2017. január 19., csütörtök

Versíráshoz szókérés

Nagy restancia terhelt, mert kb. egyhavi versemet nem vezettem be a gportalra még. Az egy dolog, hogy felrakom a Kövek mögül blogba, még az a szerencse. Onnan tudom nyomon követni akár dátum szerint is, mit mikor írtam, meg hát ott elvileg fent van minden. Még jó, hogy arra könnyebben szánom rá magam.
Így a gportalra mindig akkor pakolok, mikor már több, vagy tetemes mennyiség összegyűlik.
Azt hiszem, még soha ennyire le nem maradtam: vagy 40 írást kellett felraknom 1 hónap alatt. El is szórakoztam vele pár óra hosszat, pedig elvileg az első 1-2 után már a kisujjamból kirázom, és oda nem is képpel teszem a verseket, legfeljebb nagyon ritkán.
De érzékelhető volt a nagy súly legördülése a lelkemről a pótlás után.
Észre is vehető az olvasottság megnövekedése egy-egy ilyen akció után.

Egyébként olyan írhatnékom van szerencsére, és kínomban már néha magamnak adok szavakat, ha már nincs honnan elhoznom 6 vagy 8 szavakat -- ezek azért kellenek, ha valaki nem értené, mert nem írhatok folyton magamról, nem írhatok folyton szomorú, dekadens verseket, unalmas is lenne, de néha kell más téma is. Azonkívül másnak a szavai köré szőni sokszor annyi szót, és úgy összefogni azt a megadott pár szót, hogy kerek egész legyen -- na, az a kihívás számomra. Eddig még nem nagyon fogott ki rajtam még egy-egy hülye szócsoport is. Így szoktuk nevezni szakmai berkekben azokat a szavakat, melyek semmi, de semmi összefüggésben nem állnak egymással, és szinte lehetetlennek tűnik bármit is kezdeni velük! Bevallom, én is adtam már kérésre ilyet. Normális, versírható szavakat is, de baromságokat is. Baromságokat (összefüggésteleneket) leginkább a 4 szavasoknál szoktunk írni, érdekes módon, mivel azt pl. nem vezetem be 99%-ban a hivatalos blogokba, mivelhogy tényleg nem okvetlen a szépirodalom kategóriába tartozik, viszont néha egész vicces, kerek dolgok is kisülhetnek belőle. Nem magyarázom, mert ide fel szoktam őket 30-asával pakolni, tehát látható, miről van szó.
Már beszéltük az e-könyves kiadómmal, hogy végül is azokat is ki lehetne külön adni, természetesen külön rá jellemző címmel és magyarázóval.
De az az érzésem, mivel nem nagyon fussa, előbb a normál verseket részesíteném előnyben, és szerintem már megint gyűlt annyi, hogy lehessen egy tisztességes, 200 verses kiadvány.
Ezt elősegítendő, ma írtam egy olyan posztot, hogy egyszerűen szavakat kértem. Hatot.
Bárki írhat szavakat,  én meg sorban abszolválom versírás formájában.
A szókéréses posztomhoz ezt a képet raktam fel. Hátha van, aki számára inspirálóbb. Mindenesetre egy képes poszt mindenképp figyelemfelkeltőbb.


Szerencsére elég sokan belementek a játékba és írják a szavakat. Ahogy jönnek, kirakom egy txt-fájlba az egészet, ott szülöm a verseket. Mikor kész van, belemásolom a szóadó illető linkesített nevével (hogy észrevehesse) a szavait is, utánuk a verset. Mikor kész van egy adag, felviszem azokat a txt-ből a Kövekbe.

Így pl. ma "csupán" 12 komplett verset sikerült írnom nagy lelkesedéssel. Ha valaki negatívan gondolná: nem, nem tartozik abba a kategóriába ez a dolog, amire azt szokták mondani, hogy versgyártás futószalag módra. Ugyanis, minden egyes szócsoport teljesen önálló és külön kihívás. Így minden versnek más a témája, formája, más szótagszámot, hangulatot igényel; hol rímes, hagyományos vers, hol szabadvers, prózavers, líra vagy elbeszélés, filozófia vagy önismeret, emlékezés vagy általános emberismeret, melyeket beleviszek. Úgy van, hogy ha elkezdek egy szócsoportot a txt-fájlomban, egy ideig csak nézem a 6 szót. (Van, aki véletlenül 7-et adott, akkor a 7-et...) Szóval nézem, olvasom. Többször. Összeáll egy érzés, egy hangulat, egy történet. S ezek után már csak ezt kell a szavak segítségével egy összefüggő cuccá rendeznem úgy, hogy vers lehessen.

Általában "örülés" van és gratulálás. A dzsumbujban persze szerintem van, aki rá se talál, pedig egy kicsit gyakorlottabb FB-ozó rájön, hogy a belső sűrítésre utaló linkeket egyszerűen csak le kell nyitni, s minden vers ott van. Legtöbben azért megtalálják. Sok embertől egészen különlegesen szép sorokat, szavakat, dicséreteket kapok, ez nagyon jólesik azért olykor igencsak megtépázott lelkivilágomnak.
Szóval ma 12 vers ezekből, közben úgy mellesleg szóadogatás a 4 csoportosoknak, és ott is kb. 6-7 versike megalkotása -- egy másik txt-ben.
Azért egy picit már úgy éjfél után éreztem, hogy kifáradtam elmeileg, de jóleső fáradtság ez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése