2016. február 26., péntek

Labor

Ha jól emlékszem, laborba még sosem kaptam ilyen kései időpontot, de hát így is örültem, hogy mikor szerdán délelőtt telefonon kértem, ez volt a leghamarabbi felkínált időpont itt a lakótelepi laborba kérve.
Sokan korán szeretnek menni, mert nem bírják ki étlen-szomjan 10.45-ig.
Ha korán kelek, ez nekem is nehéz, így direkt nem keltem ződhajnalban, mert akkor megéheznék.
Nekem főleg abból a szempontból volt rossz, hogy egyrészt inni sem lehetett és a gyógyszereimet -- különös tekintettel a szívgyógyszerekre -- sem tudtam bevenni.
A vizeletrésze is elég érdekes lehet annak, akinek 10.45-ig vissza kék tartania:)))), de én ezt meg szoktam oldani: mikor fél 6 körül Honesty éhen akar halni és felkelek, akkor általában be szoktam venni a reggeli gyógyszereim felét (a "nyugtatósabb" részét) némi teával, és természetesen a könnyűvécé sem maradhat ki, hogy vissza tudjak alvadni. Most nyilván nem vettem be szokásosan a gyógyszereket, de pisilni azért csak kellett. Így még lefekvés előtt ilyen esetben oda szoktam készíteni direkt erre a célra gyűjtött, kimosott pananginos flakont, hogy meglegyen az "első pisi"... ez később jól benejlonozva-gumizva, állítva belemegy egy kis neszesszerbe, és kész.
Máskor sem szoktam enni délelőtt, legfeljebb a gyógyszerek+tea és a kávé között 4-5 kekszet; inkább tényleg az volt a fura, hogy se gyógyszerek, se egy korty (mert amúgy negyedét sem iszom az elvileg szükséges mennyiségnek) tea.
Készülődések, összepakolások, itt ne maradjon valami. Közben Szilvi hazajött a gyerekelvitel utáni pennyzésből, beszélgettünk, mondta, hogy megy a második körre, mert ennyi cuccal nem akart DM-be, százasba, CBA-ba és postára is menni. Ugyanis főleg az anyámféle vásárlások és a csekkek miatt célszerű, ha nincs az embernél egy csomó, már bevásárolt cucc.
Úgyhogy együtt indultunk el igen hamar, Szilvi lekanyarodott a posta felé, én meg mentem tovább. Mondjuk, 5-6 percre van tőlünk a labor, én egy félórával előbb el is indultam, hátha behívnak korábban...
Útközben lefotóztam már a gimi oldalát, ez a dekoráció már talán ősz óta ott van a falán, most végre alkalom is adódott. Rájöttem, hogy az én gimim betűi is ezek. Ez MFG, az enyém meg FMG volt.:)


Fél 11 előtt tényleg be is szedték a papírom, úgyhogy nemsokára be is hívtak.
Megvolt a vérvétel, újabb könnyebbülés, hogy ezek szerint a TAJ-számom ideiglenes menetben szuperál (nyilván az 1 hónap a kérvény óta nem telt le, hogy be tudtam volna vinni az ajánlott határozatot a Darabosra). Most már egyébként ez mindig bennem lesz, mármint ez a félelem, hogy nem kapok TB-ellátást, hiába vagyok jogosult. Különben is, mi van akkor, ha egyszer megszüntetik az ilyeneknek, mint mi vagyunk? Tehát akik nem alkalmazotti alapon kapják, rémhírek alapján már ilyeneket is olvastam. De nem tudom, mennyire lenne az valószínű, hogy több százezer embert kinyírnak ilyen módon... Így sem bírunk egy csomó mindent megfizetni... a neves társadalmunk kivetettjei.
Ücsörögtem egy darabig, tartva a karomon a papírvattát, mint sokan mások. Tapasztalatból is tettem ezt, mert régen, emlékszem, sosem foglalkoztam ezzel. Kijöttem, nyomtam pár másodpercig, majd mentem "pisilni". Aha... aztán meg csodálkoztam, hogy mi a fene folyik a karomon, kezemen... és lenézve úgy néztem ki, mint egy hentes... No, azóta ilyen nincs. Ráerőltetem magam, hogy 10 percig maradjak ülve a s*ggemen, és tartsam azt az izét. Ráérek elvégre...
Mikor okés lett, a kis műanyag pitlimmel bevonultam a vécébe, ahol szerintem számítanak rá, hogy mindenki öntögetéssel végzi el ezt a műveletet, ugyanis ahol a három vécé sorakozott, sehol sem égett egyáltalán a villany. Csupán az előtérben a mosdónál... Oké, nem volt bent senki, hamar átöntögettem, elpakoltam, aztán visszamentem a kis polcos ablakhoz.
Ezután most kivételesen volt annyi eszem, hogy vittem egy kétdecis ice teát (erre tartogatom a kétdecis flakont, s ilyenkor töltök bele a nagyból), és megittam. Mégpedig úgy, hogy a szívgyógyszereimet bevettem vele. Egyből semmi bajom nem volt...
Mivel sehol egy automata (régen volt!), ezért az ember kénytelen, ha nem akar ájulástól vagy egyéb gyógyszer- és folyadékhiányos rosszullétektől tartani.
Fura, hogy egyre több helyről kivonják az automatákat. Ez mégiscsak egy orvosi rendelő, több egyébféle háziorvosi rendelők is vannak itt, túlsó részén védőnői gyerekes rész stb. -- és nincs automata. De boltok is, ahol eddig voltak -- most nincsenek. Már erre sem fussa? Az is furcsa, hogy portás sincs. Régen volt...
Ami a legmeglepőbb, hogy a gyógyszertárban sincs ivókút, pedig azokon a helyeken egész gyerekkoromtól emlékszem, hogy volt, sőt, poharak is. Hiszen előfordul, hogy az embernek a gyógyszertárban gyógyszert kellene bevennie! És -- nincs.
Ezután még bementem a gyógyszertárba, hogy kiváltsam az özön recept harmadik felét. Azért itt is átvertek, mert mutatom a hűségkártyát, ami azt jelenti, hogy a NEM receptes gyógyszerek árából tán 10 (?)-15%-ot levonnak. Mutatom, adják, fizetem - 6000-párszáz Ft volt... és már e hónapban fizettem csak gyógyszerre 8-9 ezret.
Naná, hogy otthon vettem észre, hogy NEM vonták le. Pedig 100 szemes Panangin és Refresh is volt benne, melyek árából levonhattak volna párszáz Ft-ot...
Emiatt azért kissé nem éreztem diadalmasnak magam.
Oké, relatíve még mindig jobb, mintha megint a TAJ-számommal lett volna probléma... DE azért! Ami járna, az járna. Azért találták ki a hűségkártyát, nem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése