2017. április 9., vasárnap

Lájtos tevés-vevések

Vasárnap elalélva deglettem az ágyban jó sokáig, nagyon jólesett. Ilyenkor Szilvi még tőlem is később mászik elő.
Napközben alig tudtam hatékonyan gépen lenni, mert állandóan jöttek fertőzött fájlok, meg mittomén, és ezeket kellett elrendezni, amit végül is István segítségével, távránézéssel ő irtotta ki, nem mondhatnám, hogy utána tudnám csinálni.
Érthetetlen, mióta újrahúzás volt és most minden jó lenne, akkor meg jönnek a vírusok és fertőzött fájlok. Oké, hogy az Avast rákérdez meg blokkolja, ilyesmi, de azért volt több óráig átnéző program pár darab, ami alatt végképp nem lehet csinálni a gépen semmit, és ennyi idő kell, míg átnéz mindent, és karanténba zárjuk a rosszindulatú dolgokat.
Mindenesetre idegesítő.
Délután Fraxiparone, majd kimentem enni, utána pedig felkentem az utolsó Palette N2 hajfestékemet. Nincs több. Kíváncsi vagyok, fog-e még kelleni, vagy újrakezdés lesz hajilag, mert akkor világos leszek az őszülés miatt, ha elmegy és újranő. Egyelőre nem veszek semmilyen hajfestéket, ezzel meg elleszek úgy 1 hónapig.
Közben anyám hívott, és úgy kellett többször is szólnom, hogy a hajfesték miatt most nem beszélhetünk órákat. Mindenesetre elhívott bennünket húsvét első napjára!
Így is jó órát volt rajtam a festék, mire elbúcsúztunk egymástól.
Lemosás, enyhe samponos mosás, öblítés, balzsam, várakozás, öblítés.
Meglehetősen fárasztó ez is a karomnak, meg a hajlongás a kád fölött.
Volt két kézi mosásom is, az is jót tett a hátamnak.
Kiszereltem az egy heti gyógyszert, olvastam -- Szilvi ma sem óhajtott géphez jönni, bár az is igaz, nagyon be van taknyosodva, talán jobb is mindenkinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése