2016. december 30., péntek

Kór a köbön

Általában Szilvi vásárolgatta a hiányzó dolgokat, amit én kértem, ahhoz mindig pénzt szoktam adni -- de ennek az az előnye, hogy csak egyikőnknek kell lemenni. Kicsit félek még mindig a hóban -- főleg jégen, csúszós, lefagyott havas úttesteken -- mászkálni, sajnos, a válltörés fóbiája nem múlt el nyomtalanul.
Ráadásul azért most ez jóval hidegebb tél (eddig legalábbis), mint az elmúlt néhány. Tavaly alig volt nulla fok alatt, hó sem volt, tavalyelőtt dettó. Sőt, tavalyelőtt november-decemberben is 15 fokok voltak! Konkrétan emlékszem, mert 7-szer hordoztam macskát gyalog orvoshoz, hordozóban, és rohadtul figyeltem, hogy hány fok is van.
Egy írónővel már kétszer beszéltünk meg találkát, hogy jár ezen a vonalon, és ha gondolom, elhozza a környékemre a két új könyvét, én meg csak a különbözetet fizetem, mivel az e-könyveket meg tudtam venni, nem volt egy ökör ára, de papírban is megjelent.
Hát, ne adj isten, hogy összejönne!
Mindig közbejött valami. Pedig már félre is raktam direkt, hogy el ne költsem egy borítékban az összeget.
Most utoljára mindketten lebetegedtünk, egymástól függetlenül írtunk a másiknak -- szerintem először én, és nem győztem az elnézéseket kérni, közben ő is olyan beteg volt, hogy majdnem ügyeletet kellett hozzá hívni --, mindenesetre még nagy nehezen a telefonszámát is kikutattam, méleket írtam, vártam a válaszokat még előző este itt 38,7-tel -- de semmi. Így másnap ugyanúgy felkeltem, hogy mire itt lenne az időpont, készen legyek, viszont már tudtam, hogy nem bírok lemenni. Éjjel úgy rázott a hideg, hogy a paplanra két takarót is tettem, de úgy reszkettem, mint a kocsonya.
Egyáltalán nem volt soha bizodalmam a pittyegős lázmérőkben, de mivel az utolsó higanyos is eltört pár éve, kénytelen voltam ilyet venni. Hát, azért éltem már egy csomót és használtam ezerszer lázmérőt, s innen is tudom, hogy nekem az alapból egészséges testhőmérsékletem minimum 36,5. De egészen 36,9-ig elképzelhető, és akkor még nincs semmi bajom. Viszont, mikor két éve volt az epeműtétem, soha nem felejtem el, ugye, ződhajnalban hozták a lázmérőt, alig tettem be, már pittyegett, és mutatott 34,8-at. Na, kösz. Miután ez sokszor megismétlődött, az itthonival is, ugyanis mikor fixen éreztem a lázat, akkor is alig mászott feljebb 37-en felülre -- innentől kezdve nem bíztam az effajta lázmérőkben.
De most annyira tudtam, hogy nem is kicsi lázam van.
Szerdán egész délután az Istvánnak szánt ajándékokat csomagoltam. Azt hittem, soha nem lesz vége, már halálra zsibbadtam magam törökülésben az ágyon, nem beszélve arról, hogy a macskák is mindenáron segíteni akartak! Egy, amúgy földig érő nagy, műanyag lidles szatyor lett tele, hát, ezt én igen nehéznek tartottam valahogy, nem is értem... és még ugye, ezenfelül szokott lenni a hátizsák meg a tarisznya.
Na, ezenközben éreztem -- csak nem fogtam fel, illetve elhessegettem! --, hogy valahogy túl "fedett" a torkom, állandóan köszörülni kell, de folyton-folyvást. Akkor még más nem volt. Éjjelre már gyanús volt.
Másnap orrdugulás, és a jobb torkomba mintha törött pengék sora állt volna...
Miután elszopogattam apránként a 4 meglévő Mebucainomat -- mert egy teljes levelet elvittem anyámhoz, mikor fájt a torka, ó, mondom, elég ez nekem, talán nem is kell! --, nem volt mit tenni, mondom, semmi nincs itthon, csak némi Panadol. Hát, azt meg nem bírom lenyelni.
Mivel Szilvi úgyis ment a Tecsóba gyerek nélkül, mondom, ott is van gyógyszertár, hozzon nekem Neocitránt és Mebucain mentolos fortét. Az kell az én torkomnak. Szerencsére orrcsepp volt itthon. De egyébként tök jó, hogy előző nap meg a lassan elfogyandó Papanginomat szereztettem be vele, akkor ide ment vásárolni a környékre, és a gyógyszertár még pont beleesett, valamint magának is be kellett mennie allergiagyógyszerért. Mindez csak azért, hogy az alapvető qrvasok gyógyszerem mellé most még így ünnepek előtt milyen jó már, hogy többet költ az ember gyógyszerre, mint ünnepi kajákra?
Ráadásul a meglévő 18 napi gyógyszer mellett nem biztos, hogy nekem ez lenne életem vágya! De csak muszáj, mert ezt nem lehet kibírni. Hogy megyek Pestre? Hiszen úgy volt, hogy szombaton, 31-én szokás szerint megyek, 5 napra. Pénteken akartam megvenni a jegyet.
Eredetileg úgy terveztem, hogy jó, az írónő szabta meg a péntek reggel háromnegyed 9-et itt az István király téri templomnál lévő megállónál, odamegyek, lerendezzük, majd akkor én fel is megyek az állomásra, megvenni a jegyeket.
No, ez az, amire nem került sor. Egyrészt nekem szerdától a pittyegőssel így ment felfelé a lázam: 37,8, 3 órával később 38,3... Csütörtök dél körül 38,7, éjszaka 39,2! Pofám leszakadt úgy globalice mindentől, egyrészt már tudtam, hogy se a találkozóra, de Pestre sem igen fogok tudni elmenni. Jártányi erőm alig volt, sőt, fájt a mozgás.
Na, ezért írtam csütörtökön, normál emberek számára elég későn, este 10 körül mélt, hogy elkapott vmi, lázas vagyok és nem tudok menni, és ezer bocsánat meg minden. Vártam éjfélig, semmi. Akkor előkerestem a telefonszámát, megírtam egy sms-t is neki, de semmi, hogy legalább "kézbesítve" vagy valami -- még másnap reggel sem. Na, ezért keltem fel mégis pénteken, de tudtam, hogy max. emberi formára hozom magam 9-ig, hogy ha mondjuk, nem kapott meg semmit és eljön, és úgy gondolja, hogy úgyis itt lakom, akkor el tudja hozni beadni. Azért a gépet is bekapcsoltam nagy dideregve, nagykardigánban, pokrócban, hogy mi van. Nem látszott, hogy bármit is megkapott volna, ellenben a FB-csevegőben ott volt, hogy nem tud jönni, mert nagyon beteg, éjjel olyan rosszul volt, hogy majdnem ügyelet lett belőle, és hogy sajnálja.
Nem tudom, olvasta-e az enyéimet, de itt is válaszoltam neki, hogy majd nézze meg a méljeit meg a telefonját, mert én már tegnap este szinte ugyanilyeneket írtam neki...
Szóval megállapodtunk, hogy ha majd vége lesz ennek az egésznek, majd összejövünk valahogy.
Viszont én csütörtök este, ahogy már tartósabban 38 fokon felül voltam, jeleztem Istvánnak, és elmeséltem, mi van. Mondtam, hogy így nem valószínű, hogy el tudok menni, mert még így vagyok és ismerem magam, ilyenkor én még csak belefele megyek a betegségbe, nálam az ilyen nem két nap -- viszont már holnap meg kellene vennem a jegyeket! Megértette szerencsére. Bár már ő is mindenféléket beszerzett, de nem olyanok, amik ne fogynának el neki is, illetve ami nem olyan, az meg elálló. Tehát el fogjuk halasztani, tolni ezt a kiruccanást, sajnos.
Anyámat is felhívtam csütörtökön este, hogy nemigen megyek Pestre, mert ez és ez van, de hallotta is a hangomon, mert minden második szótag hallatszott csak, olyan fedett volt a torkom.
Mondtam, hogy nem kell aggódnia -- ugyanis, mikor ott voltunk karácsonykor, mondta, hogy na, most megint aggódhat (mert mindig aggódik, ha utazom valahova, mert ugye, bármi történhet... nem mintha itthon nem) --, legalábbis amiatt, hogy elutazom, mert nem tudok így, itthon fogok haldokolni.
Aggódott, hogy van-e valami kajám, mondtam, hogy előzőleg vettem pár főznivalót, de nem is kívánok semmit. Különösen, hogy a csütörtöki pár falat vacsorát meg ki is hánytam... ami ugyanaz lett volna, mint az ebéd: sajtszószos csirkemell makarónival, aznap főztem.
Kicsit egybefolynak a napok itt szilveszter előtt, mert nem igazán feküdtem, nekem itt ez a szék nagyon kényelmes, mikor lumbágóm van is, ez a legjobb. Feküdni nem annyira szeretek, mert ha alszom, éjjel nem tudok, meg egyáltalán, egy tízemeletes sorházban van olyan zaj ilyenkor nappal, hogy kizárt az alvás.
Most is folyton zenélnek, fúrnak, faragnak, érezhetően sokkal többen vannak itthon, mint egyébként napközben.
Szóval pénteken újra nem találkoztam az írónővel, és jegyet sem mentem megvenni. Viszont el lettem látva gyógyszerrel. Éjszakánként az orrcseppnek és Mebucainnak köszönhetően tudok valamit aludni is.
Nappal néha csak ledőltem tv-t nézni, így láttam a Sissy utolsó részét, az Abigél 3. és 4. részét, s talán szerda éjjel két eléggé thrillert: a 88 perc címűt és a Szobatársakat. Kicsit belefolyt egyik a másikba, így aztán másnap, mikor ismételték máshol, akkor megnéztem az elejét a Szobatársaknak. Hát, elég vérfagyasztó volt, mindig elborzaszt és egyben "lenyűgöz" az elmebaj, a pszichiátriai betegségek, mert sajnos, az életben is előfordulnak ezek, sőt.
Egyszer nekiálltunk Szilvivel, hogy hogy tudnék dvd-t nézni, de egyszerűen nem találtuk a megoldást. Azóta már István megírta, hogy szerinte kb. mit kéne csinálni és hol és mit nyomkodni, hogy bejöjjön a dvd, de olyan szarul voltam, hogy nem éreztem még szükségét. Majd lehet, hogy megint nekikezdek. Csak hát félek ezektől a dolgoktól, hogy valamit úgy elállítok, hogy akkor még ez sem jön be, ami eddig bejött.

Egyébként gondolkoztam, hol szedhettem össze ezt a nyavalyát, hisz alig járok valahova.
Eszembe jutott, hogy Bence is volt beteg, Szilvi is hetek óta taknyol -- de ők nem ilyen lázasak, Bence meg gyomorrontástól hányt, amikor összezabált mindent, a torokfájásához nem volt köze.
Na, mindegy, nem tudom, mi ez, de ha influenza, akkor tutira nem az a kétfajta vakcina, amit beadtak novemberben. Hát igen, ez a hátulütője, hogy az összes válfaj ellen nem tudnak beoltani.

Sógornőmet, aki két hónappal fiatalabb nálam, tehát most novemberben volt 60, ma búcsúztatták nyugdíjasként. Már szeptemberben eljöhetett volna, csak így több lesz neki, ha végigvitte az évet. Amúgy meg már két éve az lenne, ha a '90-es években nem lett volna két évig ő is munkanélküli, így kitolódott az ideje.
Ez alkalomra anyámmal süttetett pár tepsi pogácsát és almás, túrós rétest... öcsém meg szállította.
Jó neki. Jönnek a bódog nyugdíjas évek.
Én majd áprilisban mondhatom majd el, hogy már csak négy év -- hol leszek vajon addigra? --, mert nekem ki kell várni az öregségit. A kedvezményesbe már rég nem eshetek bele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése