2018. április 22., vasárnap

Tiszaigari kirándulás

"Április 22-én, a Föld napján Magyarország egyik legszebb arborétumába indulunk buszos kirándulás keretében.
A tiszaigari arborétum a Tisza-tó közelében található, története 1867-ig vezethető vissza, amikor Széky Péter sétakertépítésbe kezdett. Az akkor két hektáros területet 1958-ig lépésenként 50 hektárosra bővítették, amiből 30 hektár az év minden napján látogatható.
Az arborétum fő funkciója, hogy megőrizze keményfaligetek képviselőinek megmaradt egyedeit és azokat a növénykert más hazai és tájidegen fajaival együtt gyűjteményjelleggel gondozza, fejlessze. Az arborétumot 1976-ban természetvédelmi területté nyilvánították.

Programleírás:
Gyülekező: 6.30-tól a Kishegyesi úti TESCO parkolóban (a Sport-üzlet előtt)
Indulás: reggel 7.00
Érkezés az arborétumba: 9.00
Szakvezetéses látogatás, amit az arborétum vezetője, Blaskó Mihály irányít. Az 50 hektáros területből látogatható terület 30 hektár. Meseszép terület, rengeteg látnivalóval. A tiszaigari Mátyás király-fa is itt található, amit igazán érdemes lesz szemügyre és lencsevégre venni. Délben kapunk egy helyi halászlét friss kenyérrel és túrós csuszát, amit az arborétum festői környezetében elfogyasztunk, majd szabad program lesz 13--15-óráig. A szabad programunk keretében egyesületünk elültet egy facsemetét is, a két szervezet barátságának jelképeként.
A DNE tagjai japán cseresznyefát adományoznak és ültetnek.
Visszaindulás Debrecenbe: 15.00
Érkezés a Tesco-parkolóba: 17.00 
Részvételi díjak: felnőtt: 3800 Ft, gyerek: 2100 Ft
A részvételi díj az ebédet tartalmazza! (halászlé, túrós csusza)

Regisztrációhoz kötött!"

Fenti leírás tartalmazza a tervezett napot.
Meglehetősen szűkös alvás után keltettem magam fél 5-kor. Napfelkeltéig még egy óra volt hátra, igyekeztem haladni a dolgaimmal.
Szerencsére végül is minden összejött, el tudtam indulni fél 7-kor otthonról. Az idő pompásnak ígérkezett, még hűvös volt, ahogy gyalogoltam fel a Tesco környékére, de sütött a nap, felhő sehol. Meg is alkottam az első fotókat természetesen még így a gyülekezőhöz menet...



Háromnegyedre értem a sportbolt elé, már messziről láttam a csoportot. Átmentem a régiségvásáron, most nemigen értem rá különösebben nézelődni, fontosabb volt "besorolni", ill. jelen lenni.
Elsőre nem volt senki ismerős, később viszont feltűnt a hortobágyi kirándulásról ismert vezető hölgy, s a nagy, magas, fehér busz is megérkezett, melyre máris megkezdődhetett a felszállás.
Ösztönösen a "múltkori" helyünkhöz orientáltam magam, amelyhez képest a mögöttes üléspár volt üres. Bevetettem magam, és arra gondoltam, ki lesz vajon, akit mellém vet a sorsa. Az sem feltétlenül egyedül jön, mint én, mert jöhetnek páratlan számban is ismerősök -- lényeg, hogy mivel az 50 fős busz tutira tele van, így nyilván mellettem is ül majd valaki.
Egy velemkorú (mint később kiderült, két évvel idősebb) kedves hölgy ült mellém, bemutatkoztunk, mondta, hogy ők hárman jöttek mint ismerősök. Megtelt a busz.
Először névsorolvasás volt, majd ismertetések a programról, az egyesületről, s közben 7-kor el is indultunk. Az 50 fős közönségen felül volt a sofőr, a vezetőnk, és egy kertészmérnök szintén a nagyerdői egyesülettől, aki a buszon is, később is ismertető idegenvezetői tájékoztatókat tartott.
Részleteiben megismertük mind a nagyerdői egyesület, mind a tiszaigari arborétum történetét és beszélt szerepeikről, tevékenységeikről, mielőtt Tiszaigarra értünk.
Első állomáshelyünk, ahol leszálltunk és fotózkodtunk, út menti, Mr. Beant és Teddyt megformázó szalmabálafigurák voltak. 



Következő állomásunk a két éve átadott, közmunkások által épített tiszaigari '56-os emlékmű, ahol szintén érdekes történetet hallhattunk annak létrejöttéről.
Itt jött oda hozzám -- mint kiderült -- egy ismerősöm, egy volt (nálam 14 évvel fiatalabb) kolléganőm anyukája, bemutatkozott, mire ráismertem.:) Egész kirándulás alatt több-kevesebb szünettel beszélgetést is folytattunk, kivel mi van... és emlékeztünk a régi időkre, ugyanis anno úgy 15 évvel ezelőtt még színházban is voltunk együtt.



 


Ezután már az arborétum következett.


Az arborétum területére érve a vendég-, rendezvényházhoz sétáltunk el elsősorban, ahol meghallhattuk, hogyan és miképpen fog zajlani a napunk események, programok szempontjából.
Először is lesétáltunk egy erdei pihenőhelyre, ahol a többség eszegetett-iszogatott, s kapható volt ajándék kávé is.:) Egy felet még én is megreszkíroztam pár keksz és némi tea után, ennyivel is kevesebbet kell cipelni.


Mielőtt elindultunk volna a túrára, sorbaállt a nép a minden igénynek megfelelő mosdós melléképületnél. Utána a vendégház előtt megállapodva az arborétum erdészeti igazgatója mesélt a helyről, s vázolta a programunkat. Ő jött végig velünk és a fontosabb helyeknél ismertette a tudnivalókat.
Az indulásunk elején, még mielőtt bevettük volna magunkat az erdőbe, sokat fotóztam.

 


 

 

 

 

 

















Itt alant érdekesen alakultak az árnyékok az orrom körül...:)


Ezután bevetettük magunkat az erdős sétálóutakra.
Azonnal konstatáltam, mi nem jutott eszembe: szúnyogriasztó spray. Ez lett volna a minimum. Rengeteg szúnyog lendült támadásba, és hát sokszor nem is tudott az ember rendesen másra figyelni, mint a velük való hadakozásra. Ráadásul igen nagyméretű vérszívók voltak ezek, no meg az én vérem az effajtáknak marhára bejön, ez köztudott volt mindig is. Szerencse, hogy gyakorlatilag csak az alkarom volt támadható, a pólóm is igen zárt volt, de így is meglehetősen zavart fotózás közben a folyamatos csapkodás, a kettő néha nem akart sikerülni egyszerre.
A cipruserdő valami fantasztikus volt! Tavasszal és ősszel egyébként is színpompás bármilyen erdő, de ezek a monumentális fák lenyűgözték az embert. Igazság szerint hatalmasságuk miatt bele sem fértek a képbe teljesen, de azért levehető a méretük.
















 



 














 
A cipruserdőt járva el is állítódott valahogyan a fényképezőgépem színárnyalata. Fentebb található egy utólag itthon szürke árnyalatúvá varázsolt kép, amikor piros volt a zöld.:) Az azt követő szitut nem tudtam lefotózni, amikor körbeölelték a fát -- az nyilván más (a vezetőnk) fotója, úgy, mint a hídon levő csoportkép.
Mivel nem direkt volt az elállítódás, hát igen nehezen találtam meg a visszaállítását... Így volt egy fájdalmam, hogy a taniskolánál az óriás kocsányos tölgyet csak pirosban bírtam lefotózni, és addig, amíg ott ácsorogtunk, én csak bíbelődtem a géppel... s már csaknem feladtam... de azért elkeserítő volt, hogy a nap nagyobb része még hátravan, és akkor én innentől nem fotózok? Úgyhogy nem adtam fel... és egyszer csak sikerült! Elértem a színárnyalatokat, mindezt menés közben, és valahogy második nekifutásra sikerült visszaállítanom. Azért a cipruserdő egyáltalán nem maradt ki.:)
Nagy mázlim volt még, hogy a nap folyamán egy másik irányból ugyanezen a helyen sikerült még egyszer átmennünk, és akkor mindent bepótoltam fotózásilag! Igaz, rendesen iparkodtam a többiek után, de nem érdekelt: muszáj volt néhány dolgot normálisan lefotóznom, pl. a bambuszerdőt is.:)
Most viszont a hídtól egy másik irányban folytattuk az utunkat visszafelé -- viszonylag hosszas túraút volt az erdő és szántóföld között: a Mátyás király fához mentünk.
Nagyon impozáns látvány volt a szántóföld közepén a már messziről is óriásinak látszó fa!
Közelebb érve többen, akik fotóztunk, konstatáltuk, hogy a napállás nemigen kedvez nekünk... de hát akkor kell, kötelező fotózni, amikor ott vagyunk és zajlik a lényeg, nincs mit tenni, úgy fotózunk, ahogy lehet -- nyilván ezeknek itt a megörökítés a lényege, nem pedig fotópályázatra nevezés.:)




 








A következő egy csoportkép a vezetőnk által:

 


Ők a két új ismerősöm -- az örökmosolygó, empatikus hölgy, aki mellett ültem a buszon és nagyon sokat beszélgettünk, valamint a volt nagyon kedves kolléganőm szintén nagyon aranyos anyukája.


 
 
Ezután visszatúráztunk az arborétum területére, szépen, nem egyszerre, hanem páremberenként. Ez a mosdó szempontjából is szerencsés volt.
Ezután volt egy órahossza, míg összeverődött mindenki, és találgattuk, hogy most akkor mi is következik. Elvileg ebéd, de gyakorlatilag megcserélődött a faültetéssel.
Míg ez eldőlt, addig is mászkálgattam, fotózgattam.







 





 
Végre biztos infó: az ebéd és a faültetés megcserélődik, úgyhogy visszamentünk az arborétum bejáratáig, ahol tényleg illusztris helyet kapott az általunk vitt japán cseresznyefa, melynek e jeles helyen már ki is ásták a helyét!
Voltak, akik nem gyalogoltak vissza a kapuhoz, hanem bent a vendégháznál várták az "ebédidőt". Én pl. nem éreztem volna magam jól és teljesnek a programot, ha kihagytam volna a faültetést! Sőt, meg kell mondjam, egyik lényeges momentuma volt a napnak számomra a faültetés. Úgyhogy az a minimum, hogy visszagyalogoltam, hogy tanúja lehessek.


 


 




   





A jó hangulatú faültetés után visszagyalogoltunk a vendégházba. De nem a főúton, ahol idefele jöttünk, hanem az erdőben. Így találkoztunk új dolgokkal is, és azzal a résszel is, ahol kicsit "eltévedt" a fényképezőgépem. Magamban nem győztem áldani a szerencsémet az új esély miatt.:)
Mindig azon vettem észre magam, hogy fülig ér a szám és nem győzök "odabent" lélekben hálálkodni, hogy itt lehetek. Néha észbe kaptam, ha egyedül mentem teljes erővel vigyorogva, hogy konszolidáljam má' magamat.:))




 







 

E séta után következett az ebéd. A vendégház teraszán nem fért el mindenki, de sebaj: bent is lehetett enni hosszú asztaloknál, ahol még egy belső természetifotó-kiállítás is volt.
A tiszafüredi étteremből hozatták a kaját. Halászlé volt és túróscsusza, isteni finom. Én a túróscsuszából fél adagot kértem, hiszen nemigen szoktam két fogást is enni, de ez így nagyon jólesett. Láttam a normál adagot, hű, de tisztességes adag volt egyébként -- de mindenből lehetett azon felül is kérni nagyétkűeknek repetát!

     
Ebéd után a saját teámat ittam, de árultak kézműves üdítőket több ízben, potom áron (fél liter/70 Ft), sokan azt ittak. Én inkább vettem 5 db-ot különböző ízekben, hazavitelre. (Citrom, narancs, málna, eper, zöld alma.) Sajnáltam, hogy csak egy kis reklámszütyő van nálam, mert az igen kevésnek bizonyult. Aki kért, kaphatott ebéd után is ingyen kávét -- én ezt most nem mertem ennyi kaja után.
Közben gyorsan végignéztem az ebédlőben a fotókiállítást.
Felvittük a buszba a vett üdítőket, valamint egy erdészújságot, melyből mindenki vihetett.:)
Ezután elsétáltunk Iduskával oda a pados-asztalos pihenőbe, ahol reggel töltöttük a kávézási szakaszt. Vártuk, hogy szólnak induláskor, mert már erősen afelé tendált az idő. Igen bizalmasan elbeszélgettünk sok dologról. Kiderült az is, hogy találkoztunk már -- kicsi a világ! Mégpedig a Szilviék esküvőjén, 10,5 éve. Ő a volt férje nagynénjének a másod-unokatestvére. Iduska, aki ott annyit táncolt! Már az elején a neve alapján ismerős volt, de nem ismertem meg. Ő meg pláne nem engem. Majd a beszélgetéseink során 1-2 mozzanat volt ismerős... Úgyhogy itt, a vége felé úgy döntöttem, rákérdezek, hogy "nem ő-e az". És kiderült, hogy igen. Hát innentől meg pláne végig beszélgettük hazáig az utat...
Mikor visszatértünk a vendégházhoz, szóltak nekünk, hogy vannak dobozolt és bezacskózott halászlevek, elvitelre. Mivelhogy kimaradtak! Pedig voltak repetázók rendesen. Úgyhogy vittem én is, hisz nagyon szeretem a halászlevet. Csak a kicsi reklámszatyrom miatt aggódtam -- annyi normális, strapabírós szatyor van odahaza, miért nem hoztam egy olyat?
A buszban mindenesetre térfogatilag bele tudtam rakni az 5 flakon mellé a halászleves dobozt, de nem voltam benne biztos, hogy ki fogja-e bírni hazáig.
Volt még egy záróprogramja a kirándulásunknak: a tiszaörvényi Kormorán kikötőnél szálltunk le a buszról, hogy lássuk a Tiszát is! Ez tényleg megkoronázása a napnak.
Kimentünk a stéghez, vagy minek nevezik azt, ami benyúlik a víz fölé. Fotózkodtunk. Meg hát a Tisza, Tisza-part is megérdemelt pár képet.
Félóra volt hagyva erre a programra, úgyhogy páran elmentünk fagyist keresni. Csak jóval odébb találtunk, de csak jégkrémest -- mindenesetre azt kifosztottunk vagy tízen...:DD Én valami oreósat vettem (most hallottam életemben másodszor ezt a szót), igyekeztem haladni vele, mert sietni kellett vissza, nemsokára letelt az idő.

   

         

A buszon hazafelé jólesőn hallgattam a zsongást. Mindenki kellemesen elfáradt és eltelt élményekkel.
Nekem biztosan idő kell hozzá, míg feldolgozom mindezt, hiszen nekem nem mindennapos egy ilyen nap. Nagyon-nagyon jól éreztem magam, hihetetlenül szuper volt!
A Tescónál elbúcsúztunk, mindenki indult hazafelé. Én az István úti megállóhoz, ahol az instabil nehéz szütyőm és a dögfáradtságom miatt úgy döntöttem, megvárom a buszt. Eredetileg 3 percet olvastam ki a menetrendből, de végül várni kellett vagy jó 20 percet... vagy kimaradt, vagy korábban elment, amire vártam volna. De az is lehet, hogy rossz napot néztem.
Végre jött a 24-es, két megálló, leszálltam, és hopp! Leszakadt a szatyrom füle. Kb. ettől tartottam... A táskámba ennyi cucc nem fért volna már be, úgyhogy a szatyor alját kellett tartanom a tenyeremmel, de ezt már végül is ki lehetett bírni.

Otthon elpakolásztam, átvedlettem, majd ki kell mosnom mindent, mert a farmerom is pl. térdig merő por, a papucsomnak a színe sem látszik...
Annak nagyon örültem, hogy a 4 szúnyogcsípésem, ami miatt kicsit aggódtam, mert egyik-másik fél szilványira felpüffedt, lement. Szerencsére meg bírtam állni, hogy nem vakarom, szerintem ezért mentek le.
Az üdítőkből Szilviéknek adtam kettőt.

Ja, igen: nagy meglepetés ért ám! Szilvi bent létrázott a szobámban, mikor hazaértem. Leszedte a függönyöket a nagyszobában és a konyhában, és két géppel kimosta (a vége még ment). Én már arra mentem haza, hogy a szobámban pakolja felfele a két függönyt, mert úgy szoktam, mosás után nedvesen felrakni, így ott ki tud rugózni, és napokig jó illat van. Később visszalegózta a létrát a beépített szekrénybe... Hát igaz, hogy ablakmosás nem volt, de azt majd megcsinálom külön. Ez így is óriási dolog és nagy segítség nekem, hogy nem maradt rám!

Ezek után neten jópár embernek be kellett számolni a nap lényegéről, valamint István is felhívott.
Megnéztem A nagy duett 2. részét, majd bemásztam a kádba ázni. Kimondhatatlanul jólesett!
Aztán persze nem bírtam megállni, letöltöttem a 270 darab képet, és elkezdtem Photoscape-pel áthaladni rajtuk. Nem bírtam azonban már ma végigcsinálni, annyi baj legyen, holnap folytatom majd...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése