Anyámnál -- cica, tavaszfotózás

Tegnap Dani mondta, hogy jóanyám kérdezte, ma nem lenne-e kedvem elmenni. Hát hogyne lett volna. Ráadásul szép, napos idő van.
Úgyhogy összeszedtem a száraz kenyérmaradékokat és -héjakat, pár dobozt; vittem a sajátomból (mert soknak ítéltem) 3 narancsot és 2 körtét, egy csomag ízes párnát; s eleve "menéshez" készültem.
Beraktam egy kisadag mosnivalót a gépbe, így még netezésre is volt időm, vártam innen-onnan infót, hogy még válaszolni is tudjak időben. Danival is cseteltünk, aztán telefonon beszéltem anyámmal, majd kiteregettem, és olyan fél 1 körül indultam.
Útközben a Gyepűsoron vettem először kézbe a fényképezőt, mert a japánbirsnél nem tudtam megállni.:)) Láttam eddig is egy helyen még a Tócósban, de ott pont beszélgettek, kihagytam. Tulipánokat is láttam, de tudtam, hogy anyámnál is lesz bőven belőlük.:) És hát persze sok egyebet láttam...

 

Anyámnak volt már ilyen nemegyszer, mint most. Sok éve már, hogy szinte folyton fájdalomcsillapító mellett tud csak valahogy járni, de van, hogy nem hat. Ilyenkor még két bottal is alig tud felállni és odébb menni. Azért nagyon-nagyon lassan odaér, ahova akar, de hát ez így meglehetősen életveszélyes. De most is mindent maga akar csinálni, pedig ha ott vagyunk, akkor az a minimum, hogy szóljon, mit csináljunk, mit vigyünk ki, mit hozzunk be, ésatöbbi.  Ám legtöbbször mégis inkább nekiindul, aztán az ember találja ki, hogy mégis vajon mit szeretne.
Szerinte most már sokat javult (!) a lába ahhoz képest, hogy két napja milyen volt.
Dani jár hozzá ásni, már három délután volt, ma is készül jönni. Mondta is ezt a járásképtelenséget, de a valóság még így is ijesztő volt. A botjai sorakoznak mindenütt, és a vér is meghűlt bennem, hogy láttam, megcsúszik a bot a könyhakövön, mikor rátámaszkodott! Szerencsére nem történt baj, de történhetett volna! Elvileg voltak gumivédők ezeken a botokon, csak már lekoptak.

Először is ettem csirkegulyást, amit elképzelésem sincs, hogy főzött meg anyám.
Lett volna még sült sertéshús rizzsel, de abból már nem tudtam enni.

Megbeszéltük a fontosabb és kevésbé fontos dolgokat is, amelyeket idáig még nem, majd kimentem a kertbe fotózni. Az udvaron magában áll egy piros és egy sárga tulipán, csak úgy. Emlékszem, már tavaly is váratlan volt a látvány, hogy vajon hogy kerültek ide?

A kert ilyenkor a legszebb. Tiszta, még nem gazos, virágzanak a fák, a tulipánok, közöttük minden tele van ibolyával. Ahogy jön a nyár és kezdődik a burjánzás, úgy tűnik el mindig a rend. Pedig anyám eddig még mindig megpróbálkozott a lehetetlennel, azazhogy a gazolással és a rendben tartással, mégsem igazán sikerült. Akármennyit dolgozott a kertben, mindig őserdő lett nyár közepére... Nem is tudom, milyen lenne, ha nem csinálná...
Hát pedig ha beáll ez a járóképtelenség, nemigen fogja tudni csinálni.
Felvetettem a járókeretet is, nem zárkózik el előle -- bár ha elzárkózna, akkor is kénytelen lenne!

A kertben teljes erővel pompáznak a tulipánok.

 

És virágzanak a fák...

Aztán egy meglepetés -- bár anyám rebegett már róla pár szót --, megint van egy cica. Ki tudja, meddig... Ezen a környéken tényleg fogyóeszköz a macska.
Ez a cica is nagyon fiatal, cirmos, de a barnábbik fajtából, nem olyan habos, mint anyám előző kismacskája volt. De azért nagyon szépséges.
Ami meglepett, hogy amint kitettem a lábam a kertbe, rohant felém és a lábam előtt hanyatt vetette magát! Mivel anyám eddigi kosztosai és az előző, több hónapon át sajátként titulált, nagyrészt bentlakó macskája is meglehetősen vadak voltak; ez a feltétel nélküli bizalom nagyon meglepett.
Az egyik szemével történhetett valami, nem igazán mernék belegondolni, hogy mi. Kicsit kisebb és elferdült a tengelye, sötétebb is. De egyébként hallatlanul barátságos, dorombolós, játékos cica.
Természetesen már bent alszik és eszik, úgy lakik bent, mintha mindig ott lett volna...
Hozzá képest Haramiám ezerszeresen távolságtartó és nem igazán simizhető, egyáltalán nem ölbemacska -- ez a cica meg, amikor a kertben már összevissza simiztem és pocakoltam folyamatos dorombolás közben, miután rózsaszínre karmolászta az egész jobb karomat a szokásos négylábas karfogás és rágás-rugdosás után, simán az ölembe ugrott, miután bementünk és leültem. Ott ült anyám is, a cica egy darabig téblábolt, majd felugrott -- hozzám.:)) Én voltam az új haver.:))

   

 
Megjött Dani is, hamarosan folytatta a kertásást. Ez a negyedik alkalom.
Estefelé meg kicsit izzadságszagú megoldást talált a botokra: viseltes kerékpárgumi-belsőkből vágott darabokat rögzített valahogy a botok végére...
Amúgy meg kitaláltuk, hogy veszünk járókeretet anyámnak.
Én már nézegettem a neten, tényleg van választék rendesen, de Dani szétnéz itt is a boltokban, mert akkor a futárköltséget megspórolnánk.
Fél 7-kor már időszerű volt hazafelé készülődnöm. Anyám pakolt egy kis sült húst és sült kolbászt. Danit még otthagytam ásni.
Elbúcsúztunk, és végig kellemes tavaszi virágillatban bandukoltam hazafelé.
Azért útközben még nem volt sötét...