, de egyébként ez csak információközlés, teendőnk ezzel nincs.
Április közepe tájt szokott megjönni a levél, most jún. 1. van és sehol semmi.
Lassan meg kellene jönnie a májusi pénznek, akkor most vajon mennyi jön, így, hogy nem hívtak be sehova holmi igazolásokkal, másolatokkal, bizonylatokkal? Fele a 22-nek?
Amúgy nem lenne érdekes, mert előbb-utóbb mindenképp megjön, hivatalosan, amíg egy érvényben lévő határozatot meg nem szüntetnek illetve nem születik másféle, addig az előző él.
Na de bacca meg, az ezzel járó, kedvezményesen váltható nyugdíjas bérletem igazolványa csak május 31-ig érvényes! Nem tudom az intézkedés nélkül elrendezni a bérletet sem.
Ma, mivel Szilvi amúgy is ment vásárolni, levitettem vele a bérletigazolványomat a bérletekkel (mindig gyűjtöm benne az egész évit) -- mert a Coopban szokott ilyenkor "tanyázni" a "bérletes néni" (Szilvi szavaival), ahol általában vesszük és csináltatjuk a dolgot --, hogy kérdezze már meg, mi van ilyenkor. Főleg az, hogy a belevaló havi bérlet, ami nálunk 5-én éjfélig érvényes minden hónapban, az azért érvényes nekem is még ezen 5 napig annak ellenére, hogy az igazolvány meg május 31-én lejárt?
A "néni" azt mondta, hogy az mindenképpen, tehát a megvett bérlet felülbírálja azzal az 5 nappal az igazolvány lejártát. Viszont ő sem tanácsolja, hogy a határozat elintézése előtt megvegyük a júniusi nyugdíjas bérletet. Mégiscsak 3600 az is, a fő csontos gyóccerem -- vagy ha úgy nézem, az ekcémakenőcseim -- ára!
Úgyhogy ha 5.-éig kell, járok vele, ha addig nem jön levél és a héten valami fogadóórán nem intézhetem el, akkor utána jegyről kell gondoskodnom alkalmanként. Ez, mondjuk, még attól a kevés tárlattól, koncerttől, vagy pl. botanikus kerthez hasonló programoktól, bárkihez menéstől is vissza fog fogni nem kicsit. Francba.
Idegesít, amikor rajtam kívülálló ok miatt képtelen vagyok végére járni valaminek...

Bencus ezen a héten sem megy oviba, hiszen ezen a héten van sporthét. No comment.
Csütörtökön kell visszavinni kontrollra, egyelőre úgy néz ki, én kísérem majd őket a Kenézybe, az még tán belefér ebbe a bérletbe is.
És aztán még jövő héten lesz óvoda -- hát az majd attól függ, hogy addig hogyan lesz és mit mondanak a kontrollon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése