2017. március 29., szerda

Szerda itthon, drénnel

Úgy döntöttem, mivel úgysem dolgozom, nem szükséges nekem 24 órán belül kötelezően leadnom a háziorvosnál a zárójelentést. Mivel még van egy drénem és szédülök is, nem tartom jó ötletnek elzarándokolni a Tócós térre csak ezért, látványosságként. Amúgy tök meleg van, nem is nagyon szeretjük, hogy ilyen hirtelen jött ez a meleg. Már van, hogy 25 fok is van délután, ez azért túlzás.
Ma beszedtem a ruhákat (jó sok hajtogatás volt), elraktam a szárítót.
Sajnos, néha rákényszerülök az almozásra, hiszen mindig nincsen kéznél Szilvi sem, és azért nem lehet az ember folyton bizonyos illatokban, tehát már kitapasztaltam. A kicsi nem visel meg, a nagy fedett annál inkább, de még ennél is jobban utálom a hajlongásokat. A seb olyankor természetesen fáj. Mint mindenféle hirtelen mozdulattól.
Próbálom én tornáztatni, de érdekes módon a karom valamitől legalább annyira fáj, mint a sebem.
Mivel meleg van, muszáj azért valahogy ott is mosdani, azért ahol nincs kötözött-ragasztott felület, a karom belső oldalát és a hónaljcsíkot azért vizes törlővel megtörlöm, de ennyi.
Első nap nagyon nehezen sikerült a kádból való kiszállás, második nap megpróbáltam fordítva, mert esküdtem volna rá, hogy azért nem sikerül, mert a bal kezemre támaszkodnék a kád oldalán felálláskor, és most a bal karom nulla. Mondom, ha megfordulok, akkor jobb kézre támaszkodva hátha sikerül. Hát nem, nem sikerült. A jobb kezem nem fáj ugyan, de legalább ugyanolyan idétlen és gyenge. Nagyon nehezen sikerült felállnom, és drénnel kutya nehéz, tehát eldöntöttem: míg drénes leszek, nem. Kerüljön bármennyi időbe, míg minden szabad testrészemet külön-külön valahogy megmosom, de nem mászok bele a kádba.
Sok telefon van, anyukám mindennap vagy két óra hosszat minimum elbeszélget.
Fraxiparone-beadás. Combba, hasba szoktam leginkább beadni, még nem volt semmi különös probléma.
Ma volt egyébként nyugdíj, de nyilván ez most kimaradt részemről. Úgy volt megbeszélve, hogy Szilvi megy Mamuhoz, de ma nem lenne értelme, mert mivel a postás is du. jön, Szilvinek meg 4-re a gyerekért kell menni, ezért ez nem fog ma összejönni. Majd holnap.
Közben balhé is volt, mert nem vettem fel a vonalast, de nem vágják, hogy drénnel sehonnan nem érek ide, míg az upécé bele nem szól 5-6 csengetés után. Másrészt amúgy sem igazán szeretem felvenni előzetes jelzés nélkül. Példa rá, hogy mi történt, mikor hétfőn hazajöttem a kórházból, és este fél 6-kor, itt ülve a gépnél, mégis felvettem. Azt hittem, fél 6-kor, aznap, hogy hazajöttem, biztos tényleg engem keresnek. És nem. Médiával kapcsolatos szokásaimról érdeklődtek volna... kibírok-e egy negyedórát (ami duplaannyi szokott lenni)? Hát nem. Nem bírok ki. Mondtam, hogy én most jöttem haza kórházból, hagyjanak engem békén ezzel, különben sem nagyon lenne miről beszámolnom. Na. Ezért vegyem fel? Ha felveszem, 99%-ban ez van!
Erre most öcsém csengetett volna, de ő meg annyira vigyáz, hogy nehogy pénzbe kerüljön, hogy többnyire anyámat is a munkahelyi vonalasról hívja... Hát most így járt. Mint utólag megtudtuk, mondani akarta, hogy pénteken ráérne esetleg elvinni, ha gondolom.
De többször nem szólt. Ha azt vesszük, hogy bárhol lehetek és nem tudom felvenni a telefont, könyörgöm, akkor is itt lakunk egy lépcsőházban. Olyan soha nem volt, hogy ne engedtem volna be!
Nem jött, úgyhogy erről ennyit. Nem számoltunk tovább vele. Az, hogy ő volt és mit akart, arról is csak anyám telefonja után értesültünk ma. Olyan nagyon nem akarhatta, csak hogy szó ne érje a ház elejét...
Egyébként meg még azt is furcsálltuk, hogy sógornőm január óta nyugdíjas. A kocsija gyakorlatilag itt áll ugyanazon a helyen a ház előtt. Az szóba se jön véletlenül sem, hogy esetleg netalán tán ő is elvihetne a kórházba vagy netán hazahozhatna...
Barátok, Szulejmán. Micsoda buli.:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése