2015. november 20., péntek

2 ajánlott és egy ajándékos levél

Ma is történt meglepetés, kétféle is.
Először is csengetett a leveles postás, egy idősebb úr, még sosem láttuk.
Hozott nekem két ajánlott levelet, rövid idő alatt elintéztük.
Ez AZ a két levél volt, amit a városházán ígértek, mikor a lakásfenntartási hozzájárulási igényt és tartozékait adtam be.
Felbontás után kissé felment a pumpa, mert mindkettőben, hót szigorú-hivatalosan az volt, hogy igazolást várnak az én aktív korú támogatásom utolsó szelvényéről, a másikban meg a Szilviéről.
Holott ezt már tisztáztuk, hogy november elején MÉG nem kaptuk meg az előző havit, az akkori utolsót másoltattuk le, az újabb pár nappal később érkezett, s az ügyintéző hölgy akkor azt mondta, hogy hivatalból akkor majd utánajárnak. Végül is egy telefon nekik a kormányhivatal ügyintézőjéhez, hogy tényleg kapjuk-e ezt.
Az a baj, hogy annyira hivatalos és annyira irat, hogy azonnal felmegy a gőz, mert akkor is komolyan veszem, hisz Szűz, Tűz-Majom és buzgómócsing vagyok... nem halogatós, ráérős, késlekedős. Amit el lehet, el kell intézni, azt tilos halogatni az én elveim szerint. Én az a típus vagyok, aki megkap EGY csekket és rohan a postára. NEM gyűjtögeti össze...
Ha később elgondolkodom, hogy hiszen megmondták, hogy KÉT levelet fogok kapni, DE nekem semmi teendőm nincs, talán nem kapom fel a vizet. Szilvinek is megmutattam, ő is mondta, hogy családi pótlékkal kapcsolatosan ő is járt már így, hogy megmondták neki, hogy fog kapni egy levelet, de azt nem kell figyelembe venni. Hogy kinek és miért jó ez, hiszen plusz költség a "szegény" intézményeknek, nem tudom.
Először azt gondoltam, hogy fogom az utolsó szelvényt meg Szilvinek, ha már megjött az a banki elszámolás, amin rajta van az utolsó (ha nincs, akkor -- gondoltam -- nagy baj van, mert ezt 8 napon belül kérik intézni!) fht., lemásoltatjuk újra (mert az előző haviakból nyilván nem lehet kitalálni, hogy valószínűleg most is ugyanez a helyzet:)))?), és vagy beviszem fogadónapon megint, vagy beküldöm ajánlva.
De lehiggadva végül is tényleg szó szerint emlékszem rá, hogy állítólag a két kapandó levél ellenére nekem nincs teendőm...
Ez volt az egyik.


Másik: postaládában bubis kis borítékban a Verslista újabb ajándékai: egy kompetens kitűző és egy toll.:)
Én mindig annyira örülök minden apróságnak, hogy képes egy ilyesmi is feldobni.
Egyből nem tekintettem tragédiának az ajánlott leveleket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése