2017. december 13., szerda

Lőn net és tévé, 6 nap után

Kénytelen voltam 6-kor kelni, mert ez a 8-12 intervallum idegesít annyira, hogy nemigen tudnék tovább aludni. Szinte biztos ugyan az ember, hogy a vége felé jönnek, de a pakliban benne van az is, hogy akár már 8 óra 2 perckor megszólalhat a kaputelefon.
Komótosan elkészültem minden szokásossal, de utána is mindig találtam elraknivalót, elrendeznivalót... 9, sőt 10 körül azért már leültem. Innentől többet nem tehetek azért, hogy a hozzáférhetőségek, impulzusok lájtosak lehessenek -- ott egye meg a fene.
Ahogy gondoltam is, majdnem fél 12 volt, amikor telefonon szólt a szerelő, hogy rögtön itt lesz, itthon vagyok-e. Aztán szólt a kaputelefon. Egy fő technikus érkezett, aki egyből mondta, hogy a probléma nem a lakásban van. Tehát úgy van, ahogy én is gondoltam, hogy NEM kell neki bejönni. Ezt viszont mondhatták volna konkrétan is egyébként... Na, mindegy.
Neki be kell jutnia a pincébe, ahol a központi egység van, de a gondnok egyelőre nem veszi fel a telefont. Elbeszélgettünk még jól a problémáról, és kiderült, hogy délutáni, 12-16-os intervallummal van időpontja egy fölöttem lakóhoz, ugyanezzel a problémával! Tehát mégis bejelentette más is, miközben ő is napokat várt bármi miatt...
Mondta a pasi, hogy most átmegy a gondnokhoz, megnézi, hogy itthon van-e, bár ha nem veszi fel a telefont, akkor erős a gyanú, hogy nincs itthon. Na most az az érdekes, hogy egyetlen gondnok van 7 lépcsőházra, lépcsőházanként 32 lakással (ami szerintem rettenetes arány! Máshol egy 8 lakásos társasházra is jut egy gondnok!!)-- és akkor nincs gondnok. Mert mondja a pasi, hogy dolgozik is ráadásul valahol -- hát akkor nyilvánvaló, hogy bármi gond van ennyi lépcsőház 220-onakárhány lakásában, semmihez nincs kulcs vagy segítség...? Ez komolyan aggasztó. Lehet költözés, lehet tűz, csőtörés, bármi! És akkor semmihez nincs kulcs, nem segít senki...
Természetesen nem találta otthon a gondnokot -- nekem visszatelefonált a pasi folyamatosan, és kommentálta a történéseket. Következő telefonnal mesélte, hogy a gondnok visszahívta, és mondta, hogy ő délutánra ér haza, de a takarító viszi azért mindjárt neki a kulcsot. A szerelő beült a kocsiba és várta a takarítót... kicsit később a gondnok visszahívta, hogy mégsincs kulcs, nem viszi a takarító...
Summa summárum, mikor már vagy 6-szor visszahívott kommentálni az eseményt, megállapodtunk, hogy akkor majd a délutáni ügyfél idejében újra jön, addigra itthon lesz a gondnok is, lesz kulcs stb.
Most megy a Jerikóra, aztán ebéd, és majd du. jön.
Na, hála istennek, ugye, reggel 8-hoz képest azért a du. 4 (mert itt is feltételeztem, hogy nem az intervallum elején jön; úgy is lett) már egy munkaidőnyi tartam. Mindegy, már kicsire nem adunk...
Végeztem a dolgom, és hát természetesen tényleg fél 4 lett, mire láttam az ablakból, hogy megérkezett a kocsija. Nem is jött fel; gondolom, ment egyből a gondnokhoz, majd a pincébe. Innentől kezdve résen voltam, bekapcsoltam a tévét, látom, még mindig a Nincs jel "megy"; és leültem a géphez.
Alig telt el 10 perc, mire frászt kaptam a hangokra: megszólalt a tévé! Hurrá, megjött a kábel! A net nem ment ilyen hamar, de tanúja voltam, ahogy feléled a modem. Utána néhány frissítés a gépen, és lőn net is! A pasi ezután jött fel, hogy nézzem már meg a működést -- mondtam, hogy működik, minden rendben, hurrá, és lényegében ennyi volt. Majdnem 6 teljes nap net és tévé nélkül.
Ezek után visszapakoltam a szobába a rendeltetésszerű helyeikre a cuccokat, majd behordtam a mosógép tetejéről a halom ruhát, és visszapakoltam a szekrénybe. Mikor már Szilviék hazajöttek az iskolából, hatalmas volt az öröm, hiszen Bence már majd' belepusztult, hogy nem játszhat az okostelefonnal és nem nézhet tévét sem. Micsoda érvágás ez egy gyereknek! :D

Ezek után elkezdtem pótolni mindenféle téren a lemaradásokat. Neten is, majd utólag nyilván netről a tv-beli cuccokat. Megnéztem egyelőre a kimaradt három napi BK-t, három Ázsiát -- még jó, hogy netről azért sokkal gyorsabb ez a visszanézés, hiszen megússzuk a reklámokat! --, így a ma esti BK-t már ott folytattam, ahol kellett, a mai Ázsiánál meg már csak egy napi hiányzik, az előző, amit késő este be is pótoltam. De természetesen mikor máskor, ha nem ma este lett volna a majdnem éjfélig tartó Szulejmán is! Micsoda problémák... :DDD

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése