2016. március 22., kedd

Tavaszi fotózás tecsós sétával


Kedden délelőtt csigalassan gyalogolva, némileg sántítva és Szilvi kíséretében elindultunk a Tecsóba, mert akciós volt a Félix. A macskák kajájáért laposkúszásban is!... :)
Vettünk a kimérős kajás résznél kajákat is, valami 1200 Ft-ból 3-szori kajám kitelt. Valamint 60-60 dekányi csirkelábat és csirkeszívet, melyeket otthon két adagba vegyesen megtisztítottam és lefagyasztottam.
(Tegnap pedig Aldi volt tervbe véve biztonsági alomért, de nem voltam rá képes. Szilvi viszont volt az Aldiban, és mivel a tálkás Shah volt akciós, olyat vett 35 darabot, az alom egyelőre elmaradt, de most kezdtem el az utolsó 10 kilósat.)
Vettem magunknak két-két gömbös fagyit is tálkában, meghálálva Szilvinek, hogy részt vesz a cipelésben és egyedül tán el sem indultam volna.

Viszont a tecsós csigatempót visszafelé, némi teherrel még inkább csigásítottuk azzal, hogy lépten-nyomon leálltam fotózni. Úgyhogy csináltam egy csomó tavaszi képet mindazokból a "modellekből", amelyeket egyelőre itt a Tócósban felleltünk. Legalább készült egy szép, bőséges tavaszi album is.














 

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése