2016. július 5., kedd

Van bérletem!; hiányok pótlása

Mivel múltkor sikerült elintéznem az aktív korú meghosszabbítását  az igazolásokkal, és egyidejűleg a nyugdíjasbérlet-jogosultsághoz az igazolást is meg tudtam szerezni, ezért bevonultam a Coopba, mert régebben, úgy tudtam, törzsidőben ott van a bérletes hölgy, és már többször is ott csináltattam régebben is bérletet. Ez a hatósági igazolás kellett hozzá, egy fénykép, mely még maradt az előző szériából, és ugyanolyan "gyönyörűen" nézek ki rajta, mint most, valamint személyi és lakcímkártya, ami kell.
Mondta a hölgy, hogy 1 évre tudják adni, hát ezt már tudtam, hiszen két évig volt nyugdíjas bérletem ugyanilyen jogosultsággal, egyedül tavaly nem.
A bérletcsináltatás a bérlettel végül is 3900-ba került így, hogy már megvolt a fotó.

Ezután átmentem a mi házunkkal szemben lévő földszinti kis ajándék- és írószerbe, ahol néha másoltatni szoktunk... körülményes és lassú ez a dolog itt, de ha sürgősen kell némi irat, akkor legalább itt van a közelben. Most csak azt szerettem volna, ha a macskás felnőtt színezőből azokat az oldalakat, melyek még nincsenek kiszínezve, lemásoltatni, s ha lehet, olyasmi papírra, mint az eredeti, mert a sima mezei másolópapír ehhez nagyon semmi... Természetesen a srác azt mondta, hogy nem lehet, csak másolópapírra tudnak másolni... Jól van, hát ezt gondolhattam volna...
Van egy másik kis írószerbolt, ahol szinte minden van, ami a belvárosi nagyobbakban, sőt! Még ajándékbolt is egyben, és modernebb másológép is van, színeset is vállalnak akár, pendrájvról is, stb. Itt nyomtattam anno Attilának és Mikinek a szerződéseket, amiket aláírva vissza kellett küldeni (az előbb említett, közeli helyen azt sem tudták megoldani...)
Na jó. A velem egykorú, vagy idősebb hölgy igazán tűzrőlpattant volt, tényleg igazi kereskedő. Mi korosztályunk: mindent a vevőért.
Seperc alatt előszedett egy olyan csomag rajzlapszerű, már nem tudom, hány grammos papírt, hogy ez lesz az. És elkezdte másolni. Rögtön az elsőt begyűrte, akkor volt némi kínlódás, közben akik pár dologért bejöttek a hátam mögött, szóltam a hölgynek, hogy szolgálja ki őket nyugodtan, ne várjanak itt rám.
Ez részben meg is történt, közben persze az első után némi vacakolás volt a géppel, biztos idegen volt neki ez a papírfajta, ugye. De utána már ment, mint a karikacsapás. 23 rajzot másolt le nekem. Szerintem kicsit keményebb a papír, mint az eredeti, de nem baj, sőt!
Így sokkal kényelmesebb lesz kifesteni, ha nem egy kinyitott A4-es kifestőt tartok a kezemben, aminek tartani kell a másik oldalát is.
1035 Ft ott fizettem, de szerintem ez most nekem megérte.

Ezután bementem még a 100-as boltunkba, ahol végre-végre kaptam automata szemceruzát, mert már hetek óta senyvedek az ezeréves, hegyezhető maradványokkal, ui. a DM-ben sem kapható a legolcsóbb márkásból (ami amúgy ezres felé közelítene pedig...) automata. Gondoltam, vettem már máskor is szerintem a 100-as boltban, megnézzük. És mit ad Isten: volt! Mégpedig 199-ért. Egyből kettőt vettem. Nekem naponta kell. Már vagy úgy 45 éve...
Vettem még pár kajaféle apróságot (instant levesek, mézes, vagdalt húskonzerv), majd tovább mentem a Coopba.
Itt meg egy kis csirkemell és 60 literes, erősebb, összehúzható szemeteszsák kellett, amit itt lehet leginkább kapni. Volt is, szintén vettem kettőt. Vettem leveszöldséget, szalámit, sajtot, mikrós pattogót Szilvinek a Szulejmánra:))), darált mákot. A jégkrémet elfelejtettem...

De sebaj, mert közben Szilvi a Pennybe ment, ahol vett pontokért Nescafét, Balaton szeleteket, csokis ostyacsövet 4-4 dobozzal, csirkemellsonkát, 10-es habtejszínt -- majd onnan hazaérve lement a Coopba Ice teákért, Riceland rizsért és Coop jégkrémért. Mondom, mindegy, csak ne legyen drága és hideg legyík! Rég nem a márkás jégkrémeket vesszük, és megvagyunk! A piacon még karalábét vett, zellert azért nem, mert gyerekfej nagyságú volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése