2016. november 8., kedd

Felkérés lemondása

O. Csaba író, akinek tavaly voltam egy könyvbemutatóján, megkért valamire, amit sajnos, nem vagyok képes bevállalni. Most, 25-én is lesz neki egy verseskönyv-bemutatója, és megkeresett cseten, hogy nem vállalnám-e el kortársaként, hogy felolvasok neki két-három verset.
Annyira sajnálom, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, de én NEM fizikailag termettem szereplésre. Sosem szerettem pillanatra sem a központi figyelmet, ráadásul nem tudok szavalni. Sokan azt gondolják, hogy aki írni tud, ezernél is több írással a háta mögött semmiség neki a versmondás. De nekem még a sajátomé sem megy.
Bizonyíték erre az, hogy mikor pl. az egyik debreceni Héttorony-esten ott voltam a szerzők között, akiknek verse is felolvasása került, és egy színházi ember mondta azok versét, akik nem voltak hajlandók a sajátjukat sem felolvasni, hát majd elájultam. Alig ismertem a saját versemre, mondván, hogy húúú, ez qrvajó... addig fel sem tűnt, hisz csak megírtam. De ott annyira, de annyira megállta a helyét, hogy nem hittem volna. Csupán attól, hogy nem én mondtam, hanem egy szakértő. Én közel sem tudtam volna ilyen csodásan előadni!
Oké, hogy harmadikban pl. megnyertem egy olvasási versenyt, ahol cél a folyékony, értelmező olvasás volt, és egyetlen bakival már ki lehetett esni. A két harmadikat összevonták, és mindenki előtt ugyanaz a könyv volt, egymás után olvastunk fel. Mindenki az első hibáig olvasott. A végén már csak Jucika és én maradtunk.
Hihetetlen verseny volt ez, emlékszem. Jelzésre kellett abbahagynunk és onnan a másik folytatta. Jucikával a legvégén elháborúztunk egy ideig... aztán, bármilyen hihetetlen, de én nyertem. Egy József Attila-verseskönyvet kaptam ezért jutalmul, Lángos csillag a címe.
Na, bocsánat a kitérőért. Ez már akkor sem ugyanaz az időszak, és felnőtten verset mondani, más versét ráadásul, az elég nagy felelősség. Szerintem a versmondás JÓ képessége nélkül nem szabad bevállalni, és van önkritikám: én írni, igen, azt bevállalok, tudogatok, ismergetnek stb. De előadni? Ez a kettő bizony, távol áll egymástól. No, ezt kellett Csabinak elmagyaráznom, de szerencsére értette. Megértette és elfogadta.
Ő maga is író, költő, és ő is azért nem vállalja, mert mondani ő sem tud jól verset!
A családtagjai nem vállalják, úgyhogy így kötött ki nálam -- de sajnos, tovább kell keresgélnie.
Tényleg sajnálom... mert segíteni, amiben csak tudok, szeretek. Nagyon jó érzés, tényleg.
Szerepelni viszont rohadtul nem.
Remélem, talál majd Csabi más embert, aki megfelelőbb erre a posztra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése