2018. április 10., kedd

Köszönés kihívása

Köszönések
címmel b_anett95 indított kihívást. Ezen a 248. jelentkező voltam.


„A köszönés a kommunikáció egy formája, mely során emberek szándékoltan egymás tudtára hozzák jelenlétüket, figyelmet mutatnak, és egyben valamilyen emberközi viszonyt fejeznek ki (általában szívélyest).”

Szinte nem telik el nap az ember életében, mikor ne lenne alkalma valakinek köszönni.
Ez egy nagyon egyszerű kihívás. Szeretném, ha összegyűjtenénk a köszönéseket.
A feladatod tehát:
– Elolvasni egy könyvet (amelynek olvasását én csak a kihívás kezdete utántól tudom elfogadni).
– Én és a könyv link.
– Idézet, melyben megjelenik a köszönés.
– A könyvet tegyétek fel a polcra az idézettel együtt (link).
– Ha a polcon látjátok a könyvet az idézettel, amit találtatok, akkor ugyanazt a köszönést ugyanabból a könyvből ne hozzátok! Ugyanabból a könyvből más köszönést hozhattok! KÖSZÖNÖM :)

Mindegy, hogy hány darab könyvet hoztok.
A köszönés lehet egyszerű (azért ne csak a SZIA-t hozzátok, kérlek!), lehet magyar, lehet külföldi, lehet udvarias, lehet baráti, mindegy!, csak köszönés legyen. :)

Teljesítés:
Agatha Christie: Ház a sziklán
"– Nagyon valószínű – helyeselt Poirot. – Jó napot, Monsieur.
– Ég önnel, M. Poirot. Örülök, hogy a szolgálatára állhattam."

Megkaptam a 342. plecsnit.:)

2 megjegyzés:

  1. Szeretettel üdvözlöm E csodaszép összeállítást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha tetszik! :)
      Szeretem, ha megvannak a teljesített kihívásaim.:) Nekem jólesik visszaemlékezni.

      Törlés