2017. január 6., péntek

Hideg és egyebek

Miután az új tévével képtelen vagyok dvd-t nézni, amit nem értünk, és míg valaki hozzáértő rá nem ér, addig ez tárgytalan is, ezért ülve vagyok kénytelen (amúgy kényelmes) gépes teendőim után valami néznivalót keresni. Ezzel a kórsággal elvileg feküdni kellett volna, de mivel ilyen baromi hideg van, hogy még --18 fok is volt, de --10-től általában lejjebb van, ezért majd széjjel fagyok; tehát bármennyire is nem mániám napközben lefeküdni, most azért szívesen megtettem volna néha, mert ráadásul van egy rahedli megnézetlen dvd-m... de ez van, és nem értek hozzá. Megcsináltam mindent, úgy, ahogy István mondta, és valóban csak a tévé lett kicserélve, ugyanaz a SCART van a hátuljába bedugva, belül a herkentyűk dugdosásán semmit nem változtattunk, mégsem működik a dvd. Úgy értem, elindul, néha hang is oké, de a képernyőn az aktuális tévécsatorna képe megy vízszintes irányban, hiába váltom át az AV-ra a távkapcsolón... már mindegyiken próbáltuk, akkor sem.
Mindegy, nem döglök bele, ahogy eddig sem.
Úgyhogy vagy 2-3 éve mivel Dani letöltötte és elhozta, megnéztem a Dexter első 5 évadját, mostanra gondoltam, hogy valahol biztos megnézhető a neten most már a többi évadja is -- hát tényleg.
5 évadban biztos voltam, tehát elkezdtem nézni a 6.-at, de útközben rájöttem, hogy a 6.-at már én láttam itt a neten, mikor a Dani 5 letöltöttjét végignéztem. Akkor még tovább nem volt fent.
Viszont olyan régen történt ez, hogy újra végignéztem a 6. évadot.
És aztán innentől kezdve a jövő hét péntekkel bezárólag a 7. és 8. évadot is. Hurrá. Sikerült végig megnéznem szinkronizálva.

Amúgy gyorsan megfőztem egy csirkeszárnypörköltöt, mellé meg tarhonyát.
Mivel 16 fok van a konyhában a 3-asra állított fűtés ellenére, baromi nehezen tudom félgyógyult állapotban magam rászánni a főzésre, egyáltalán a konyhába való kimenésre.
A főzés előnye, hogy mire befejezem, úgy 2 fokot melegszik a hőmérséklet...
Itt az én szobámban 2-3 fokkal is melegebb van, ez jórészt annak köszönhető, hogy kanyarbelső, és ha süt a nap, akkor pár órát besüt és melegít. Ez persze nyáron pont nem jó, de ez van. A konyhában veszett hideg van. A Szilviék szobája is arrafelé esik, úgyhogy Szilvi is eszkimóként van itthon beöltözve, plusz még néha egy pokrócot is maga köré kerít.
Ha megtalálnám azt az ujjhegy nélküli kesztyűmet, amit akkor szereztem be és hordtam, amikor valami iszonyat ronda volt a kezem az ekcéma miatt és nem akartam, hogy lássák, pl. számlaírás közben az iskolában -- akkor felvenném itthon. Na nyilván nem mosogatáshoz, de itt a gépnél igen...

Túl hosszú ez a kórság. Reggelente kell egy óra, mire felköhögök mindent. Amit fújok, az színesre váltott... tudom, nagyon guszta, de időnként ijesztő, mert véres is. A fejem változatlanul széjjeldurran, főleg, ha le kell hajolni (pl. almozás, macskakaja-kirakás, BÁRMI). Pedig azt hittem, ekkorára már túlleszek rajta.
De már tisztában vagyok vele, hogy ez NEM nátha és nem megfázás. Ez az influenza egyik variánsa, és balszerencsémre pont nem az, amikre az oltást kaptam novemberben... Kivel mással is történhetne meg, na.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése