Rövid előzetes összefoglaló

Múlt vasárnap írtam utoljára, ma pedig következő szombat van.
Pokoli hét van mögöttem, és még most sem jó, mert nem jött vissza az ízérzékem, de legalább amit le tudok gyűrni -- illatra felismerhető, akkor odaképzelem az ízt... --, nem jön fel.
Hat napig nem tudtam szedni még a szívgyógyszereimet sem, pedig azok nem nagyok. Nem, maga a gyógyszerbevétel puszta tényétől, a szájkinyitástól, telefonálástól is konkrétan erősödik a hányingerem. Ezért szeretnék attól a pár embertől elnézést kérni, akivel esetleg próbáltam rövidre zárni a beszélgetést... nem volt véletlen; vagy hányingerem volt, vagy f*sni kellett rohanni...
A gyógyszerhiány nem tett jót a szívemnek, ezért szíves problémáim is jelentkeztek gyakorlatilag a kemó óta folyamatosan. Volt, hogy kifejezetten anginás fájdalmak miatt ébredtem még hajnal előtt. Oké, a terápiához tartozó gyógyszereket, injekciókat maradéktalanul abszolváltam, és utána jött a másállapot. Onnantól már semmit gyógyszert, az injekciókon kívül.
Kimondott szenvedés mindennap kitalálni, mit rakjak magamba, mit fogadhatna be a gyomrom anélkül, hogy ki nem adná.
Most a kemó utáni 1 hetes sürgősségi labor utáni infúzió sem segített -- pedig reménykedtem benne. Úgyhogy kétségeim vannak, érdemes-e csak azért, mert az első alkalom után segített, bevállalni, hiszen egyetlen karom a szúrattatás alanya, a ballal nem foglalkoznak a műtét miatt. És ugye, a jobb sem bír el ennyi labort, branülözést stb. Alapesetben havi 6-szor. Most is tiszta lila a "laboros" vénám, csak remélem, még van másfél hetem, s addigra elmúlik és visszajön némi véna.
A hasmars folytatódik tovább, pedig tegnap óta már volt némi említésre méltó szilárd kajám is, ami majd' egy hétig nem volt elmondható. Kimenni lehetetlen, legalábbis nagy rizikó, hiszem volt/van nap, hogy dupla számjegyű alkalommal kellett rohannom, és olyan is, hogy nem értem odáig... Most el lehet képzelni, mennyire vágyom ki pl. boltba, sétálni, ha bármikor letámadhat az elementárisan érkező csikarás. A hányingerre, ugye, ott van a zacskó, bár öklendezni se optimális mondjuk, egy boltban, buszmegállóban... De a f*sás miatt pelenkázzam be magam? Most már végül is aláférne vígan a farmeromnak... De ez akkor is lehetetlen, nem tudnék úgy létezni egy percet sem. Ráadásul van kólibaktérium is, ami nem feltétlenül "odavaló".
Most már van némi remény, hogy mire a következő kemó elérkezik, még lesz tán pár normálisabb napom.
Visszafelé datálva próbálom elmesélni, mikor mi volt.
Természetesen egyéb eseményekkel is -- ha nem felejtődik ki --, mert hiszen az élet közben zajlik. Csak úgy érzem, mintha egy toronyból szemlélném, hogy jéééé, kint is van élet, a kórházat leszámítva is. Sőt -- természet, szépség, levegő, energia, játék, kacagás, vidámság. Élet van.