2018. január 16., kedd

Fóka és Hony fonalnyelése

Szilvire bízva újabb két csekk befizetése és vásárlások.
Megnéztem a tegnapi Elifet. Később beszedtem a megszáradt ruhát, rendben elpakolásztam, megvarrtam, amit kell.
Hímeztem pár órát, majd nagy löncshúskonzervből és egy zacskó pennéből húsos tésztát csináltam. Mivel bazsalikom, oregano, kapor is került a mártásba, így Szilviék ketchuppal és sajttal úgy ették, mintha bolognai lenne. Hatalmas adag volt a legnagyobb lábasban, még szerencse, hogy ennyire szeretik, mert én csak egyszer tudtam egy miniadagot enni... és ettől a mennyiség semmit nem változott.

A mostani coopos pontgyűjtéses akció lezárult, még hó végéig be lehet váltani a pontokat. Szilviéknek összejött egy híján az összes állat, igaz, nagy szerencséje is volt, mert eredményesen kunyerált is és kapott is pontokat. De amúgy nem is mindet Szilvi vette, mert Bencus az apai mamától is kapott 2 állatot.
Nekem az állatseregletből a fókáért fájt a szívem, persze relatív, nem haltam volna bele a hiányába. De Szilvinek adódott fölös 15 pontja, és mivel a készletükből hiányzó tigris itt már nem volt kapható, így kitaláltuk, hogy akkor legyen nekem fóka -- mivel a beválthatóan most még kapható 3 állat között fóka is szerepelt. Azért nagyon sokat kell ezekért küszködni. Ha összegyűjt az ember 15 pontot (kétezer Ft vásárlásért jár egy pont, plusz még különböző akciós áruk vásárlásakor is járhat pluszpont), akkor 1800 Ft-ért övé lehet a plüss... Ha 30-at összegyűjt -- régen ingyen kapta a plüssöt, no, most nem! --, akkor egy ezres!
Mivel viszont nem volt több pontgyűjtő füzete, ezért reménykedtünk, hogy azt hátha adnak még, a meglévő pontokhoz... Lement hát a Coopba, és szerencsére kapott pontgyűjtőt. Kiválasztott nekem egy fókát, s a pénztáros elhűlt, hogy nahát, csak 15 pont van, ne már...!, és letekerte a rollnit, szólt Szilvinek, hogy tessen ragasztani -- és ketten szélsebesen beragasztották a hiányzó 15 pontot! Szóval tök ritkaság, hogy ez történt, mert eddig ekkora jóindulatot sehol nem tapasztaltunk, de megkaptuk a többi pontot ingyen, ez 800 Ft-ot jelentett a fóka árából, tehát csak egy ezres lett így.
Bár egész akció alatt nem hittem volna, de végül is így lett nekem is egy fókuszom.:)) Csuda pofa! :))


 
A coopos plüssökre a nagy bucifej és a nagy kerek, gömbölyű szem a jellemző.
A fóka egyébként acélkékes-szürkés, kicsit sötétebb is, mint a fotókon. Tényleg nagyon szép.:)

Ma még történt valami, amitől frász jött rám. Hímeztem még az este folyamán, mikor Honesty odatelepedett mellém a vasalódeszkára. Mivel rendszeresen ott van, előfordulhatott volna, hogy nem nézek pont rá, de ránéztem. És hát látom, hogy valami lóg a szájából: hát egy méteres duplafonal. Előbb reméltem, hogy csak egy rövid darab, de nem. Egész fonalhossz! És csak vagy 10 cm lógott ki! Nagy nyugalommal ült le az oldalamnál és nézett engem. Mikor felfogtam, hogy mi van, odanyúltam, hogy mifene ez; megfogtam a végét és marha nagy szerencse, hogy hosszas huzavona után sikerült végére jutni a fonalnak! Úristen, mint tudjuk, nagy bajt okozhatott volna... bélelzáródás, ilyenek. Mi van, ha benyeli, és nem is tudok róla? Mi van, ha nem jön oda és nem látom meg?
Hát, Honestynek nem jelent gondot egy méteres cucc lenyelése... lásd, egy sok évtizedes rettegett vizsgálat, mint a gyomortükrözés, gyomorszonda... az ezekhez való csőnyelés, amit több emberrel megbeszéltünk többször is, hogy na, azt aztán nem! -- Honynak mit sem számított holmi méteres kétszálas fonalnyelés.
Szerencsére sikeresen megúsztuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése