2016. március 16., szerda

Infószerzés

Ünnepek utáni nap rögtön összeszedtem bátorságomat, mivel a Dani által vett és kicserélt (macska által megrágott és közvetve zárlatot okozó) madzaggal -- na jó, UTP-kábellel -- "büszkén" felhívtam a netszolgáltatót, remélve, hogy nem fognak órákig zenélni és várakoztatni, s ezáltal többezer forinttal egységem csökkenteni -- mert ugye, evidens, hogy modem híján a vonalas telefon sem működik, úgyhogy én még nem nagyon vettem hasznát, hogy a szolgáltató ingyen hívható. Mindig így járok, és nem feltétlenül vagyok elhalmozva feltöltéssel.
Hamar sikerült élő embert kifognom, és annyit mondtam, amennyi fontos és muszáj. Vagyis hogy áramszünet után a modemünknél se kép, se hang.
Azt mondja a fiatalember, hogy valószínűleg ilyenkor a tápegységvezeték megy tönkre, és ha beviszem a szolgáltatóhoz, ott díjmentesen kicserélik.
De Manókánál nem okvetlen elég ennyi információ, és még ez a szerencse. Mivel még soha nem kellett nekem bevinni semmi cuccot sehova, így én valószínűleg a központi, általam tudott szolgáltatóépületbe vittem volna be, de mint megtudtam, ott nem igazán tud róla az illető, hogy ilyesmivel foglalkoznának.
Hát akkor vajon hova? Nyeszeregtem, hogy tudok hallomásból egy újkertbéli szolgáltatórészlegről... vajon oda? Mire kikereste, hogy szerinte nekem a Csapó u. 30., a Fórum épületén belüli részleg lenne megfelelő.
És továbbra is akadékoskodtam, hogy ezek szerint nem igazán szoktak ilyen eseteknél kijönni? (Végül is nem bántam, csak belegondoltam: most öltözzek, menjek buszjegyeket venni, szedjem szét, pakoljam össze, aztán ugye, a Fórum háromemeletes, most mégis hun keressem -- na jó, ráadásul engem mint laikust bármikor bárki meggyőz, hogy "jó ez".)
Mindenesetre ha mondjuk, nem vacillálok az előzőekben említett többféle gondomon, akkor ezt végül is azonnal megtehettük volna. Pláne, ha tudjuk, hogy hova kell vinni, meg hogy egyáltalán be kell vinni.
Azt már elfelejtettem megkérdezni, hogyha a modem ment tönkre, vagy az IS tönkrement, annak a cseréje is díjmentes lesz-e. De mivel megjött a villanyszámla és tudtam, hogy nem triplája lett, mint a hőelszámolás, így meg merészeltem kockáztatni, hogy ha kérnek párezret abban az esetben, akkor is kibírom valahogy a húsvét rovására.
Ezután kiszámoltam, hogy Dani kb. most indul pár percen belül délutános műszakba, egy gyors telefon még belefér. Elmondtam neki, mi is van, végül megbeszéltük, hogy holnap délelőtt akkor megpróbál felkelni, és elviszi nekem. Szerencsére olyan aranyos, hogy örül, ha segíthet, minden kényelmetlenség dacára. Jó, nem ugrál örömében, de legalábbis soha nem érezteti velem, hogy töke tele lenne már az én netbajommal. Segít, ha tud... és most ez nekem nagyon, de nagyon kapóra jött. Már egy fél napot igazán kibírunk net nélkül, minthogy most nekem, egy műszaki analfabéta laikus vínasszonynak, rámenjen az egész délutánom...
Nem beszélve arról,  amit csak másnap láttam, hogy még ő is alig bírta szétszerelni a modemet a ragaszkodó 4 tyúkbéltől...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése